Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Bemutatta 2015-ös csapatát a HELL ENERGY

Bemutatta 2015-ös csapatát a HELL ENERGY

2015. március 19.
A Platz étteremben mutatta be idei verseny csapatát a HELL, ahol bejelentette, hogy ismét visszatér az F1 szponzorációba is. A szokásos év eleji sajtótájékoztatón a régi tagok mellett új sportágak és új sportolók mutatkoztak be.

Bemutatta 2015-ös csapatát a HELL ENERGY

2015-től Bessenyey Zoltán kétszeres Európa-bajnok és navigátora jóvoltából a HELL a FIA European Rally Trophy versenysorozatba is képviselteti magát, valamint a B3 Racing versenyautóival és pilótáival idén is megjelenik a támogatók között a SEAT LEON Eurocupban. A B3R idén a kétszeres Lotus Ladies Cup bajnok Bús Edina mellett egy ifjú tehetségnek, a 17 éves Fekete Dominiknak szavazott bizalmat, aki korábban formula autó bajnokságban szerzett tapasztalatot.

A lokálpatriótizmus jegyében továbbra is a csapat tagja, a már a riói olimpiára is készülő Gercsák Szabina, a HELL Miskolci Judo Club tehetséges versenyzője és a HELL KTM Kecsemét MX csapata. A meglepetések között mutatkozott be a HELL sportolójaként Kocsis Alexandra IFBB Fitness modell, aki nem kisebb célt, mint az Európa- és világbajnok címet célozta meg 2015-ben.

A HELL Racing Team bemutatóján jelentette be a piacvezető energiaital gyártó, hogy több év után ismét visszatér a Forma1 szponzorációba (a HELL volt az első magyar cég, aki beszállt a F1-be!), pontosabban annak magyar közvetítéseibe. „Stratégiai együttműködést kötöttünk az MTVA-val a Formula1-es műsor szponzorálására, amely több fajta megjelenési lehetőséget is biztosít számunkra. Ezek közül az egyik a kiemelt játékszponzoráció a teljes szezon alatt, de emellett egyéb kreatív megjelenések is a rendelkezésünkre állnak majd. Ezen felületek mind a marketing, mind a HRT szempontjából igazán izgalmasak lehetnek.” – mondta el a csapat szóvivője.

Bemutatta 2015-ös csapatát a HELL ENERGY

A sajtótájékoztató folyamán a HELL Racing Teamhez idén csatlakozott Bessenyey Zoltán kétszeres rali Európa-bajnok pilóta és navigátora, Papp György mutatkozott be, akik a FIA European Rally Trophy sorozatban gyári Renault támogatással és egy vadonat új autóval indulnak. Az autóval kapcsolatban BZ elmondta: „Most egy újabb hatalmas mérföldkő következik a pályafutásomban, hiszen a Renault Clio R3T modellel egy abszolút aktuális 2WD autóval állhatok rajthoz. A kocsi 2014 év közepétől homolog, tehát abszolút friss. Még nagyon tapasztalata sincs senkinek róla, de azért annyit tudunk, hogy jelenleg az egyik legjobb 2WD autó a picon. Az 1,6 literes, turbófeltöltéses motorja 242 lóerőt és 480nm-es forgatónyomatékot képes leadni, és jóval könyebb is, mint a korábbi versenykocsim. Azt hiszem a Renault Sport háttere biztosíték lesz arra, hogy ezzel a kocsival eredményesen versenyezzünk.”

A B3 Racing immáron második éve a HELL Racing Team tagja. A csapat tavaly indult először a SEAT LEON Eurocupban, idén pedig a kétszeres Lotus Ladies Cup bajnok Bús Edina mellett új versenyzőt is felsorakoztat a túraautó-mezőnyben. A 17 éves Fekete Dominik ül 2015-ben a B3R másik SEAT LEON Cupracer volánja mögé, aki a hétfői első tesztek után nagy reményekkel vág neki a szezonnak. A 2014-es tapasztalatok után Edina elszántsága is megingathatatlan, az is a profizmusára vall, hogy új edzéstervvel készült a szezonra, hogy csúcsformában versenyezhessen. Az idei év SEAT versenyautói a hétvégi a Autó-Motor Tuning Show-n debütálnak majd.

Bemutatta 2015-ös csapatát a HELL ENERGY

A HRT 2015-ben is képviselteti magát a drift szakágban, ahogyan azt korábban már megszokták a rajongók, a HELL dizájn idén is a magyar bajnok, György Szilveszter versenyautóján látható. Szintén maradt a csapatban a HELL KTM Kecskemét motocross gárda, mely 12 versenyzőjével a juniortól a szenior kategóriáig valamennyi korcsoportban versenyez idén is a különböző kategóriákban. A csapathoz frissen igazolt Nagy Alex, aki tavaly az MX2 Ob profi kategóriájában versenyzett és 3. helyezést ért el, illetve a fiatal reménység Zanócz Noel, aki ifjú kora ellenére komoly eredményeket ért már el a nemzetközi mezőnyben is.


Kulcsszavak: autósport, Hell Energy, seat, szponzor
 
Bemutatta 2015-ös csapatát a HELL ENERGY Gyere el és tedd próbára magad, éld át te is a versenyzés élményét! Növelte eladásait 2022-ben a CUPRA, elősegítve ezzel a SEAT S.A. pénzügyi fordulatát Növelte eladásait 2022-ben a CUPRA, elősegítve ezzel a SEAT S.A. pénzügyi fordulatát Indul az új versenyévad a SEAT Leon CUP RACER számára Indul az új versenyévad a SEAT Leon CUP RACER számára Szépen teljesített a KIA LOTOS első versenyhétvégéjén Szépen teljesített a KIA LOTOS első versenyhétvégéjén Hat győzelemmel megvan Tim Gábor bajnoki harmadik helye Hat győzelemmel megvan Tim Gábor bajnoki harmadik helye
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1