Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
A DAF hatodik éve az élen Magyarországon

A DAF hatodik éve az élen Magyarországon

2015. január 24.
Immár hatodik éve vezető szerepet tölt be a DAF hazánkban a nehéz-tehergépkocsik piacán, és a szűk középkategóriában is szép eredményt ért el a márka.

A DAF hatodik éve az élen Magyarországon

Az Euro 6-os típusokkal éppúgy elégedettek az ügyfelek, mint az új szervizpontokkal, ezenkívül egy fontos termékújdonság is megjelenik az év elején, ami jó alapot nyújt az idei célkitűzések eléréséhez. Mindezekről Pais József, a DAF Hungary Kft. ügyvezető igazgatója nyilatkozott.

Milyen piaci eredményeket ért el 2014-ben a DAF hazánkban, illetve Európában?

PJ: A tavalyi év sajátossága volt, hogy a versenytársakhoz képest a DAF kevesebb Euro 5-ös járművet „vitt át” 2014-be, ami rányomta a bélyegét az első félév értékesítéseire hazánkban és Európa-szerte egyaránt. Ám a második félév tisztán Euro 6-os versenyében már magyarországi szinten és Európában is visszatért a megszokott kerékvágásba a részesedésünk, ami bíztató a közeljövőre vonatkozóan. Emiatt a teljes európai, illetve a magyar piacon is a 2013-asnál némileg kisebb részesedést értünk el, ám hazánkban így is megtartottuk vezető pozíciónkat, vagyis teljesítettük a célkitűzést. Összesen 1245 új tehergépkocsit helyeztünk forgalomba a teljes piac néhány százalékos visszaesése mellett.

A nehézkategóriában több mint 27 százalékos piacrésszel maradtunk az élen elsősorban az XF sikereinek köszönhetően, az LF szegmensében sikerült tartani a célkitűzésünkben meghatározott 10 százalékot, míg a CF helyzete jelentősen erősödött a piacon. A nagyarányú beszámítások miatt az új járművek értékesítéséhez szorosan kapcsolódik a használt járművek eladása is, így tavaly 1100-1200 használt tehergépkocsin adtunk túl. Nagy előrelépés ezen a területen, hogy 2014-től már az európai márkakereskedések is értékesítik a mi használt járműveinket.

A DAF hatodik éve az élen Magyarországon

 szolgáltatások, illetve a szervizhálózat terén miket emelne ki a 2014-es évvel kapcsolatban?

PJ: Először is büszkén számolhatok be arról, hogy a Hungarotruck Kft. alkatrészforgalma első ízben haladta meg a kétmilliárd forintot. Szintén jelentős eredmény, hogy a járművek több mint felét már MultiSupport szervizszerződéssel értékesítettük, ezen belül 80 százalékos arányban a teljes körű Full Care javítási és karbantartási szerződéssel. Továbbá országszerte több új partnerrel bővült a DAF márkaszerviz-hálózata, aminek eredménye már abban is meglátszik, hogy a kétévente végzett vevőelégedettségi felmérésünk ezúttal az elmúlt tíz év messze legjobb értékével zárult.

Milyen tervekkel indul a 2015-ös év a DAF háza táján?

PJ: Európai szinten a DAF már korábban célul tűzte ki a 20 százalékos piaci részesedés elérését, ez most annyival egészült ki, hogy 2020-ra teljesüljön ez az elvárás. Hazánkban idén öt százalékos piaci visszaeséssel számolunk, ám továbbra is célunk tartani az első helyet. Ezek elérését hivatott elősegíteni a korábbi ATe-csomaghoz hasonló 2015-ös termékújdonságunk. Ennek lényege, hogy a közelmúltban bevezetett, gazdaságos üzemelést támogató műszaki megoldások jó része szériában minden új járművünkbe bekerül, a többi pedig opcióként rendelhető lesz, mint például a domborzathoz előrelátóan igazodó hajtásláncvezérlés. Ezáltal további 3-5 százalékos fogyasztáscsökkenés érhető el a jelenlegi Euro 6-os kivitelekhez képest, ami számottevő fegyvertény.

Kulcsszavak: CF, DAF Trucks, értékesítés, haszongépjármű, jármű kereskedelem, járműipar, LF, XF
 
A DAF hatodik éve az élen Magyarországon Új cég értékesíti az Iveco járműveket Magyarországon A Hankook termékújdonságai a 66. IAA Haszongépjármű Vásáron A Hankook termékújdonságai a 66. IAA Haszongépjármű Vásáron A DAF hatodik éve az élen Magyarországon Megjött a legmenőbb áruszállító A fellendülés jelei észlelhetők a német autóiparban A fellendülés jelei észlelhetők a német autóiparban Az Audi A4-hez készült LEDriving Xenarc fényszóró a xenon és a LED technológiát ötvözi Az Audi A4-hez készült LEDriving Xenarc fényszóró a xenon és a LED technológiát ötvözi
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1