Találatok száma: 1 | Megjelenítve: 1 - 1 |
1
|
Metró graffitist fogott a rendőrség |
||
2015. január 29.
Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki több társával együtt összegraffitizett egy motorvonatot, és festékkel öntötte le a 3-as metró egyik szerelvényét - jelentette be Terdik Tamás alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi kapitányságának vezetője szerdán sajtótájékoztatón.
|
Elmondta: a fiatalember négy társával együtt január 23-án a MÁV újpesti telephelyén festékszóróval festett össze egy motorvonatot, majd menekülés közben a biztonsági őrre támadtak. Az elkövetők a rongálást kamerákkal és fényképezőgépekkel rögzítették, amit menekülés közben hátrahagytak. A rendőrség a felvételeket elemezve jutott el az őrizetbe vett férfihoz, akinek előzetes letartóztatását kezdeményezték. A gyanúsított beismerő vallomást tett - tette hozzá az alezredes. Megjegyezte: a beszerzett bizonyítékok alapján további bűncselekményeket derítettek fel, ezek közül a legkirívóbb, hogy december 8-án a 3-as metró vonalán a férfi 10-15 társával együtt egy felüljáróról festékes vödröket dobott egy metrószerelvényre. Ebben az ügyben közlekedésbiztonság elleni bűncselekmény miatt indult a férfival szemben eljárás, mivel a tett akadályozta a metrókocsi vezetőjét a szerelvény biztonságos vezetésében - tette hozzá az alezredes. A festék a metrókocsi tetején lévő szellőzőn keresztül befolyt az utastérbe, három utas ruháját megrongálva. A motorvonatban az elkövetők 200 ezer forintos kárt okoztak, a metrókocsiban pedig 300 ezer forintos kár keletkezett - ismertette Terdik Tamás. A rendőrség az őrizetbe vett férfin kívül további két elkövetőt is beazonosított, ellenük elfogatóparancsot adtak ki, egyikük isaszegi, másikuk XVI. kerületi lakos. Az elkövetők 22-25 év közötti fiatalok, akik között német állampolgárok is vannak a vallomást tevő gyanúsított szerint. Az őrizetbe vett férfi azt állította, adrenalinfüggők, ezért másztak be a MÁV-telephelyre és rongáltak meg járműveket. Kulcsszavak: közlekedés, rendőrség, rongálás
|
|
|||||
|
||||||
Találatok száma: 1 | Megjelenítve: 1 - 1 |
1
|