Találatok száma: 1 | Megjelenítve: 1 - 1 |
1
|
Házkutatást tartottak a lezuhant repülőgép másodpilótájának lakóhelyén |
||
2015. március 27.
Németországban házkutatást tartott a rendőrség csütörtök délután a lezuhant Germanwings-járat másodpilótájának lakóhelyén.
|
A nyomozók két helyszínen tartottak házkutatást, a másodpilóta düsseldorfi lakásában és abban a montabauri házban, ahol szüleivel élt - jelentette az n-tv hírtelevízió. A Franciaországban kedden történt repülőgép-szerencsétlenséget vizsgáló hatóságok megállapítása szerint a másodpilóta valószínűleg szándékosan vezette a gépet katasztrófába. A másodpilóta a szerencsétlenség körülményeit vizsgáló marseille-i ügyész tájékoztatása szerint Andreas Lubitz. A 28 éves másodpilóta korábban, a kiképzése idején azért szakította meg hosszabb időre tanulmányait, mert depressziós volt - írta a Frankfuter Allgemeine Zeitung online kiadásában a másodpilóta egy ismerősére hivatkozva. Ugyanerről írt a Passauer Neue Presse című lap is online kiadásában, szintén egy ismerősre hivatkozva. Andreas Lubitz "megszállott, mindenképpen pilóta akart lenni, de lelkileg labilis, és ezért a kiképzését is megszakította több hónapra" - mondta a Passauer Neue Presse forrása, aki a másodpilóta jó ismerősének nevezi magát. Lubitznak már az általános iskolában az volt a vágya, hogy pilóta legyen. "Az egész szobáját repülőgép-poszterekkel tapétázta ki, mindenütt Lufthansa-logók voltak" - mondta a lap forrása. A Germanwings anyavállalata, a Lufthansa adatai szerint a másodpilóta 2008-ban kezdte a képzést, amelyet egyszer megszakított, és végül 2013-ban szerezte meg a szakszolgálati engedélyét A320-as Airbusokra. A képzés folytatásakor ismét átesett a szükséges vizsgálatokon, és mindent rendben találtak nála - mondta csütörtökön Carsten Spohr, a Lufthansa vezérigazgatója. Kérdésre válaszolva azt mondta, nem tudják, hogy a másodpilóta miért szakította meg a képzést. Carsten Spohr hangsúlyozta: továbbra is megbíznak a pilótaképzési és kiválasztási programjukban. A kiválasztás során nemcsak a fizikai és kognitív képességeket, hanem a jelentkező pszichológiai állapotát is vizsgálják. A Lufthansa-pilóták szakszervezete (Vereinigung Cockpit - VC) csütörtökön megerősítette, hogy a cégnél csak a kiválasztási eljárásban végeznek pszichológiai vizsgálatot, és a felvétel után már egyáltalán nem vizsgálják a pilóták lelkiállapotát. A szakszervezet szerint erre nincs is szükség. A Lufthansa pilótafelvételi eljárása világszerte az egyik legkeményebb a szakmában - mondta Jörg Handwerg, a VC szóvivője. Kiemelte, a pilóták felelőssége, hogy szakemberhez forduljanak, ha lelki gondjuk van. A kollégák pedig figyelnek egymásra, és aki szokatlanul viselkedik, azzal beszélnek és felszólítják, hogy kérjen segítséget szakembertől - mondta a szakszervezet szóvivője. Pilóták egyesülete: hiba a kiszivárogtatás Az Európai Pilóták Egyesülete (ECA) szerint súlyos hiba volt idő előtt információkat szivárogtatni a Germanwings járatának balesetéről. A szervezet szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében független vizsgálatot követelt. Tudatta: a pilótákat sokkolta a francia nyomozók és ügyészek bejelentése, miszerint a másodpilóta szándékosan irányította a gépet a földnek. A feltételezéseket csak a hangrögzítő adatai alapján hozták meg, a repülési adatokat rögzítő doboz tartalmát még nem vizsgálták, pedig ez is szükséges a tények teljes megismeréséhez - olvasható a közleményben. Független vizsgálatra van szükség, hogy kiderüljön, mi okozta a balesetet, de a vizsgálók most nagy nyomás alá kerültek a kiszivárogtatás miatt. A vezetést az ügyészek vették át, és ez a lépés akadályozza, hogy a megfelelő konzekvenciákat le tudják vonni - írta az Európai Pilóták Egyesülete. Kulcsszavak: baleset, Germanwings, légi közlekedés, légitársaság, Lufthansa
|
|
|||||
|
||||||
Találatok száma: 1 | Megjelenítve: 1 - 1 |
1
|