Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Növeli termelést a Mercedes-Benz kecskeméti gyára

Növeli termelést a Mercedes-Benz kecskeméti gyára

2015. március 28.
Növeli  termelését a Mercedes-Benz kecskeméti gyára az idei évben is, főként a bővülő kínai és amerikai export miatt, az üzem 2014-ben három modellből 150 ezer személygépkocsit gyártott - mondta Thomas Geier gyárigazgató az MTI-nek adott interjújában pénteken.

Növeli termelést a Mercedes-Benz kecskeméti gyára

Thomas Geier hangsúlyozta: a termelés felfutását az indokolja, hogy növekszik az igény autóik iránt, a kizárólag Kecskeméten gyártott Mercedes-Benz CLA és a Shooting Brake egyre keresettebb Kínában és az Egyesült Államokban.

Emlékeztetett arra, hogy 2014 szeptemberében született meg az a döntés, hogy a harmadik műszak bevezetésén túl, a meglévő berendezéseik jobb kihasználtságával több autót kell gyártani Kecskeméten. Abból indultak ki a döntéshozók, ha növekszik az igény, akkor ezeket a növekvő igényeket is ki tudják elégíteni – tette hozzá a gyárigazgató.

Jelenleg nagyon kevés B-osztályú személygépkocsi kerül ki Kecskemétről, hiszen ezt a rastatti gyárban is tudják gyártani a közös termelési hálózatnak köszönhetően, így most itt sokkal nagyobb arányban készül a CLA két típusa - mondta.

"Jövőre az a célunk, hogy az új generáció, az elsőkerék- meghajtású autók második generációjának a gyártásához minél több beszállítót vonjunk be ebbe a folyamatba, tehát adott esetben elképzelhető, hogy akár beszállítókat is letelepítünk itt a gyár közvetlen közelében” - mondta Thomas Geier.

Növeli termelést a Mercedes-Benz kecskeméti gyára

Hozzátette, hogy azokat az alkatrészeket, amelyeket egyelőre maguk gyártanak, vagy Németországból, illetve másik országból szerzik be, esetleg itteni beszállítókkal, a gyár közelében készíttetnék el.

Felidézte, hogy a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár szinte napra pontosan három éve, 2012. március 29-én kezdte meg a Mercedes-Benz B-osztályok gyártását. A kecskeméti gyár második terméke a CLA, amely 2013 januárja óta gördül le a szalagról, harmadik modellje pedig a CLA Shooting Brake, amelyet 2015 januárjától gyártanak Kecskeméten.

A gyártás szempontjából fontosnak nevezte, hogy a rastatti gyár 2012 októbere óta, a kecskeméti pedig 2014 májusától termel három műszakban. A közös architektúrának köszönhetően valamennyi telephelyen tetszőleges sorrendben és darabszámban állítható elő az összes típus, így a mennyiséget mindenkor az aktuális piaci keresletnek megfelelően lehet elosztani a hálózaton belül - ismertette.

Az elmúlt évben 150 ezer darab B- és CLA-osztály készült Kecskeméten, a termelés 2012. évi megkezdése óta így már több mint 300 ezer autó gördült le a szalagokról - mondta el Thomas Geier.

Pénteken tartották a gyár területén épülő Mercedes-Benz "Csillag" Bölcsőde és Óvoda bokrétaünnepét. Az Európai Unió 250 millió forintos támogatásával egy közel 70 gyermek befogadására alkalmas épületegyüttes épül, amely szeptemberben már fogadja a kicsiket.

Kulcsszavak: autógyár, autóipar, CLA, CLA Shooting Brake, kecskemét, mercedes-benz
 
Növeli termelést a Mercedes-Benz kecskeméti gyára Jövő évtől vezető nélküli autók járhatják a brit utakat Jó, hogy mindenki elektromos autót akar gyártani, csak nem tudnak mit rakni bele Jó, hogy mindenki elektromos autót akar gyártani, csak nem tudnak mit rakni bele 40 éves az Audi öthengeres motorja 40 éves az Audi öthengeres motorja A Ford közzétette, melyik lesz az első hét elektromos hajtású modellje A Ford közzétette, melyik lesz az első hét elektromos hajtású modellje Növeli termelést a Mercedes-Benz kecskeméti gyára Sikeres évet zárt az Audi márka
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1