Találatok száma: 1 | Megjelenítve: 1 - 1 |
1
|
Valamennyi német légitársaságnál bevezetik a "két személy szabályt" |
||
2015. március 28.
A Germanwings franciaországi katasztrófájának hatására valamennyi német légitársaságnál bevezetik az úgynevezett két személy szabályt, vagyis azt az előírást, hogy a pilótafülkében folyamatosan két főnek kell tartózkodnia a személyzetből.
|
A német légiközlekedési vállalatok szövetségének (BDL) pénteki közleménye szerint a légitársaságok megállapodása alapján ezentúl soha nem lehet pilóta egyedül a fülkében. A pilóták szakszervezete (Vereinigung Cockpit - VC) üdvözölte a döntést, közleményük szerint "a négy szem elv" bevezetése lehetőséget kínál arra, hogy kiküszöböljék a veszélyforrásokat, amelyekre a keddi katasztrófa felhívta a figyelmet. Ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy szerencsétlenség nyomán ne alakuljon ki az a vélemény, hogy a járatok fedélzetén dolgozó munkavállalók mind "gyanúsak" - emelte ki az érdekvédelmi szervezet. Az új szabályt üdvözölte Alexander Dobrindt közlekedési miniszter is, rámutatva, hogy ezentúl "nem lehet annyira könnyen bezárkózni a pilótafülkébe". Hozzátette, hogy nem ez lesz az egyetlen szabályozási változás a keddi katasztrófa után, és uniós szinten is intenzív tárgyalásokat folytatnak az eset tanulságairól. A Germanwings Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő A320-as gépének fedélzetén 150 ember tartózkodott, amikor a repülő kedd délelőtt hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén az Alpokban. A katasztrófa körülményeinek vizsgálatát vezető marseille-i ügyészség szerint a másodpilóta bezárkózott a pilótakabinba, és valószínűleg szándékosan vezette a gépet a hegyoldalnak. Kulcsszavak: baleset, Germanwings, légi közlekedés, légitársaság, Lufthansa, repülés, repülő
|
|
|||||
|
||||||
Találatok száma: 1 | Megjelenítve: 1 - 1 |
1
|