Találatok száma: 1 | Megjelenítve: 1 - 1 |
1
|
Éjszaka is dolgoznak majd a Kelenföld-Tárnok vasúti vonal felújításán |
||
2013. március 02.
A Kelenföld-Tárnok vasúti vonalszakasz felújítása során a kivitelező DSE Konzorcium a budafoki Duna utcai aluljárónál március 4. és 6. között az éjjeli órákban is dolgozik majd, ami zajjal jár, ezért kérik a lakók türelmét - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pénteken.
|
A kivitelező a munkálatokat csak vágányzár mellett tudja elvégezni, vágányzárat pedig a nagy belföldi és nemzetközi személy-, illetve teherforgalmat bonyolító szakaszokon csak az éjszakai órákban lehet biztosítani - hívta fel a figyelmet a NIF. A Duna utcai aluljáró teljes szélességében várhatóan május 31-éig lesz lezárva. A XI. kerületben a Herend utcai gyalogos aluljáró ütemterv szerint májusban elkészül, az átkelőt így kora nyáron birtokba vehetik a gyalogosok és a kerékpárosok. A közlemény szerint a Budapest-Kelenföld és Tárnok közötti 26 kilométer hosszú vasúti vonalszakasz uniós források segítségével megvalósuló rekonstrukciója során átépítik a kelenföldi, a tárnoki és a nagytétényi állomásokat, valamint az albertfalvai, budafoki, tétényligeti és az érd-alsón lévő megállóhelyeket. A meglevő vasúti pálya átépítése mellett új második vágányt alakítanak ki. A projekt részeként átépítenek 12 gyalogos aluljárót és egy gyalogos felüljárót, valamint 13 közúti műtárgyat. Tétényliget, Tárnok, Martonvásár, Baracska, Pettend, Gárdony és Velence megállók mellett kialakítanak összesen 456 P+R parkolóhelyet. A környezeti ártalmak csökkentése érdekében elkészül 45 ezer négyzetméter zajárnyékoló fal. A merevebb, erősebb, vastagabb vasúti pályaszerkezet miatt kisebb rezgések keletkeznek majd. Az új pályaszerkezeten a vonatok 160 kilométer/órás sebességgel is közlekedhetnek, csökkenő menetidő és dinamikusabb menetrend mellett. A projekt az új Széchenyi Terv keretében, a Közlekedés Operatív Program (KöZOP) részeként valósul meg, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával. A kivitelezés az idei év végén fejeződik be, nettó összege 30,9 milliárd forint - ismertette a NIF. Kulcsszavak: budapest, közlekedés, NIF, vasút
|
|
|||||
|
||||||
Találatok száma: 1 | Megjelenítve: 1 - 1 |
1
|