Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
A Wizz Air kelet felé nyit

A Wizz Air kelet felé nyit

2013. március 11.
A Wizz Air a keleti légügyi piacok irányába is nyitni kíván a jövőben - hangsúlyozta Váradi József, a magyar diszkont légitársaság vezérigazgatója hétfőn háttérbeszélgetésen, Budapesten.
A Wizz Air kelet felé nyitKonkrét járatok említése nélkül kiemelte: terveik szerint Budapestről az orosz, az ukrán, a török, a kaukázusi és a közel-keleti térségekbe irányuló repülések beindításán dolgoznak az érintett hatóságokkal.

Kérdésre válaszolva elmondta: a márciusban záruló üzleti évben a Wizz Air nyereséges lesz, bevételük kétszámjegyű növekedést mutat. A bevételek 70 százaléka jegyárakból, 30 százaléka egyéb bevételekből tevődik össze, az utóbbi arányában növekedést kívánnak elérni - tette hozzá.

Váradi József hangsúlyozta: erősíteni kívánják a hazai légi társasági szerepüket is, egyrészt dolgoznak a bilaterális légügyi kapcsolatok bővítésén, másrészt Magyarországra telepítik képzési központjukat, a szolgáltatást eddig külföldön vásárolták.

A Wizz Air, Kelet-Közép-Európa legnagyobb diszkont légitársasága, 39 darab A320 Airbus-ból álló flottát üzemeltet, 16 állomásról, több mint 260 útvonalon, 91 célállomásra közlekedik 30 országot érintve. A társaság 2012-ben 12 millió utast szállított, 2013-ban több mint 13,5 millió utassal számol.
Kulcsszavak: légi közlekedés, légitársaság, repülés, repülő, repülőtér, wizz air
 
A Wizz Air kelet felé nyit Jóváhagyta a Cseh Légitársaság eladását a cseh kormány A Wizz Air kelet felé nyit Jelentős veszteséggel zárta a harmadik negyedévet a Malaysia Airlines Krakkó és Budapest között indít új járatot a LOT Krakkó és Budapest között indít új járatot a LOT Nem zár be a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Nem zár be a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér A Wizz Air kelet felé nyit Negyven útvonalán csökkenti kapacitásait az Emirates a nyáron
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1