Találatok száma: 1 | Megjelenítve: 1 - 1 |
1
|
Pályázatot írtak ki a fővárosi Sibrik Miklós úti felüljáró felújítására |
||
2013. március 19.
A Budapesti Közlekedési Központ közbeszerzési eljárást írt ki a X. kerületi Sibrik Miklós úti, a Ferihegyi gyorsforgalmi út feletti közúti híd felújítására - közölte az MTI-vel a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatósága vasárnap.
|
A beruházáshoz a forrásokat a fővárosi önkormányzat biztosítja, pályázni április 29-ig lehet. A munkálatok várhatóan a nyáron megkezdődnek, és a szerződés megkötésétől számítva 23 hónap alatt fejeződnek be. Az 1978-ban épült, majd 1989-ben felújított híd a Kőbánya-Kispest metróvégállomásnál, illetve vasúti megállónál a vágányok felett, továbbá a Ferihegyi gyorsforgalmi út felett vezeti át a közúti forgalmat. A közlemény ismerteti, hogy az elvégzett hídvizsgálat alapján át kell építeni a felüljárót, rendbe kell tenni a híd környezetét, mivel a szerkezet főként a pilléreknél és a szélső hídgerendákon jelentős mértékben korrodálódott, a hídpálya és a járdák burkolatai pedig tönkrementek. A felújítási munkálatok - a közúti forgalom folyamatos fenntartása mellett - két ütemben történnek - írják. Az első ütemben a hossztengelye mentén kettévágják a hidat, és elbontják a Ferihegy felőli, keleti oldalát. Ez idő alatt a forgalom a nyugati oldalon kétszer egy sávban halad majd. A második ütemben a centrum felőli részt bontják el, és a forgalom a felújított hídfélen haladhat majd kétszer egy sávban. Kulcsszavak: építkezés, felújítás, felüljáró, közlekedés, pályázat
|
|
|||||
|
||||||
Találatok száma: 1 | Megjelenítve: 1 - 1 |
1
|