Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Az új Golf a 2013-as „Világ Év Autója”

Az új Golf a 2013-as „Világ Év Autója”

2013. március 30.
Igazi sorozat-győztes lett az új Golf, a nemzetközi szakmai zsűri ugyanis március 28-án a wolfsburgi „bestsellernek” ítélte a 2013-as „Világ év Autója” („World Car of the Year 2013”) díjat, a világszerte nagytekintélyű elismerést a New York-i Autószalon keretében adták át.
Volkswagen GolfA „Világ év Autója” újabb mérföldkő a Golf kitüntetéseinek sorában. A zsűri indoklása szerint: „A Golf éppen a megfelelő méret – tágas, praktikus és kényelmes. Formavilága friss és korszerű, amelyhez megújult motorpaletta, valamint széria- és extrafelszerelések illetve biztonsági rendszerek meggyőzően széles kínálata társul. Ha létezik mindenki számára készült autó, nos a Golf az.”

Dr. Martin Winterkorn, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke így fogalmazott: „Mindannyian nagy örömmel fogadtuk a Volkswagennél a Golf ‚Világ év Autója’ címét. Ez az újabb elismerés is jól mutatja, hogy a Golf világszerte önálló kategóriát képvisel. Ez az autó újra és újra magasabbra emeli a mércét, nem utolsósorban a gazdaságosság és a környezetvédelem területein. A Golf ennek szellemében rövidesen hálózatról tölthető (Plug-In) hibrid kivitelben, valamint tisztán elektromos hajtásrendszerrel is megjelenik a piacon.”

Három hete nyerte el a wolfsburgi kompakt modell az európai „év Autója” díjat, de a sikerlistán számos hazai és külföldi kitüntetés is sorakozik, mint például a „Die besten Autos 2013”, az „Auto Trophy 2012” és a „Top Gear - All the car you’ll ever need”. A „Világ év Autója” zsűrijét 23 ország összesen 66 szakújságírója alkotja, akik napi munkájuk során autósok és érdeklődők milliói számára értékelik a világpiacon megjelenő új modelleket.

Volkswagen GolfA Volkswagen évek óta a „Világ év Autója” szavazások „állócsillaga”: már a jelenlegi Golf elődje is elnyerte 2009-ben e tekintélyes elismerést, akárcsak 2012-ben a márka up! kisautója. A 2010-es év szintén a Volkswagen diadalát hozta, az összesített győzelmet ugyanis a Polo szerezte meg, míg a Polo, a Golf és a Passat BlueMotion változata a „Világ Zöld év Autója” („World Green Car of the Year”) díjat hódította el.
Kulcsszavak: autószalon, év autója, Geneva Auto Show 2013, Golf, New York, volkswagen
 
Varga Mihály: a kormány elkötelezett az elektromobilitás fejlesztése iránt Varga Mihály: a kormány elkötelezett az elektromobilitás fejlesztése iránt Az új Golf a 2013-as „Világ Év Autója” Párizsban bemutatkozik a C4 Cactus AIRFLOW 2L tanulmányautó Az új Golf a 2013-as „Világ Év Autója” A jövőben több Volkswagen modell is Continental abroncsokon gördül le a gyártószalagokról A BMW i újabb szolgáltatásokat mutatott be a BMW i3 és a BMW i8 modellekhez Genfben A BMW i újabb szolgáltatásokat mutatott be a BMW i3 és a BMW i8 modellekhez Genfben Az új Golf a 2013-as „Világ Év Autója” Fókuszban a jövő
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1