Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Hibrid hajtású Mercedes buszokat vesz Kecskemét

Hibrid hajtású Mercedes buszokat vesz Kecskemét

2013. április 22.
Az Európai Unió és a magyar költségvetés támogatásával, nyílt közbeszerzési eljárás eredményeként 25 hibrid hajtású Mercedes busz fogja biztosítani a jövő évtől Kecskemét tömegközlekedését - jelentett be Kecskemét polgármestere pénteken, a városházán tartott sajtótájékoztatón.
Hibrid hajtású Mercedes buszokat vesz KecskemétZombor Gábor (Fidesz-KDNP) azt mondta, az egyenként mintegy 170 millió forintos buszok az elnyert 95 százalékos támogatásnak köszönhetően a városnak darabonként 8,5 millió forintjába kerülnek.

A polgármester ismertette a nyílt közbeszerzési eljárást, két cég váltotta ki a pályázati dokumentumokat, de csak egy adott be végleges ajánlatot. Az EvoBus Hungária Kft. által szállítandó, kevés káros anyagot kibocsátó Mercedes-Benz Citaro hibrid buszok fogják biztosítani Kecskemét tömegközlekedését - fűzte hozzá. Zombor Gábor Kecskemét legnagyobb problémájának a történelmi belváros túlzott terhelését nevezte, szerinte ezért volt szükséges a hibrid buszok megvásárlása.

A buszok közlekedésbe állítása a szerződés aláírása után kilenc hónappal kezdődik, mert akkorra vállalta a szerződő fél a járművek leszállítását - adott tájékoztatást a polgármester. Hozzátette: a város tervei között szerepel egy önálló közlekedési vállalat megalapítása új telephellyel, ehhez további másfél milliárd forint támogatást nyert Kecskemét. Homolya Róbert, a Miniszterelnökség fejlesztési irodáját vezető helyettes államtitkár kiemelte: ezzel a kormány által támogatott projekttel Kecskemét tömegközlekedése átalakul. Az Európai Unió elkötelezett az alacsony káros anyag kibocsátású közlekedési eszközök gyártása mellett - tette hozzá.

Hibrid hajtású Mercedes buszokat vesz KecskemétNagy Gábor, a KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt. vezérigazgató-helyettese közölte: Budapest mellett Kecskemét a legaktívabb város Magyarországon az európai uniós pályázatoknál. A különböző, Kecskemétet és a város környezetét érintő közlekedési projektek révén 27,2 milliárd forint összegben valósulnak meg beruházások a következő években - mondta.
Kulcsszavak: autóbusz, hibrid, kecskemét, mercedes
 
Hibrid hajtású Mercedes buszokat vesz Kecskemét Consumer Reports: a Toyota Corolla, Camry és Prius zöld választás Hibrid hajtású Mercedes buszokat vesz Kecskemét Hibridrekord a Fordnál A DS nagy teljesítményű hibridje a Párizsi Autószalonon debütál A DS nagy teljesítményű hibridje a Párizsi Autószalonon debütál Nyolcan meghaltak a Szabadbattyánnál árokba borult buszban Nyolcan meghaltak a Szabadbattyánnál árokba borult buszban Mercedes-Benz-gyár: nincs veszélyben a kecskeméti autógyár bővítése Mercedes-Benz-gyár: nincs veszélyben a kecskeméti autógyár bővítése
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1