Találatok száma: 1 | Megjelenítve: 1 - 1 |
1
|
Átadták az új Mercedes buszokat Budapesten |
||
2013. április 30.
átadták a hamarosan forgalomba álló új Mercedes-Benz Citaro buszokat kedden a fővárosban. A Hősök terén tartott ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, erős és sikeres főváros nélkül nincs erős és sikeres Magyarország.
|
Az ország már jobban teljesít, ideje, hogy Budapest is megmutassa, többre képes annál, mint amit korábban mutatott - mondta a kormányfő, aki szerint Budapesten ma más szelek fújnak, mint korábban, a tompultság után a város kezdi visszanyerni életerejét és életkedvét. Orbán Viktor hangsúlyozta, a főváros ügyeinek végre van gazdája, hiszen "néhány éve még nokiás dobozokról beszéltünk, most pedig Mercedes buszokról, új zenei centrumról, Nemzeti Olimpiai Központról és a főváros nagy tereinek, parkjainak megújulásáról". Szólt arról is, a budapestiek megérdemlik, hogy megismerhessék a világ legmodernebb busztechnológiáját a főváros útjain. A miniszterelnök szavai szerint "húsz év után először állnak úgy a csillagok", hogy Budapest és az ország vezetése akar és képes is együttműködni. Korábban, két évtizeden át a főváros folyamatosan vitában állt a mindenkori kormányokkal, "dackorszakba merevedett", függetlenül attól, hogy éppen ki volt kormányon - fejtette ki, jelezve: ezért kivételes, "kegyelmi politikai pillanatnak" tartja, hogy "végre ugyanabba az irányba húznak a lovak". Az új buszok azt mutatják, hogy Tarlós István sikerrel járt, hiszen a főpolgármester már nemcsak a város megszokott működtetéséről tud gondoskodni, hanem megteremtette az előrelépés előfeltételeit is - zárta szavait Orbán Viktor. Tarlós István főpolgármester beszédében kulcsfontosságúnak nevezte a közösségi közlekedés színvonalának javítását, és szólt arról, hogy 2006 óta nem állt forgalomba új, alacsonypadlós autóbusz Budapesten. Szavai szerint a fővárosiak 55 százaléka használja rendszeresen a közösségi közlekedést, s 40 százalék buszokkal jár. Ismertette: Budapesten a buszok egy év alatt 36 millió kilométert futnak. Mint mondta, 2010 előtt az előző városvezetés "elképesztő mértékben" hagyta leromlani a buszparkot, az átlagéletkor egyedülállóan magas volt. Az 1500 járműből álló buszparkban 785 húsz évnél idősebb volt. A főpolgármester jelezte: az önkormányzati választások után egyből nekiláttak a közösségi közlekedés megújításának, létrehozták a Budapesti Közlekedési Központot (BKK), és azonnali program indult a járműpark megújítására, amelynek része volt, hogy a legöregebb buszok helyett 100 használt, de jó állapotú, alacsonypadlós buszt állítottak forgalomba. A VT-Transmannal kötött nyolcéves szolgáltatói szerződésről azt mondta: a 150 buszt a szolgáltató szerzi be, így a járművek az ő tulajdonában lesznek. Megjegyezte: noha voltak viták a tendereztetésnél, most a kormány segítségével sikerült elmozdulni az idős buszok miatti szinte kilátástalan helyzetből. Till Oberwörder, az EvoBus Gmbh értékesítési és vevőszolgálati igazgatója a Mercedes cég történetére visszatekintve arról beszélt: a Budapestre érkező buszok új fejezetet jelentenek a tömegközlekedésben. Mint mondta, a Citaro a magas műszaki felszereltség, az innováció és a megbízhatóság kombinációja. Az ünnepségen Till Oberwörder jelképesen egy kormányt adott át Orbán Viktornak, Tarlós István egy buszmakettet kapott, Vitézy Dávidnak, a BKK vezérigazgatójának pedig egy hatalmas kulcsot nyújtott át. A buszok három ütemben állnak forgalomba a fővárosban, májusban az 5-ös, a 9-es, a 25-ös, a 30A, a 104-es és 104A, a 105-ös, a 134-es, a 196-os és 196A, a 204-es, a 220-es, a 224-es, a 230-as és 234-es vonalon. Júniusban és júliusban további vonalakon is találkozni lehet majd a világoskék Mercedesekkel, egyebek mellett a 8-as, az átszervezett 7-es és 7E, a 112-es és a 178-as vonalon is. A Citarókból a Mercedes eddig több mint 30 ezret gyártott le, a Budapestre érkező C2-es variáns a legújabb fejlesztésű modell. A járművek motorjai az Euro V-ös környezetvédelmi normákat meghaladó EEV-kategóriába (fokozottan környezetbarát) tartozik. A szólóban 285, a csuklósban 357 lóerős dízelmotor van. Kulcsszavak: autóbusz, bkk, bkv, budapest, Citaro, mercedes, Orbán Viktor, Tarlós István, tömegközlekedés
|
|
|||||
|
||||||
Találatok száma: 1 | Megjelenítve: 1 - 1 |
1
|