Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Szombaton ismét Jazzy Street

Szombaton ismét Jazzy Street

2013. május 17.
Bessenyey Zoltán, azaz BZ a műsor vendége. A Rally EB kétkerekes géposztályát vezető versenyzővel beszélget a két műsorvezető.
Jazzy Street A beszélgetés kicsit rendhagyó, hiszen Csökő Zoltán is pillanatokon belül riportalannyá válik, mivel az Azori Rallyt is megnyerő Eurosol Racing Team csapatvezetőjeként ő is részt vett a majdnem botrányba fulladt versenyen, ahol a szinte folyamatos köd és ítélet idő sem tudta  megakadályozni, hogy a Honda Civic Type R R3-as versenyutót Bessenyey Zoltán, Nyírfás Júliával  a navigátorülésben győzelemre vigye a kétkerékhajtású autók mezőnyében. Ezzel az újabb sikerrel már 33 pontra emelték az előnyüket, a Belga futam előtt.  

A Jazzy Streeten, ezen a héten a Frankfurti Autószalonon bemutatásra kerülő új Peugeot 308-asról beszélgetünk Mocsai Zoltánnal, a márka hazai képviseletének termékfelelősével.

Egy igazi sikermodell LPG gázos verzióját teszteltük. A Dacia Duster 1.6 literes benzinmotorral szerelt, dupla üzemű változatát a 4x4 Magazin is kipróbálta, így Kökény Rolandot, a lap főszerkesztőjét is felkértük, hogy ő is ossza meg az autóval szerzett tapasztalatait a Jazzy hallgatóival. Abban gyorsan megállapodtunk, hogy a Dacia SUV-ja, mindkettőnk kedvence, és már így is indultunk neki a menetpróbának. Függetlenül attól, hogy az autógázzal is működő Duster csak fronthajtásos változatban elérhető, és a felszereltség sem volt eget rengető, a vezetés élményével egyikünknek sem volt baja, de  mint kiderül ezt a változatot, jó szívvel egyikünk sem tudná ajánlani....  persze ettől még a Dustert mindketten egy igazi racionális választásnak tarjuk. Akkor most hogy is van ez?

Peufeot 308A Subaru sokak kedvence, de aránylag csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy ennek a különleges márkának a volánja mögött autózhassanak. Sokak számára a rally világában sikert sikerre halmozó gyár modelljei igazi etalonként a csúcsot jelentik. A Subaru Klub tagjai is bizonyára így vannak ezzel, és ebben az évben is szeretnék mindenkinek megmutatni a márka értékeit, kedvenceiket, a különleges, limitált szériás autókat, és a piacra lépő újdonságokat. A klub tagjai idén is mindenkit várnak a Velencei tó partján megrendezésre kerülő és több mint száz autót és érdekes programokat felvonultató Subaru találkozón.

Zárszóként jön dr Vizi András, a DAS szakjogásza, akivel megpróbálunk megoldást keresni arra a hallgatói panaszra, mikor a parkolási cég nem hajlandó elfogadni az öt percen belül megváltott jegyet, ha éppen van egy függőben lévő ügyünk, és ott nem fizettük még be az esetleg jogtalanul kirótt bírságot. A Fővárosi Közgyűlés mérhetetlenül erkölcstelen és leginkább a kifosztásunkra létrehozott rendelethalmaza ugyanis ezt a jogot is biztosítja az amúgy is arrogánsan és sokszor törvénysértő trükkökkel operáló önkormányzati parkolási cégek számára. Az ügyben a DAS most az Alkotmánybírósághoz fordul, de a döntés megszületéséig nincs sok jó hírünk. Abban azonban bízunk, hogy amennyiben a rendeletet törvénysértőnek fogják találni, a jogtalanul begyűjtött pénzeket szokásuktól eltérően most visszafizetik majd a megkárosított állampolgároknak.

A 90.9 Jazzy Rádió hullámhosszán, szombaton 16 és 17 óra között várja az érdeklődőket a Jazzy Street és a két műsorvezető, Bögös Sándor   és Csökő Zoltán  -  Ismétlés kedden 20 órától.
Kulcsszavak: ajánló, bemutató, jazzy street
 
Szombaton ismét Jazzy Street Genfben bemutatkozott az Audi TT quattro sport concept tanulmányautó Szombaton ismét Jazzy Street Irányjelző Közlekedési Magazin júliusi ajánló Szombaton ismét Jazzy Street Ellenállhatatlan stílusforradalmár Kecskemétről Szombaton ismét Jazzy Street Az Almera utódja - Nissan Pulsar 1.2 DIG-T Az új Caddy - digitálisabb, csatlakoztatottabb, hatékonyabb és karizmatikusabb, mint valaha Az új Caddy - digitálisabb, csatlakoztatottabb, hatékonyabb és karizmatikusabb, mint valaha
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1