Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Módosult a budapesti taxirendelet

Módosult a budapesti taxirendelet

2013. június 13.
Módosította a Fővárosi Közgyűlés az áprilisban elfogadott, de csak szeptembertől hatályos taxirendeletet: egyebek mellett enyhült a gépjárművek korhatári megkötésére vonatkozó szabályozás.
 Módosult a budapesti taxirendeletA közgyűlés által szerdán 21 igennel, ellenszavazat nélkül, 9 tartózkodás mellett megszavazott előterjesztése szerint azokra, akiknek az április 18-ai kihirdetés napján volt engedélyük, 2014. január 15-éig nem vonatkoznak az autó korhatárára vonatkozó szabályok, január 16. és 2015. június 30. között pedig legfeljebb 15 éves autóval is taxizhatnának. A rendeletben szereplő 10 éves korhatári megkötést rájuk csak 2015. július elsejétől kell alkalmazni.

Azok viszont, akiknek a rendelet kihirdetésének napján nem volt érvényes taxiengedélyük, csak 10 évnél fiatalabb autóval kezdhetnek taxizni. A járművek teljesítményére, környezetvédelmi besorolására, csomagtartóméretére vonatkozó rendelkezéseket szintén csak 2015. július elsejével kell alkalmazni azok esetében, akiknek április 18-án, a kihirdetés napján volt taxiengedélyük.

Változik a szabadjelzők kinézete és a megvilágítása is, hogy egyértelmű legyen a taxi foglaltsága. Emellett a kombi és az egyterű járműveknél a csomagtér számításának eltérő módja miatt 390 literes minimális méretet határoznak meg az eredeti 430 liter helyett.

Ezeken kívül technikai jellegű módosításokat is tartalmaz az elfogadott előterjesztés, ezek a matricákon lévő betű színére, egyes matricák méretére, valamint a tarifatáblázatra vonatkoznak.
Kulcsszavak: budapest, főváros, rendelet, taxi
 
BKK: a vezérigazgató tett feljelentést a vállalat teljes informatikai adatvagyonának elvitele miatt BKK: a vezérigazgató tett feljelentést a vállalat teljes informatikai adatvagyonának elvitele miatt Londonban többen utaznak Uberrel mint taxival Londonban többen utaznak Uberrel mint taxival 80-100 ezer roller az utakon – kinőttük a városokat, a megoldás a mikromobilitás 80-100 ezer roller az utakon – kinőttük a városokat, a megoldás a mikromobilitás Módosult a budapesti taxirendelet Jelentős forgalomkorlátozások, menetrendi változások lesznek Budapesten október 23-án Hétvégén ismét Red Bull Air Race Budapesten Hétvégén ismét Red Bull Air Race Budapesten
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1