Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Idén is lesz Volkswagen Golf-találkozó

Idén is lesz Volkswagen Golf-találkozó

2013. július 17.
Második alkalommal rendez a Volkswagen Golf-találkozót a Hungaroringen! A szeptember 21-i rendezvény egyben az új Golf GTI és Golf Variant hazai premierjének helyszíne is lesz.
Idén is lesz Volkswagen Golf-találkozóA Volkswagen kínálatában 39 esztendeje szereplő Golf az autógyártás történetének ikonikus darabja, a tuning műhelyek egyik legnagyobb kedvence, Cabriolet és GTI változatai pedig a négykerekűek iránt kevesebb érdeklődést mutatókat is lázba hozzák.

Az első hat generáció után tavaly ősszel megrendezett Golf-találkozón volt első ízben látható Magyarországon a Volkswagen Golf VII. Az akkori eseményre több mint négyezer gépkocsi, ebből közel kétezer Volkswagen Golf tulajdonosa regisztrált. Idén szeptember 21-én a Volkswagen újra megrendezi a Golf-találkozót, ahová a Golf-tulajdonosok mellett, a Volkswagen-rajongókat, az automobilizáció szerelmeseit is várják az autózás emblematikus helyszínére, a mogyoródi versenypályára.

Az érdeklődők természetesen nemcsak Golffal érkezhetnek a Ringre, hiszen a gépkocsi márkájától és típusától függetlenül a szervezők mindenkit örömmel látnak a helyszínen. A változatos programok között szerepel a vezetéstechnikai pálya, ahol a résztvevők próbára tehetik tudásukat, az ingyenes gyorsszervizben a Volkswagen szakembereivel átvizsgáltathatják Golfjukat, míg a gokart pályán kiélhetik versenyszenvedélyüket. Mindezeken kívül a látogatókat női és gyerekprogramok mellett koncerttel és további meglepetésekkel is várják.

A Golf-találkozóról bővebb információ a www.golftalalkozo.hu oldalon található, ahol lehetőség van az előzetes regisztrációra is, hiszen ez mindenképpen szükséges azon Golf-tulajdonosok számára, akik szeretnének a Paddock részre kiválasztott 300 gépkocsi között állni, vagy a versenypályán körözni.

Idén is lesz Volkswagen Golf-találkozó
Kulcsszavak: autóipar, Golf, volkswagen
 
Idén is lesz Volkswagen Golf-találkozó Az első hálózatról tölthető (Plug-In) hibridmodell a Golf GTI génjeivel Erre csak a Tesla képes - Itt az újabb bűvésztrükk Erre csak a Tesla képes - Itt az újabb bűvésztrükk Idén is lesz Volkswagen Golf-találkozó Az első félévet magabiztosan vitte a Ford Erősödött a Nissan pozíciója a világ vezető márkanevei között Erősödött a Nissan pozíciója a világ vezető márkanevei között Idén is lesz Volkswagen Golf-találkozó Porsche Hungaria: az élénkülés apró jelei az újautó-piacon
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1