Találatok száma: 1 | Megjelenítve: 1 - 1 |
1
|
Már idén megkezdődhet a konnektoros BMW X5 eDrive sorozatgyártása |
||
2014. január 13.
Minden jel arra mutat, hogy idén megkezdik a BMW X5 eDrive sorozatgyártását, mely egy konnektorról tölthető verzió lesz.
|
A BMW X5Drive40e névre keresztelt hibridmodell lehet a következő zászlóhajósa a bajoroknak a zöldebb világ útján. Az alapot továbbra is egy 2.0 literes, turbófeltöltős benzines motor jelenti majd, mely mellett helyet kap egy elektromotor is. Ennek együttes teljesítménye közel 275 lőerő lesz – írja a tisztajövö.hu. Ha csak az elektromotoros hajtással autózunk, akkor a végsebesség 250 km/óra (elektronikus korláttal) helyett 120 km/óra lesz. A konnektorról tölthető BMW álló helyzetből 6,5 és 7 másodperc között gyorsulhat fel 100 km/órára, mely egész jónak mondható. A legfrissebb hírek szerint az új hibrides BMW sorozatgyártása már idén megkezdődhet, ami egy újabb nagy lépést jelenthet a világhíres márka számára. Az elektromos hajtással, egy feltöltés mellett 30 kilométert tehetünk meg, míg a vegyes fogyasztás 3,8 liter lesz 100 kilométeren. A sorozatgyártású modell a Genfi, vagy a Párizsi Autószalonon mutatkozhat be márciusban, vagy szeptemberben. Kulcsszavak: bmw, elektromos, elektromos autó, villanyautó, X5 eDrive, zöld
|
|
|||||
|
||||||
Találatok száma: 1 | Megjelenítve: 1 - 1 |
1
|