Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Sikeres gazdasági évet zárt 2013-ban a Volkswagen

Sikeres gazdasági évet zárt 2013-ban a Volkswagen

2014. február 27.
A Volkswagen AG ad hoc jelentésében nyilvánosságra hozta a 2013-as gazdasági évre szóló főbb mutatóit.

Sikeres gazdasági évet zárt 2013-ban a VolkswagenEzek alapján a vállalat 197,0 (a megelőző évben: 192,7) milliárd euró forgalma mellett 11,7 (11,5) milliárd euró működési eredményével a megelőző rekordév teljesítményét is felülmúlta.

„A nehéz piaci körülmények ellenére termékeink ismét világszerte meggyőzték ügyfeleinket. Elértük, sőt túl is teljesítettük 2013-as célkitűzéseinket. A Volkswagen Csoport az idén is minden márkájával folytatni kívánja megkezdett termékoffenzíváját, termékpalettája vonzó és környezetkímélő modellekkel történő következetes bővítése mellett. Célunk, hogy minden ügyfelünknek továbbra is személyes igényei szerinti innovációt és mobilitást kínáljunk, így erősítve tovább hosszú távon piaci pozícióinkat” – fejtette ki pénteken Wolfsburgban Dr. Martin Winterkorn, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke.

A Volkswagen Csoport adózás előtti eredménye 12,4 (25,5) milliárd euróra adódott, miközben kínai vegyesvállalatainak „At Equity” eredménye a 2012-es év magas szintjét is meghaladta. Ezzel szemben a Porsche integrációjából származó összesen 12,3 milliárd euró értékelési hatás jelentősen befolyásolta az előző évi értéket. Az adózás utáni eredmény 9,1 (21,9) milliárd eurót tett ki. Az autós üzletág nettó likviditása a robusztus üzleti modellnek köszönhetően 2013 végére 16,9 (10,6) milliárd euróra nőtt. A sikeres gazdasági évre tekintettel az igazgatótanács és a felügyelő bizottság törzsrészvényenként 4,00 (3,50), elsőbbségi részvényenként 4,06 (3,56) euró osztalék megállapítását terjesztette a közgyűlés elé. A 2012-es értékelési hatásoktól megtisztítva az osztalékarány ezzel 17,8-ről 20,6 százalékra nőtt, a Volkswagen így újabb jelentős lépést tett a középtávra megfogalmazott 30 százalékos arány elérése felé.

Sikeres gazdasági évet zárt 2013-ban a Volkswagen


Kulcsszavak: értékesítés, gazdaság, járműipar, volkswagen
 
Sikeres gazdasági évet zárt 2013-ban a Volkswagen A Skoda Közép-Európa legnagyobb termelő vállalata Sikeres gazdasági évet zárt 2013-ban a Volkswagen Gyorsvonati pótjegyet kell váltaniuk a képviselőknek is Sikeres gazdasági évet zárt 2013-ban a Volkswagen A Fiat 500L megérkezett Észak-Amerikába Sikeres gazdasági évet zárt 2013-ban a Volkswagen A Rába huszonnyolc hibrid buszt szállít Budapestre Nőtt tavaly a német autóipar exportbevétele Nőtt tavaly a német autóipar exportbevétele
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1