Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Tavaly ismét gyártási rekordot döntött a pozsonyi Volkswagen

Tavaly ismét gyártási rekordot döntött a pozsonyi Volkswagen

2014. március 28.
Ismét gyártási rekordot döntött a Volkswagen Slovakia, a német márka pozsonyi leányvállalata tavaly 426 313 gépkocsit állított elő, 1,5 százalékkal többet az ugyancsak éves rekordot jelentő 2012. évinél - ismertették a vállalat képviselői sajtótájékoztatón Pozsonyban csütörtökön.

Tavaly ismét gyártási rekordot döntött a pozsonyi Volkswagen

A gyártás növekedésének üteme alatta maradt a 2012-ben tapasztaltnak, amikor a pozsonyi VW megduplázta termelését. A VW Slovakia forgalma tavaly 6,5 milliárd euró volt, hasonló az egy évvel korábbihoz, és a nyeresége sem változott számottevően, 176 millió eurót tett ki.

"A 2013-as évben a gyártási kapacitásaink határán mozogtunk" - mondta Albrecht Reimold, a pozsonyi VW igazgatótanácsának elnöke. A VW pozsonyi üzemében tavaly gyártott több mint 426 ezer gépkocsi 51 százaléka az SUV kategóriába tartozott, a fennmaradó részt pedig a cég New Small Family kategóriába sorolt modelljei tették ki. A gyárban emellett 268 500 sebességváltó készült tavaly.

A Volkswagen Slovakia exportja 2013-ban 6,48 milliárd eurót tett ki. A Pozsonyban gyártott gépkocsik 99,8 százaléka külföldi piacokon talált gazdára. A vállalat legjelentősebb felvevőpiaca tavaly 33,7 százalékos részesedéssel Németország volt, majd a sorrendben Kína (19,9 százalék) és az USA (10,4 százalék) következett.

A VW pozsonyi gyára tavaly mintegy 9400 alkalmazottat foglalkoztatott és 352 millió euró beruházást hajtott végre, ennek az összegnek a legjelentősebb hányadát a gyár új karosszériaüzeméneképítésére költötték. A pozsonyi VW jelenleg a legtöbb gépkocsit gyártó egység Szlovákiában, a második a Kia vágtapolcai (Teplicka nad Váhom) üzeme (313 ezer), a harmadik a PSA Peugeot Citroën nagyszombati üzeme (248 ezer).

Tavaly ismét gyártási rekordot döntött a pozsonyi Volkswagen

Kulcsszavak: autógyár, autóipar, gazdaság, szlovákia, volkswagen
 
Tavaly ismét gyártási rekordot döntött a pozsonyi Volkswagen A Nissan LEAF tarolt az értékesítési statisztikákban Elektromos autók gyártására kötelezhetik a Volkswagent az Egyesült Államokban Elektromos autók gyártására kötelezhetik a Volkswagent az Egyesült Államokban A Toyota bővíti a ‘Mirai’ üzemanyagcellás szedán gyártását A Toyota bővíti a ‘Mirai’ üzemanyagcellás szedán gyártását Tavaly ismét gyártási rekordot döntött a pozsonyi Volkswagen Több mint 1,57 millió autóját szállította ki 2013-ban az Audi Újabb fontos mérföldkő a Fiat 500 történetében Újabb fontos mérföldkő a Fiat 500 történetében
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1