Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Jövőre már kapható az üzemanyagcellás autó

Jövőre már kapható az üzemanyagcellás autó

2014. március 28.
A Toyota és a Honda tervezi a piacra lépést. Úgy számolnak, hogy 22 millió forintnak megfelelő japán jen alatt tudják tartani az árat.

Jövőre már kapható az üzemanyagcellás autó

Ezer darab üzemanyagcellás autót dob piacra 2015-ben a Toyota és a Honda - közölte japán Nikkei Asian Review című japán lap. A hosszabb távok megtételére is alkalmas elektromos autók kezdőára 10 millió jen, azaz mai árfolyamon számolva 22 millió forint alatt lesz majd a lap információi szerint.

A Honda egy sedan típusú modellel készül előállni, amely várhatóan 2015 novemberében gördülhet le a gyártósorról. Az autót úgy tervezik, hogy egy töltéssel 500 kilométeres távolságot is meg tudjon tenni. Ez kétszer olyan hosszú út, mint amit egy “sima elemes” elektromos autó meg tud tenni. A Toyota szintén egy sedant készül piacra vinni, amely Japánon kívül az USA-ban és Európában is kapható lesz majd.

Mindkét gyártó úgy tervezi, hogy a kezdeti alacsony mennyiség után növelheti a darabszámot, sőt a Honda számításai szerint a 2020-as évekre a járművek ára is jelentősen csökkenhet, akár már három- és ötmillió jen környékén is hozzá lehet majd jutni egy-egy modellhez.

Jövőre már kapható az üzemanyagcellás autó

Az üzemanyagcellás autók is elektromos áramot használnak hajtásra, de abban különböznek akkumulátorral működő társaiktól, hogy éghető üzemanyag segítségével, egy kémiai folyamat végén állítják elő a villamos energiát – írja az alternativenergia.hu.

Kulcsszavak: honda, környezetbarát, toyota, üzemanyag-cella, zöld
 
Jövőre már kapható az üzemanyagcellás autó A Tesla új barátra talált Hibrid szupersport tanulmányt mutatott be a Toyota Hibrid szupersport tanulmányt mutatott be a Toyota Jövőre már kapható az üzemanyagcellás autó Egymilliárd dolláros kártérítést fizet a Toyota Jövőre már kapható az üzemanyagcellás autó A Toyota a legértékesebb autómárka Jövőre már kapható az üzemanyagcellás autó Innovatív kombináció a vezetés gazdaságos élvezete szolgálatában: BMW Concept X5 eDrive
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1