Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Ötödik évfordulóján friss megjelenést kapott a 2015-ös Kia Venga

Ötödik évfordulóján friss megjelenést kapott a 2015-ös Kia Venga

2014. október 07.
Új orrkialakítással, kifinomultabb belső térrel érkezik a kompakt egyterű. Új opciók, közöttük az integrált, 7 colos navigációs képernyő. A modernizált Venga 2015 elejétől kapható Európában.

Kia Venga

Öt évvel a Kia Venga bevezetése után a márka a 2014-es Párizsi Autószalonon, mutatta be a népszerű, kompakt modell megújult változatát. A felfrissített modell elöl-hátul új megjelenést, kifinomultabb belső kialakítást, új könnyűfém keréktárcsákat, valamint gazdagabb opciós listát kínál.

„Amikor 2009-ben bevezettük, a Kia Venga divatos megjelenésével hozott színt ebbe az egyébként unalmas, szürke kategóriába. Amellett, hogy jelentős díjakat és elismeréseket nyert formatervével, a Venga élvezetes vezethetőséggel jutalmazta azokat, akiknek életmódjuk miatt kompakt buszlimuzinra volt szükségük.” – mondta Michael Cole, a Kia Motors Europe ügyvezető igazgatója.

„A 2015-ös modellévi Kia Venga változatlanul nyújtja az európai vásárlók által elvárt praktikumot, sokoldalúságot és megbízhatóságot, ugyanakkor finoman felfrissített megjelenése még vonzóbbá teszik megjelenését a következő időszakban.” – tette hozzá Michael Cole.

A Kia Frankfurtban dolgozó, európai formatervező csapata nagyobb tigrisszáj-hűtőmaszkkal ruházta fel a Vengát, áthelyezték az immár egymagában álló Kia emblémát, valamint átrajzolták az alsó légbeömlőt, és kombinált ködfényszórót, illetve LED nappali világítást vezettek be. Hátul vízszintes krómdísz köti össze a szintén LED-eket alkalmazó lámpatesteket. A nagyobb méretű, 16 és 17 colos könnyűfém keréktárcsák új rajzolatot kaptak.

Kia Venga

Az utastérben sötétebb fémdekorációval és magas fényű díszítő elemekkel találkozunk, a hangulatot kétféle, választható üléskárpit, illetve új rajzolatú középkonzol emeli. Az opciós listán új tétel a fűthető kormánykerék, vagy a Kia új generációs audio-video navigációs rendszere (AVN), 7 colos kijelzővel, tolatókamerával, erősebb processzorral és gyorsabb útvonal-számítással (a rendszer elérhetősége piactól függően változik).

A négyméteres Venga megőrizte elődje kategóriában szokatlanul nagy tengelytávját (2615 mm), valamint a bőséges fejteret biztosító, 1600 mm-es magasságát. A gondosan kialakított belső térnek köszönhetően a Venga nagyobb, alsó-középkategóriás modellekre jellemző helykínálatot biztosít, a B-szegmensre jellemző, szerény alapterület mellett. A Venga minden kivitelén alapfelszerelés a 130 mm hosszon tologatható, 60/40 arányban osztva dönthető hátsó ülés, amely síkba fektetve sokoldalú, tágas csomagtartót kínál.

A különböző európai piacokon akár hatféle, 1,4 és 1,6 literes benzines, illetve dízelmotorral lesz megrendelhető a 2015-ös Venga. A 77-128 lóerő teljesítményű motorok öt- vagy hatfokozatú kézi, illetve négyfokozatú automata sebességváltón keresztül hajtják az első kerekeket.

Kia Venga

A Venga minden motorjához megrendelhető a Kia fogyasztáscsökkentő ISG start-stop technológiája. Az Euro5-ös emissziós normát teljesítő motorok az ISG csomaggal felszerelve már akár 114 g/km CO2-kibocsátást kínálnak (1,4 literes U2 dízelmotor esetén)

Az Európában, európai ügyfelek számára tervezett, fejlesztett és gyártott, divatos és tágas Kia Venga iránt 2009 végi bevezetése óta igen nagy a kereslet. Az azóta eltelt időszakban több mint 150 000 példányban talált gazdára a modell, 2013-ben 29 000 európai vásárló döntött a Venga mellett.

A kizárólag a Kia zsolnai üzemében, Szlovákiában gyártott Venga frissített kiadása várhatóan 2015 elejétől kapható Európában, az egyes országokban a helyi képviselet dönt a bevezetés időpontjáról.

Kia Venga

Kulcsszavak: autókiállítás, autószalon, galéria, kia, Párizs, premier, venga
 
Ötödik évfordulóján friss megjelenést kapott a 2015-ös Kia Venga Mutatjuk az első képeket a KIA EV6 100%-ban elektromos modelljéről Prémium sporthajót mutatott be a Toyota Japánban Prémium sporthajót mutatott be a Toyota Japánban Ötödik évfordulóján friss megjelenést kapott a 2015-ös Kia Venga Az új MX-5 Párizsban mutatkozik be a nagyközönség számára Ötödik évfordulóján friss megjelenést kapott a 2015-ös Kia Venga Még erőteljesebb megjelenéssel debütál az új BMW X6 Ötödik évfordulóján friss megjelenést kapott a 2015-ös Kia Venga Ráncfelvarrás után - Renault Twingo 1.2 16V Dynamique
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1