Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Nem volt jogsértés a villamostendert lezáró első döntésben

Nem volt jogsértés a villamostendert lezáró első döntésben

2014. október 18.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elsőfokú határozata szerint nem történt jogsértés a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) villamostenderének első, 2013 augusztusi lezárásakor, amikor a Skoda ajánlatát érvénytelennek minősítették - közölte pénteken a BKK az MTI-vel.

Nem volt jogsértés a villamostendert lezáró első döntésben

A BKK a tendert lezáró döntésében a spanyol CAF-ot hozta ki győztesnek, a Ganz-Skoda ajánlatát pedig érvénytelennek minősítette, ezért a cég jogorvoslati eljárást kezdeményezett. A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) ennek nyomán megsemmisítette a tender eredményét, mert jogsértést állapított meg és további vizsgálatok lefolytatására kötelezték a BKK-t. Ezt a központ végrehajtotta, és keresetet nyújtottak be a KDB döntésének felülvizsgálata érdekében.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a KDB tavaly októberi határozatát felülbírálva megállapította, hogy a BKK nem követett el jogsértést, amikor három okból is érvénytelenné nyilvánította a Ganz-Skoda ajánlatát. A bíróság 2014. október 15-én hirdette ki elsőfokú ítéletét.

Jelezték, hogy a KDB határozata által okozott késedelem, támogatásvesztés csökkentése érdekében a BKK a megkötött szerződés módosításával felgyorsította a villamosok szállításának az ütemezését.

CAF villamos Debrecenben

Kulcsszavak: bíróság, bkk, CAF, Ganz-Skoda, gazdaság, tender, villamos
 
Nem volt jogsértés a villamostendert lezáró első döntésben Tizenöt új Ikarus busz áll forgalomba Budapesten Nem volt jogsértés a villamostendert lezáró első döntésben Nyereséges az American Airlines Group Nem volt jogsértés a villamostendert lezáró első döntésben Megkezdődik a Infiniti modellek gyártása a sunderlandi üzemben Nem volt jogsértés a villamostendert lezáró első döntésben Élénkül a használtautó-piac Nem volt jogsértés a villamostendert lezáró első döntésben Rekord globális eladási eredmények 2013 első félében
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1