Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Nyolc MINI ALL4 Racing áll rajthoz a 2015-ös Dakar Ralin

Nyolc MINI ALL4 Racing áll rajthoz a 2015-ös Dakar Ralin

2014. november 12.
Kevesebb, mint két hónap múlva elrajtol a 2015-ös Dakar Rali (a verseny 2015. január 3-17. között tart majd). A MINI támogatását élvező X-raid lerántotta a leplet a világ leghíresebb hosszútávú raliversenyének 37. felvonásán induló csapatairól.

Nyolc MINI ALL4 Racing áll rajthoz a 2015-ös Dakar Ralin

Tíz ország versenyzői kétfős csapatokban, összesen nyolc MINI ALL4 Racing versenyautóval vesznek részt a megmérettetésen. A Dakar-címvédő Joan „Nani” Roma és csapattársa, Michel Périn áll majd a Monster Energy Rally Raid csapat élén, miközben az „istállót” erősíti a tapasztalt Orlando Terranova / Bernardo „Ronnie” Graue, valamint a Krzysztof Holowczyc / Xavier Panseri versenyzőpáros. További öt privát páros is rajthoz áll majd a Dakaron, ők is a németországi X-raid GmbH által felkészített MINI ALL4 Racing autókkal.

A 2015-ös Dakar Rali a MINI egyedülálló sikertörténetének következő fejezete lehet, miután 2012 és 2014 között a gyártó három egymást követő évben zsebelte be a Dakar-győzelmet, ezzel párhuzamosan pedig az FIA Rali Világbajnokság elsőségeit is. A 2015-ös Dakar az eddigi legkeményebbnek ígérkezik azóta, hogy a sorozat 2009-ben Afrikából átköltözött a dél-amerikai kontinensre.

„Rendkívül megerőltető útvonalával és kihívást jelentő versenykörülményeivel a Dakar Rali nem csupán egy izgalmas esemény a több millió motorsport-rajongó kedvéért, hanem a lehető legkeményebb megmérettetés a pilóták, a csapatok és a járművek számára egyaránt” – mondta Jochen Goller, a MINI alelnöke. „A Dakar még a legalaposabb felkészülés ellenére is elképesztő kalandokat tartogathat és kiszámíthatatlan kihívások elé állíthatja a versenyzőket, akiknek a siker érdekében az adódó feladatokat is le kell tudni győzniük.

Nyolc MINI ALL4 Racing áll rajthoz a 2015-ös Dakar Ralin

Mindezek fényében több mint elégedettek vagyunk, amiért az X-raid csapat személyében egy végtelenül profi és tapasztalt stratégiai partnerrel, rendkívül versenyképes pilótákkal és a bizonyítottan ütőképes MINI ALL4 Racing autókkal vehetünk részt a 2015-ös Dakar Ralin. Az elmúlt három Dakar során a MINI ALL4 Racing a kitartás, a teljesítmény, a megbízhatóság, az agilitás és – végül, de nem utolsósorban – a siker megtestesítőjévé vált. Sőt, a versenysorozat világszinten több milliós rajongótáborának köszönhető óriási nemzetközi figyelem tökéletes alkalmat ad arra, hogy az elért sikerekkel tovább növeljük a MINI márka globális népszerűségét” – fogalmazott Jochen Goller.

Számos új és visszahozott versenyszakaszával a Dakar kalandos utazás elé állítja majd a pilótákat és a csapatokat. A könyörtelen murvás szakaszoktól kezdve, az Andok lélegzetelállító magaslatain keresztül, egészen a tikkasztó hőségű Atacama-sivatag süppedős dűnéiig, a résztvevőket szinte minden terepen az ismeretlen, gyakran kiszámíthatatlan természeti akadályok várják majd. Ez teszi a Dakar Ralit a motorsport-versenyek legkeményebb megpróbáltatásává. Buenos Aires-ből indulva, majd a dél-amerikai kontinensen egy hatalmas ívet leírva, Chilén és Bolívián keresztül vissza Argentínába, az indulóknak több mint 9000 versenykilométert kell majd teljesíteniük.

A négyszeres Dakar-győztes Nani Roma és tapasztalt csapattársa, Michel Périn célul tűzték ki, hogy 2015-ben megvédik világbajnoki címüket a fekete-zöld MINI ALL4 Racing versenyautóval.

Nyolc MINI ALL4 Racing áll rajthoz a 2015-ös Dakar Ralin

„A 2014-es győzelem nagyon különleges élmény volt számomra, hiszen pontosan tíz esztendővel azelőtt nyertem először a Dakaron” – nyilatkozta Roma, aki 2004-ben még motorkerékpárral diadalmaskodott a sorozatban. „A MINI ALL4 Racing a rajttól egészen a célig kőkeményen viselkedett, így tudjuk, hogy mire számíthatunk: a MINI erőteljes, megbízható és gyors. Ebben rejlik a legutóbbi Dakar-diadal kulcsa. Élvezet lesz újra versenyezni a MINI-vel. Nagyon várom már a 2015-ös felvonást, készen állok, hogy megvédjem a címem” – tette hozzá a világbajnok pilóta.

Terranova, aki összetettben ötödik helyen végzett a 2014-es Dakaron, a vörös-fekete MINI ALL4 Racing volánja mögött versenyez majd. „A célom természetesen az abszolút győzelem, és hogy az első 40 év alatti versenyző legyek, akinek ez sikerül. Nagy kihívás, de a MINI ALL4 Racing nagyon erős. Éppen ezért magabiztos vagyok, hiszem, hogy sikerülni fog” – mondta. Holowczyc, a 2013-as FIA Rali Világbajnokság győztese a kék-fekete MINI ALL4 Racing versenyautóval indul majd. „Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a dobogón végezzek. Az útvonal sokkal keményebb lesz, mint 2014-ben volt, úgyhogy a most következő Dakar egy egészen új kihívás lesz. Már várom, hogy leküzdhessem” – fogalmazott a lengyel versenyző.

A Monster Energy Rally Raid csapat három párosán felül nem kevesebb, mint öt privát csapat áll majd rajthoz az X-raid által felkészített MINI ALL4 Racing versenyautóval a 2015-ös Dakar Ralin.

Nyolc MINI ALL4 Racing áll rajthoz a 2015-ös Dakar Ralin
 
Kulcsszavak: dakar, Mini, verseny, versenyautó
 
Bemutatjuk az új MINI Cooper S E Countryman ALL4 plug-in hibrid modellt Bemutatjuk az új MINI Cooper S E Countryman ALL4 plug-in hibrid modellt A MINI a 2017-es Frankfurti Nemzetközi Autószalonon A MINI a 2017-es Frankfurti Nemzetközi Autószalonon Nyolc MINI ALL4 Racing áll rajthoz a 2015-ös Dakar Ralin Dakar 2013 - Minden magyar a célban Nyolc MINI ALL4 Racing áll rajthoz a 2015-ös Dakar Ralin A Kia Motors a Kia World Extreme Games 2013 fő szponzora A MINI ragyogó ruhába öltözteti a vadonatúj háromajtóst A MINI ragyogó ruhába öltözteti a vadonatúj háromajtóst
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1