Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 13421 Megjelenítve: 9031 - 9040
A Bárdi Autó új fejlesztései a még gyorsabb kiszolgálásért

A Bárdi Autó új fejlesztései a még gyorsabb kiszolgálásért

2014. május 26.
A Bárdi Autó alkatrész üzlethálózat mintegy 55 magyarországi egységét kétcsatornás bolttá alakítják át.
Részletek

A Bárdi Autó új fejlesztései a még gyorsabb kiszolgálásért

A cég bejelentése szerint a továbbiakban az autótulajdonosok a Bárdi Autó Webshopjában megrendelt autóalkatrészeket a kiválasztott Bárdi kirendeltségen ingyen, vagy akár háztól-házig szállítással - minimális díj ellenében - otthon is átvehetik.

A Bárdi Autó Zrt.  kereskedelmi igazgatóját kérdeztük arról, hogyan sikerült a Bárdi Autó tavalyi éve.
Bárdi Viktor elmondta, hogy a tavalyi a nagy fejlesztések éve volt a Bárdi Autónál. A több mint 100 évre visszatekintő Bárdi Autó ugyanis erőteljes piaci terjeszkedésbe és fejlesztésbe fogott. Ennek eredményeként 22 új üzletet nyitottak meg, és egy sor régióközponttal erősítettek – ráadásul a cégközpont is új irodaházba költözött. Szegeden, Kecskeméten és Pécsett is befejezték a helyi központok beruházásait. Ez utóbbi városban, Székesfehérváron, Sopronban és Dunaújvárosban pedig új régióközpontokat hoztak létre.

A terjeszkedés következtében 220 új munkatársat vettek fel, ezzel 1700-ra emelkedett a három országban működő Bárdi autóalkatrész áruházakban dolgozók száma. A román, szlovák és a magyar cégek korszerű számítógépes adatbázisát az autójavítók internetről is el tudják érni, a kiszállítás pedig akár egy óra alatt is megtörténik. Az elmúlt 23 évben a Bárdi Autó Zrt. az ország legjobb elosztóhálózatát hozta létre, de a fejlesztések továbbra is zajlanak. 2014-ben Pakson, Esztergomban és Tökölön nyíltak a legújabb Bárdi Autó üzletek.

A Bárdi Autó hálózata mára összesen 88 saját tulajdonú kirendeltséget tömörít Magyarországon, Romániában és Szlovákiában. Kirendeltségeiken 7:30 és 17:30 között, szombaton pedig 8:00-tól 13:00-ig várják az érdeklődőket.

Kulcsszavak: alkatrész, Bárdi Autó, értékesítés, járműipar
 
21 %-kal nőtt a SEAT értékesítés 21 %-kal nőtt a SEAT értékesítés Márciusban tíz százalékkal nőtt a forgalomba helyezett autók száma az EU-ban Márciusban tíz százalékkal nőtt a forgalomba helyezett autók száma az EU-ban A BMW Group stabil értékesítési növekedéssel zárta 2020 harmadik negyedévét A BMW Group stabil értékesítési növekedéssel zárta 2020 harmadik negyedévét Javuló SEAT eredmények Magyarországon is Javuló SEAT eredmények Magyarországon is Euisun Chung a Hyundai Motor Group új elnöke; kinevezésével új fejezet kezdődik a cégcsoport történetében Euisun Chung a Hyundai Motor Group új elnöke; kinevezésével új fejezet kezdődik a cégcsoport történetében
 
A berlini légiszalonon járt a magyar Li-2-es

A berlini légiszalonon járt a magyar Li-2-es

2014. május 26.
Több mint 200 ezren láthatták a vasárnap véget ért berlini nemzetközi légiközlekedési és űrhajózási kiállításon (ILA) a magyar repüléstörténet egyik legjelentősebb ritkaságát, a világ egyetlen még üzemelő Liszunov Li-2-es repülőgépét.
Részletek

A berlini légiszalonon járt a magyar Li-2-es

Az egykori nemzeti légitársaság, a Malév színeit viselő gépet 300 különleges régi és szupermodern új repülőgéppel együtt állították ki a berlini légiszalonon.

A Liszunov Li-2-es repülőgép már negyedik éve szerepel az ILA-n, és évről évre nagyobb sikert arat - mondta az MTI-nek Sajtos Zoltán pilóta, a muzeális repülőt üzemeltető Goldtimer Alapítvány kuratóriumának elnöke, hangsúlyozva, hogy a gép egyedüliként képviseli Magyarországot a légiközlekedési ágazat értékeit és legújabb fejlesztéseit felvonultató kiállításon.

Az ILA a szervezők vasárnapi összesítése szerint öt nap - három szakmai és két nyílt nap - alatt összesen 227 ezer látogatót vonzott. A nemzetközi vásáron 40 országból 1200 kiállító mutatkozott be. A magyar LI-2-es következő "bevetése"  a normandiai partraszállás 70. évfordulója alkalmából június elején rendezendő nagyszabású rendezvénysorozaton lesz, amelyen több millió látogató mellett Barack Obama amerikai elnöktől Vlagyimir Putyin orosz államfőig vezető politikusok sora is részt vesz.
A jubileumi rendezvénysorozat egyik kiemelt programja a Dakoták Normandia felett (Dakotas over Normandy) elnevezésű akció, amellyel az 1944. június 6-ai partraszállás előtti éjjel végrehajtott vakmerő hadműveletre emlékeznek. Akkor a Dakoták - az amerikai Douglas DC-3-as személyszállító repülőgép katonai változatai - több mint 10 ezer ejtőernyőst juttattak az ellenséges vonalak mögé.     

A berlini légiszalonon járt a magyar Li-2-es


A 70 évvel ezelőtti bevetésben harcoló katonák iránti tisztelet jeléül június 4-étől 8-áig először az angliai partoknál, majd minden nap más-más normandiai városnál tartanak bemutatókat, amelyeken 2 ezer ejtőernyős vesz részt. Szállításukra összegyűjtötték az összes üzemben lévő európai DC-3-ast, jönnek gépek az Egyesült Államokból, és meghívták a magyar Li-2-est is, ami igen nagy megtiszteltetés - emelte ki Sajtos Zoltán.

A Liszunov Li-2-es a világ legsikeresebb típusai között számon tartott Douglas DC-3 szovjet változata, amelyet az amerikai gyártótól vásárolt licensz alapján fejlesztettek - tette hozzá.

A Li-2 volt a második világháború utáni magyar polgári légiközlekedés első repülőgépe is, a típust évtizedekig használta a Malév. Az egyetlen még működő példányt 1949-ben gyártották és 1974-ig használták. A Goldtimer Alapítvány 1997-től 2001-ig több ezer munkaórával újította fel,  azóta elsősorban bemutatókon szerepel.

Kulcsszavak: Berlin, légi közlekedés, repülés, repülő, repülőtér
 
A berlini légiszalonon járt a magyar Li-2-es Még idén indulni akar a Malév utód A berlini légiszalonon járt a magyar Li-2-es Hatvanegy Boeing 737 MAX-ot vesz az Air Canada Tizenhét százalékos utasszám-bővülést ért el a Wizz Air 2014-ben Tizenhét százalékos utasszám-bővülést ért el a Wizz Air 2014-ben Egymilliárd utasra számít a berlini közlekedési vállalat Egymilliárd utasra számít a berlini közlekedési vállalat Újabb egy évet csúszik a Mitsubishi regionális gépe Újabb egy évet csúszik a Mitsubishi regionális gépe
 
BMW „Concept Roadster” – Forradalmi BMW Roadster

BMW „Concept Roadster” – Forradalmi BMW Roadster

2014. május 26.
Érzelmekben gazdag, konkrét formában öltött testet a 2014-es Concorso d’Eleganza Villa d’Este alkalmával a BMW Motorrad boxermotoros roadstereinek jövőbeni generációja – megszületett a BMW Concept Roadster.
Részletek

BMW „Concept Roadster” – Forradalmi BMW Roadster

Tavaly ugyanitt mutatta be a BMW Motorrad a BMW Concept Ninety tanulmányt, amely a klasszikus boxermotoros BMW motorkerékpárok modern interpretációjaként érzékeltette, milyen érzelemdús történetre tekinthet vissza a 90 esztendős BMW Motorrad. A BMW Concept Roadster ezzel szemben a BMW boxermotoros roadstereinek jövőjét fogalmazza meg: „A BMW Concept Roadster jól érzékelteti, hogy a BMW számára a motorozás messze többet jelent csupán a tökéletes funkcionalitásnál. E tanulmánymodell pontosan azt jelképezi, mennyire modern és érzelemdús is lehet a BMW boxermotoros roadstere” – fejtette ki Edgar Heinrich, a BMW Motorrad Design igazgatója.

Hagyományos értékek modern stílusban


A BMW Concept Roadster erőteljes, kéthengeres boxermotorral hajtott, jellegzetes BMW roadster, egyoldali hátsó lengőkarral és kardánhajtással, illetve csővázzal, ám a legkorszerűbb, dinamikus formában vonultatva fel e klasszikus megoldásokat. „A BMW Concept Roadster a BMW roadsterek erőteljes karakterét testesíti meg. Már rátekintve is izgalmas egyéniség, de legalább ennyire izgalmas a motorozás is rajta. E roadster - a BMW jóvoltából - ismét forradalmasítja a motorozást” – emelte ki Ola Stenegard, a BMW Motorrad Vehicle Design igazgatója.

BMW „Concept Roadster” – Forradalmi BMW Roadster

A BMW boxermotorjai mindig is mély benyomást keltő menetteljesítményeket és teljes fordulatszám-tartományukon intenzív vonóerőt kínáltak. Legújabb nemzedékük 1170 köbcentiméter hengerűrtartalmából 7750-es percenkénti fordulatszámnál 92 kW (125 LE) teljesítményt, 6500-as fordulatnál pedig 125 newtonméter maximális forgatónyomatékot produkál. A motor a BMW Concept Roadster vizuális középpontjában helyezkedik el. Kompakt arányai alacsony elejével és magas hátuljával ék alakú sziluettet kölcsönöznek számára, amelynek köszönhetően e motorkerékpár már álló helyzetében is a gyorsulás érzetét sugallja. Ez az ugrásra kész benyomást keltő, kifejezetten az első kerekekre összpontosító alapforma a különösen rövid farkialakítással eleve agilis, és könnyű irányíthatóságot sugall. Kéttónusú fényezés erősíti a motor alsó, sötét traktusa, illetve az ülés, az üzemanyagtartály és a far felső, könnyed hatást keltő régiójának elkülönítését. Alsó sötét része vizuálisan még inkább az útfelülethez közelíti a BMW Concept Roadstert, ezzel is a motorozás kimondottan az útra összpontosító élményét ígérve. Mindeközben a világos felső szekció könnyedséget árasztva kölcsönöz alacsony vizuális súlypontot a koncepciómodell számára.

Fényszórója a klasszikus kerek lámpák modern, dinamikus utódja. Igényes, LED-technikájú világítótestek formálják meg a BMW Concept Roadster egyéni arculatát, kifejezetten „technikai” karakterrel ruházva fel azt. A LED-technika emellett igen vékony fényszóró kialakítását tette lehetővé, amely oldalnézetben különösen könnyed hatást kelt. Mögötte visszafogott, a lényegre összpontosító, ám exkluzív high-end stílusú műszeregység szolgál a szükséges információkkal.

BMW „Concept Roadster” – Forradalmi BMW Roadster

Érzelemdús formák


Az üzemanyagtartály, az ülés és a hűtő harmonikus összhangban alkot tökéletes formai egységet. A BMW formatervezőinek gyakorlott keze nyomán a felületek olyan érzelmekben gazdag összjátéka született meg, amelyet aligha készíthetett volna bármilyen számítógép. E felületek részletesen tükrözik a BMW Concept Roadster karakterét. A szoborszerűen kiformált fehér (Sparkling Light White) tank precíz kidolgozásával a tanulmánymodell előretörő hatást keltő fellépését emeli ki és dinamikus menetteljesítményeire utal, miközben az optimális irányíthatóság szolgálatában ergonómiailag a térdek számára is tökéletes fogást kínál. A tartály közepének matt rozsdamentes acél borítása high-end stílusú, mégis robusztus stílusjegyként jelenik meg.

Könnyed hatás és igényes kidolgozás – az alumínium far

Az üzemanyagtartály tekintetet vonzó vizuális folytatása a fényes, marási eljárással megmunkált alumíniumból készült meredek hátsó traktus. Az önhordó farszerkezet egyetlen darabból készült, így különösen visszafogott és finoman kidogozott hátsórész születhetett. A marás szándékosan jól láthatóan meghagyott felületi mintázata kemény karakterű, „ipari” megjelenést eredményez, sajátos kontrasztot alkotva a fényezett és galvanizált felületekkel. A hátsórész kifejezően megformált alsó és felső felületei kifinomult stílusban közvetítik a BMW Concept Roadster érzelmekben gazdag üzenetét.

BMW „Concept Roadster” – Forradalmi BMW Roadster

Az integrált egyszemélyes ülés megjelenésében a motorversenyzés világát idézi, miközben e motorkerékpár dinamikus ambícióinak stílusos kifejezője is egyben. Az üléspárna alsó részének neonsárga (Neon Yellow) motívuma merész színkontrasztot alkot a perforált Alcantara bőrborítás alatt. További neonsárga felületek tűnnek fel a szelepfedeleken és az oldalsó burkolat légbeömlő nyílásaiban látható hűtőbordákon, tovább tagolva a motorkerékpár oldalnézetét. A különleges kék árnyalatú (Sparkling Racing Blue) térbeli csőváz teherviselő elemként megjelenésében is igazi különlegesség, olyan kifejező kidolgozással, amely némi modern sportos stílust is kölcsönöz a boxermotoros BMW roadsterek e hagyományos szerkezeti elemének. A BMW Motorrad az üzemanyagtartályon feltűnő jellegzetes fehér árnyalata és e ragyogó kék sajátos összhatása révén a tank és a váz a BMW Motorrad hagyományos színvilágának karakteres, egyben kimondottan modern hatású megfogalmazása.

Mart alumíniumelemek prémium minőségben

A farrész mellett további mart alumínium komponensek is hangsúlyozzák az oldalnézet igényesen kiformált, „technikai” stílusát. A legmeghatározóbbak az oldalsó légbeömlő nyílások, amelyek szintén magas fényű, felületükön marásnyomokat őrző alumíniumelemek, amelyek sajátos összhatást alkotnak a feketére fényezett hűtővel. Együttesen előrefelé nyitott háromszöget alkotnak, amely formailag a BMW szupersport-motorkerékpárjai „kopoltyú-motívumán” alapulnak. Miközben feladatuk az áramló levegő hűtő felé terelése, erőteljesen emelik ki az oldalnézet dinamikus karakterét is. A neonsárga belső hűtőbordák csupán közelebbről szemügyre véve tűnnek fel.

BMW „Concept Roadster” – Forradalmi BMW Roadster


Az ugyancsak mart alumíniumból készült szelepfedelek különlegessége, hogy intenzív háromdimenziós hatást keltő formáik az üzemanyagtartály felületeinek is egyfajta előretörő hatást kölcsönöznek, különösen atletikus megjelenést biztosítva a BMW boxermotor számára. A szelepfedelek védőburkolata egyértelműen jelzi, hogy a BMW Concept Roadster nyergében már-már extrém bedöntéssel is vehetők a kanyarok, s a versenyruhák térdprotektorait idézve a versenymotorok stílusából is elhoznak valamennyit a BMW Concept Roadster számára. Neonsárga motívumaik még inkább kiemelik e radikális karakterű elemeket.

Innováció a forma és a funkció terén – a motorburkolat


A forma és funkció innovatív összhangja jellemzi a motor jövőbe mutató burkolatát, amely a BMW Concept Roadster esetében nem csupán aerodinamikai feladatot lát el, hanem a jövő zajszint-előírásaira tekintettel a teljes első kipufogódobot is magában foglalja. A rövid és meredek állású kipufogó-végcsővel kiegészülve, a motorburkolat formai kialakítása és funkciója tekintetében egyaránt az erőforrásra összpontosít, még inkább kiemelve az oldalnézet kompakt és dinamikus stílusát, illetve a kimondottan rövid farkialakítást. A BMW Concept Roadster a high-end karakterű mart alumíniumkomponensek mellett is kizárólag a legigényesebb anyagokból készült legmagasabb minőségű alkatrészekből épül fel. Első villája, hátsó lengéscsillapítója és fékei elegánsan tűnnek ki galvanizált felületeikkel, kifejezetten exkluzív és sportos stílust kölcsönözve a BMW Concept Roadster számára.
 
Kulcsszavak: bemutató, BMW motorrad, concept, Concept Roadster, motor
 
A Sorento új kijelzője eltünteti a holtteret A Sorento új kijelzője eltünteti a holtteret Az új Ford Ranger - Kemény és modern dizájn Az új Ford Ranger - Kemény és modern dizájn BMW „Concept Roadster” – Forradalmi BMW Roadster A Jeep két új modelljét Párizsban mutatta be Bemutatkozik a BMW legsikeresebb üzleti limuzinjának plug-in hibrid modellje Bemutatkozik a BMW legsikeresebb üzleti limuzinjának plug-in hibrid modellje A ŠKODA sportos RS-családjának első tagja hálózatról tölthető hibrid hajtásrendszerrel érkezik A ŠKODA sportos RS-családjának első tagja hálózatról tölthető hibrid hajtásrendszerrel érkezik
 
Hatékony és életvidám az új C-osztály T-modell

Hatékony és életvidám az új C-osztály T-modell

2014. május 23.
Egytől-egyig ECO Start-Stop funkcióval ellátott, és az Euro-6 károsanyag-kibocsátási normát már most teljesítő benzin- és dízelmotorok gondoskodnak a sportos menetteljesítményről és az élvezetes vezethetőségről, miközben akár több mint 20 százalékos fogyasztáscsökkenést képesek felmutatni az előddel összehasonlítva.
Részletek

Mercedes-Benz C-osztály T-modell

Az új C-osztály dízelpalettáját a továbbfejlesztett négyhengeres, valamint egy új kis négyhengeres motorcsalád alkotja, és a BlueTEC-modellek kivétel nélkül fel vannak szerelve az SCR-technológiával (Selective Catalytic Reduction). A teljesítményskála 115 lóerőnél (85 kW) kezdődik és 204 lóerőig (150 KW) tart.

Kiegészítésképp a Mercedes-Benz a hibridmodullal kiegészített dízelmotort is kínálja. A négyhengeres dízellel és kompakt villanymotorral hajtott C 300 BlueTEC HYBRID teljesítménye 150 + 20 kW (204 + 27 LE), fogyasztása pedig az NEFZ-ciklus szerint átlagosan mindössze 3,8 liter gázolaj 100 km-enként, ami 99 g/km-es széndioxid-kibocsátásnak felel meg.

Az új C-osztályhoz kezdetben három BlueDIRECT négyhengeres benzinmotor, valamint egy BlueDIRECT hathengeres benzinmotor lesz rendelhető, amelyek 156-333 lóerős (115-245 kW) teljesítményspektrumot fednek le. Később csatlakozik a kínálathoz a négyhengeres, konnektorról is tölthető, Plug-In technológiájú C 350 HYBRID, 155 + 50 kW (211 + 68 lóerő) teljesítménnyel.

Agilis és komfortos viselkedés

Példátlan rugózási- és gördülési komfort, kiemelkedő menetdinamikai tulajdonságok mellett – ezek a tulajdonságok jellemzik a C-osztály T-modell új fejlesztésű futóművét, ami az új 4-lengőkaros első tengelynek is köszönhetően egyszerre kínál magas szintű vezetési élményt és kényelmet.

Mercedes-Benz C-osztály T-modell

A T-modell vásárlói a jövőben az alapfelszereltséghez tartozó acélrugós futóművet két beállítással kérhetik, amelyek közül az egyik a sportosságot képviseli. Mindemellett alternatívaként a Mercedes-Benz ebben a kategóriában elsőként légrugózást is kínál a C-osztályhoz. Az AIRMATIC a kiváló menetkomfort és a dinamikus, agilis menettulajdonságok tökéletes kombinációját nyújtja, továbbá az AIRMATIC minden keréknél szintszabályozással van ellátva a lehető legjobb menetkomfort érdekében, nagyobb terhelésnél is. Vezetési élmény, választásra

Az új C-osztály T-modellnél a vezető egy kapcsoló segítségével kiválaszthatja a saját ízlése szerinti menetprogramot. A felszereltség függvényében különféle, előre bekonfigurált menetprogramok között választhat, továbbá rendelkezésre áll plusz egy opció, amelyet a saját igényei szerint állíthat be. A következő karakterisztikák állnak rendelkezésre: „Komfort”, „ECO”, „Sport” és „Sport+”. A kiegészítő, „Individual” beállítással a gépjárművezető saját ízlése szerint szabhatja személyre autóját. Ezen kívül az új C-osztály T-modell a limuzin változathoz hasonlóan szériában megkapja az elektromos rögzítőféket, amely automatikusan kiold, amint a vezető a korábbi parkoló-állásból el kíván indulni.
Az új C-osztály továbbra is rendelhető a fejlett 4MATIC összkerékhajtással.

Sportos karakterrel rendelkező kormányzás

A C-osztály modellcsaládjának összes tagjának alapfelszereltségét képezi az elektromechanikus direktkormányzás. Ez a paraméteres kormányzás sebességfüggő rásegítését kombinálja az elfordítás mértékében változó áttétellel. Az igényfüggő rásegítés hozzájárul az üzemanyag-takarékossághoz is.

Mercedes-Benz C-osztály T-modell

Mercedes-Benz Intelligent Drive: Az autó gondolkodni tanul

Mindenkinek elérhetővé tenni a legmagasabb szintű biztonságot: ez a Mercedes-Benz kinyilvánított célja, amelynek érdekében az új C-osztály is megkapott szinte minden új, lényeges funkciókkal bővített asszisztens-rendszert, amely alig néhány hónapja jelent meg az S- és E-osztályban. Ezek összefoglaló neve az „Intelligent Drive“. Az új C-osztály T-modellhez szériában jár az ATTENTION ASSIST éberségfigyelő rendszer, ami fáradtság esetén figyelmezteti a vezetőt a pihenésre. Ez a navigációs rendszerrel felszerelt autók esetében a COMAND rendszer révén közbenső célpontként mutatja az autópálya-pihenőket. Az ATTENTION ASSIST érzékenysége beállítható; az autóvezetőnek külön jelzés mutatja a központi műszeregységen, hogy mennyire fáradt, és mennyit vezetett a legutóbbi pihenő óta.

A szintén széria COLLISION PREVENTION ASSIST PLUS balesetmegelőző rendszer: az ütközéstől már 7 km/óra fölött védő fékasszisztens mellé kapott egy kiegészítő funkciót: ha továbbra is fennáll az ütközésveszély, de nem reagál a vezető, akkor 200 km/óra alatti sebességnél önállóan kezdeményez fékezést, csökkentve a lassú vagy megálló járművekbe való rohanás következményeit. 50 km/órás sebességig lefékez az álló járművek mögött, és 40 km/h-ig kivédi a ráfutásos baleseteket is.

Mercedes-Benz C-osztály T-modell

Kiegészítésként rendelkezésre állnak a funkciójukban jelentősen kibővített asszisztens-rendszerek az új S- és E-osztályból, amelyek az Intelligent Drive koncepció keretében egyesített szenzortechnikával fokozzák jelentős mértékben a komfortot és a biztonságot:

•A DISTRONIC PLUS – leveszi a sofőr válláról a követési távolság szabályozásának a terhét
•A DISTRONIC PLUS, a kormány-asszisztenssel és az integrált Stop&Go Pilottal, egy részlegesen autonóm forgalmi dugó-asszisztens, amely 60 km/óra alatt még akkor is képes az előrébb haladó gépkocsihoz igazodni, ha hiányoznak, vagy elmosódottak a burkolati jelek, ezáltal biztonságosan, kényelmesen lehet együtt haladni az autósorral.
•A BAS PLUS fékasszisztens már felismeri a keresztirányú forgalmat is, és erősíti a vezető túl gyenge fékezését. A PRE-SAFE® fék nemcsak álló járműveket ismer fel, hanem gyalogosokat is, és ha nem reagál a vezető, magától fékez, 50 km/óráig elkerüli a balesetet, illetve 72-ig csökkenti a súlyosságát. Folyamatos forgalomban a 7 - 200 km/óra között működik.
•A kibővített aktív sávtartó asszisztens most már hiányos burkolati jelek esetén is képes féloldalas fékkorrekcióval megakadályozni a véletlenszerű sávelhagyást, illetve az összeütközést gyorsan előző, párhuzamosan közlekedő, vagy akár szembejövő járművel.

Még néhány a számos, opcionálisan elérhető asszisztens-rendszer közül:

•aktív parkoló-asszisztens, amely kormányzással és fékezéssel önműködően manőverez be hossz- és keresztirányú parkolóhelyekre,
•360°-kamera mutatja a járművet és környezetét különböző nézőpontokból, madártávlatból is,
•táblafelismerő-asszisztens, forgalommal szemben hajtásra figyelmeztető funkcióval, amely a sebességhatárokon kívül mutatja az előzési és behajtási tilalmat is,  
•adaptív távfény-asszisztens PLUS, amely tartós távfényt tesz lehetővé azáltal, hogy eltakarja a fénykévének a szembejövőket vakító részét.

Kulcsszavak: bemutató, C-osztály, galéria, kombi, mercedes-benz, T-modell, új modell
 
Hatékony és életvidám az új C-osztály T-modell Irányjelző Közlekedési Magazin februári ajánló Hatékony és életvidám az új C-osztály T-modell Aktívan biztonságos - Nissan Note 1.5 dci Az új Audi A1 Sportback – Karakteres és férfias formavilág feszes vonalvezetéssel Az új Audi A1 Sportback – Karakteres és férfias formavilág feszes vonalvezetéssel Hatékony és életvidám az új C-osztály T-modell A Mercedes-Benz továbbra is iránymutató az okostelefon-integráció terén Hatékony és életvidám az új C-osztály T-modell Extrafelszereltséggel gyártott B osztályú személygépkocsikat hív vissza a Mercedes-Benz
 
A Toyota új, jobb hatásfokú szilikon-karbid teljesítmény félvezetők kifejlesztésén dolgozik

A Toyota új, jobb hatásfokú szilikon-karbid teljesítmény félvezetők kifejlesztésén dolgozik

2014. május 23.
A Toyota Motor Corporation a Denso Corporationnel (Denso) és a Toyota Central R&D Labs., Inc. (Toyota CRDL) kutató-fejlesztő laboratóriummal közösen kifejlesztett egy olyan, szilikon-karbid (SiC) teljesítmény félvezetőt, amelyet autóipari teljesítményvezérlő rendszerekben (PCU) terveznek alkalmazni.
Részletek

Toyota Prius

A Toyota egy éven belül megkezdi az újfajta PCU-val felszerelt gépkocsik közúti tesztjeit Japánban.

A várakozások szerint az SiC teljesítmény félvezetők alkalmazásával a Toyota 10 százalékkal javítaná hibrid gépjárműveinek (HV) az MLIT – a japán földművelésügyi, infrastrukturális, közlekedési és idegenforgalmi minisztérium – JC08 tesztciklusa szerint mért üzemanyag-fogyasztását, továbbá 80 százalékkal csökkentené a PCU méretét a jelenlegi, kizárólag szilikon alapú teljesítmény félvezetőket alkalmazó egységekhez viszonyítva. Az SiC teljesítmény félvezetők be- és kikapcsolás során észlelt teljesítményvesztesége igen alacsony, ami nagyobb frekvencián is jó hatásfokú energiaáramlást tesz lehetővé. Ennek köszönhetően a mérnökök csökkenthették a PCU térfogatának mintegy 40 százalékát kitevő két komponens, a tekercs és a kondenzátor méretét.

Toyota PriusA PCU fontos szerepet játszik a hibridek és egyéb, részben vagy egészben elektromos hajtásláncú járművek működésében: ez az egység szállítja az elektromos energiát az akkumulátortól a elektromos motorig, szabályozva a jármű sebességét, illetve a fékenergia-visszanyerés során megtermelt áramot az akkumulátorba. Másfelől viszont a hibrid járműveknél tapasztalt energiaveszteség mintegy 25 százaléka a PCU számlájára írható; ebből hozzávetőlegesen 20 százalék magára a teljesítmény félvezetőre esik. A hibrid járművek hatásfok javításának egyik elsődleges módja a teljesítmény félvezető hatásfokának javítása lehet, ami a belső ellenállás csökkentésével érhető el. A Prius benzin-elektromos hibrid gépkocsi 1997-es bevezetése óta a Toyota folyamatosan dolgozik a teljesítmény félvezetők házon belüli fejlesztésén, a hibrid járművek üzemanyag-fogyasztásának csökkentésén.

Mivel az SiC magasabb hatásfokot tesz lehetővé, mint önmagában a szilikon, a Toyota CRDL és a Denso már az 1980-as években hozzáfogott az alapvető kutatásokhoz, amelyekhez 2007-ben csatlakozott a Toyota, hogy együttes erővel gyakorlati felhasználásra alkalmas SiC félvezetőket fejlesszenek ki. A Toyota hibrid prototípusokba szánt PCU-kba építette be a közösen kifejlesztett SiC teljesítmény félvezetőket; a tesztpályákon végzett próbák igazolták, hogy a JC08 ciklus szerint több mint 5 százalékkal csökkent a járművek üzemanyag-fogyasztása.

A Toyota tavaly decemberben, a Hirose üzemben létrehozott egy, az SiC félvezetők célzott fejlesztésére alkalmas laboratóriumot. Hirose az elektronikus vezérlők, félvezetők és hasonló berendezések kutatására, fejlesztésére és gyártására szakosodott üzem.

Toyota Prius

A tökéletesített erőforrások, illetve aerodinamikai teljesítmény mellett a Toyota a kiváló hatásfokú teljesítmény félvezetőkre is a hibrid és egyéb, részben vagy teljesen elektromos hajtásláncú modellek üzemanyag-fogyasztásának csökkentését célzó technológiaként tekint. A Toyota a jövőben a fejlesztésre még nagyobb hangsúlyt fektetve szándékozik a lehető leghamarabb gyakorlati felhasználásra fogni az SiC teljesítmény félvezetőket.

A Toyota a 2014. évi Autóipari fejlesztési szakkiállításon mutatja be a technológiát. A kiállítást május 21-23. között rendezik meg a yokohamai Pacifico Yokohama kiállítási központban.

Kulcsszavak: autógyár, autóipar, fejlesztés, hibrid, Prius, toyota
 
A francia kormány szerint az európai autóiparnak jobban kellene védekeznie Kínával és az Egyesült Államokkal szemben A francia kormány szerint az európai autóiparnak jobban kellene védekeznie Kínával és az Egyesült Államokkal szemben Európában tarolt a Toyota és a Lexus az első félévben Európában tarolt a Toyota és a Lexus az első félévben A Toyota új, jobb hatásfokú szilikon-karbid teljesítmény félvezetők kifejlesztésén dolgozik Jövőkutatókkal dolgozik a Ford A Toyota új, jobb hatásfokú szilikon-karbid teljesítmény félvezetők kifejlesztésén dolgozik Az Apple a Tesla felvásárlására készül? A Toyota új, jobb hatásfokú szilikon-karbid teljesítmény félvezetők kifejlesztésén dolgozik Nagy érdeklődés az első magyarországi BMW - HITA Beszállítói Üzleti Fórumon
 
Maxispace fülkeberendezés a Renault Trucks T fedélzetén

Maxispace fülkeberendezés a Renault Trucks T fedélzetén

2014. május 23.
A Renault Trucks T High Sleeper fülke, a maga síkpadlójával és 2,5 m fülkeszélességével hátul, eleve is a hosszú távú fuvarozásra lett kialakítva.
Részletek

Maxispace fülkeberendezés a Renault Trucks T fedélzetén

Azonban azoknak a sofőröknek, akik még nagyobb kényelmet szeretnének, a Renault Trucks egy Maxispace fülkét is tud ajánlani, mely megnövelt tárolóhely kapacitással és egy felhajtható asztallal is rendelkezik. 

A síkpadlóval, a 2,5 m széles fülkéjével hátul és a több, mint 2 méteres belmagassággal a Renault Trucks T ideális eszköz hosszú távú fuvarozási tevékenységre. Mindezek mellett azok a gépkocsivezetők, akik tovább kívánják növelni a tárolórekeszek számát és a belső funkcionalitást, dönthetnek a Maxispace fülke mellett, amely 3 specifikus elrendezést kínál. A Maxispace fülke magába foglal egy, a felső ágy helyén kialakított tárolóegységet, mely három darab, 36 cm-es magasságú, megvilágított rekeszből áll, melyek redőnnyel záródnak. 

Továbbá egy 81 x 60 cm-es, nyomógomb segítségével lehajtható asztalkát építettek be, mely a fekvőhelyre hajtható rá, majd használat pl. étkezés után a fülke hátsó falára függőlegesen visszarögzíthető. Ezen kívül még egy szivaccsal bélelt rekesz is található benne, mely 2 tányérból, 2 késből, 2 villából és 2 kiskanálból álló étkészletet tartalmaz.  Végül a gépkocsivezető egy kiegészítő tárolórekesszel is rendelkezik köszönhetően az ülése alatt elhelyezkedő plusz fióknak.        
  
A Maxispace fülke tehát még tovább növeli a kényelmet a Renault Trucks T fedélzetén azon gépkocsivezetők számára, akiknek a tárolóhelyek kialakítása és a komfort elsődleges a fülkében.

Maxispace fülkeberendezés a Renault Trucks T fedélzetén


 

Kulcsszavak: haszongépjármű, járműipar, kamion, Renault Trucks, Renault Trucks T
 
A Siemens Velaro vonata Red Dot díjat kapott A Siemens Velaro vonata Red Dot díjat kapott Amikor számítanak ránk - Új reklámkampányt indít a Michelin Amikor számítanak ránk - Új reklámkampányt indít a Michelin 5-10 százalékkal emelkedett egyes márkaszervizek forgalma 5-10 százalékkal emelkedett egyes márkaszervizek forgalma Eladási rekordot állított fel januárban a Škoda Eladási rekordot állított fel januárban a Škoda Euisun Chung a Hyundai Motor Group új elnöke; kinevezésével új fejezet kezdődik a cégcsoport történetében Euisun Chung a Hyundai Motor Group új elnöke; kinevezésével új fejezet kezdődik a cégcsoport történetében
 
Újabb öt e-autó töltőpontot adtak át

Újabb öt e-autó töltőpontot adtak át

2014. május 23.
Elektromos autókhoz használatos öt töltőpontot adtak át Budapesten a WestEnd City Center parkolóházban csütörtökön, a töltőberendezéseket telepítő Elmű és a bevásárló központ képviselői.
Részletek

Újabb öt e-autó töltőpontot adtak át

"A jövő a villamos közlekedésben van" - mondta Kövesdi Zoltán, az Elmű-Émász csoport igazgatósági tagja, aki rámutatott: szemléletváltásra van szükség, kis lépésekben kell haladni a cél felé, a megújuló energia részarányának növelése érdekében.

Prosits Attila, a WestEnd ügyvezető igazgatója az átadáskor hangsúlyozta, hogy a zöld gondolkodás terjesztését kiemelten fontosnak tartják. A töltőállomások kialakítása mellett szombat-vasárnap az elektromos közlekedést népszerűsítő programsorozatot szerveznek, amelynek keretében többek között tesztvezetésen ismerkedhetnek az érdeklődők az elektromos autókkal. Az eseményre készült tájékoztató szerint az Elmű-Émász csoport országosan 39 elektromos autótöltő berendezést üzemeltet, ezekből Budapesten 25 található.

Az országos hálózat lehetővé teszi, hogy az elektromos autók európai népszerűsítését szolgáló eTourEurope elektromos-autó rally konvoja - 6 jármű - vasárnap ellátogasson Budapestre is. A rally május 17-én indult Münchenből, és 4200 kilométeres európai körút után 26-án érkeznek vissza a német városba. A közlemény szerint az Elmű-Émász elkötelezett a környezetbarát közlekedés mellett, ezt bizonyítja azzal is, hogy a töltőállomásokon 2014 végéig továbbra is ingyenesen biztosítja az energiát az elektromos autók töltéséhez.

Magyarországon 2010-ben adták át az első elektromos töltőállomást, a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi közlése szerint szeretné elérni, hogy 2020-ig mintegy 68 ezer töltőállomás létesüljön.

Újabb öt e-autó töltőpontot adtak át

Kulcsszavak: e-autó, elektromos, elektromos autó, elektromos töltőállomás, elmű, közlekedés, villanyautó, zöld
 
Az éjszakai autózás számos előnnyel, de sok kockázattal is jár Az éjszakai autózás számos előnnyel, de sok kockázattal is jár Sokoldalú, stílusos és fenntartható útitárs: az eredeti MINI tartozékokkal felszerelt MINI Cooper SE Sokoldalú, stílusos és fenntartható útitárs: az eredeti MINI tartozékokkal felszerelt MINI Cooper SE Mától újra fogad vonatokat a Déli pályaudvar Mától újra fogad vonatokat a Déli pályaudvar Felülmúlta elődjét - Nissan LEAF Felülmúlta elődjét - Nissan LEAF Újabb öt e-autó töltőpontot adtak át Érkezett ajánlat a motorvonattenderre a beadási határidőre
 
Gyorsan nő a gépkocsigyártás Csehországban

Gyorsan nő a gépkocsigyártás Csehországban

2014. május 23.
Csehországban 430 841 személygépkocsit gyártottak az idén január és április között, ez éves szinten 13,2 százalékos növekedés - közölte a cseh autóipari szövetség (SAP) csütörtökön.
Részletek

Hyundai

A legnagyobb cseh autógyár, a Skoda Auto 263 957 gépkocsit gyártott az idei első négy hónapban, ami 26 százalékos növekedés. A Hyundai termelése négy százalékkal emelkedett, 106 230 kocsira. A harmadik csehországi autógyár, a TPCA termelése az új modellek bevezetése miatt a január-áprilisi időszakban 13 százalékkal visszaesett. A TPCA összesen 60 654 személygépkocsit gyártott ebben az időszakban.

A három csehországi autógyár a vizsgált időszakban összesen 476 602 gépkocsit adott el külföldön, ami 6 százalékos növekedés. A csehországi eladás 26,7 százalékkal 27 082 kocsira nőtt. A tehergépkocsik gyártása kilenc százalékkal 206 darabra esett vissza. Jelenleg egyedül a Tatra Koprivnice gyárt teherkocsikat Csehországban, a többi hagyományos gyártó már megszüntette termelését.

Autóbuszokból a négy hónap alatt 1030 darabot gyártottak, ami 26 százalékos növekedés. A motorkerékpárokból 56 százalékkal több  készült, mint 2013 azonos időszakában, összesen 712 darab. A Jawa Moto termékeiből 694 darabot külföldön értékesítettek.

Skoda

Kulcsszavak: autógyár, autóipar, csehország, értékesítés, gazdaság
 
ŠKODA – Immár hagyományosan „Simply Clever” ŠKODA – Immár hagyományosan „Simply Clever” Gyorsan nő a gépkocsigyártás Csehországban Tengeren hajózó üzemekkel elkerülhető az importvám megfizetése Gyorsan nő a gépkocsigyártás Csehországban Az Etihad Airways közel 560 millió eurót ruház be az Alitaliába Harminc éves a svéd-olasz gavallér! Harminc éves a svéd-olasz gavallér! A Continental szerint a német autósoknak saját kocsi kell, lehetőleg nem elektromos A Continental szerint a német autósoknak saját kocsi kell, lehetőleg nem elektromos
 
A Scania vezető szerepe az alternatív üzemanyagok terén

A Scania vezető szerepe az alternatív üzemanyagok terén

2014. május 23.
Jelenleg a Scania rendelkezik a legszélesebb biodízel és gázüzemű Euro 6 motorválasztékkal, amely egyértelműen vezető helyet biztosít számára a versenytársai között az alternatív üzemanyagok terén.
Részletek

A Scania vezető szerepe az alternatív üzemanyagok terén

A termékcsalád legújabb tagja a 16 literes 580 lóerős 100 %-ban biodízel üzemre képes V8 motor.  A fuvarozók körében egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a biodízel iránt, főleg azokban az országokban, amelyek adókedvezményeket vagy egyéb ösztönzőket vezettek be, mint például Ausztria, Svédország és Svájc. A biodízel előállítható a legtöbb növényi olajból, Európában leginkább repce- és napraforgó olajat használnak erre a célra, illetve állati zsiradékból, például halolajból. A háztartási használt olaj szintén szolgálhat alapanyagul.

Kevés kockázat

„Az egyik kihívást a viszonylag kiszámíthatatlan politikai döntések jelentik, amelyek a bioüzemanyagok támogatását és adóvonzatát érintik. Viszont egy biodízel üzemű jármű a körülmények változása esetén aránylag könnyen normál dízelüzeművé alakítható.” – mondta Daniel Milione, a Scania alternatív üzemanyagokért felelős termékmenedzsere. „Ezáltal ezeknek a járműveknek a beszerzése alacsony kockázattal jár.”

A Scania számításai szerint abban az esetben, ha 100%-osan biodízellel üzemel a jármű, a motor teljesítménye legfeljebb 8%-kal csökken. Ugyanakkor minimális üzemanyag- és AdBlue-fogyasztás növekedésre lehet számítani.   

A Scania vezető szerepe az alternatív üzemanyagok terén

Egyszerű üzemeltetés

Mindamellett, hogy a bioüzemanyagok használatával akár 66%-os CO2-kibocsátás csökkenést is el lehet érni, használatuk ugyanolyan egyszerű, mint a normál üzemanyagé.

„Számos ország törekszik arra, hogy csökkentse az olajtól való függését, ezért a bioüzemanyagok és a gáz egyre vonzóbb alternatívát jelentenek.” – tette hozzá Daniel Milione. „Tisztában vagyunk vele, hogy a globális felmelegedés gyorsabb, mint ahogy azt korábban jósolták. Ugyanakkor a közlekedési szektor nem volt képes mérsékelni a fosszilis üzemanyagok iránti igényét. Muszáj a fenntartható társadalom irányába elmozdulnunk.”

Növekvő biogáz-piac

A gáz iránti érdeklődés még a biodízelnél is nagyobb. A piacot elsősorban a földgáz rendelkezésre állása és alacsony ára vezérli, ugyanakkor növekvő igény mutatkozik meg a biogáz iránt is. A fosszilis eredetű földgáz használata esetében a CO2 kibocsátás 15-20%-kal kevesebb a gázolajhoz képest, ugyanakkor a megújuló biogáz használatával akár 95% csökkenés is realizálható. Bizonyos előrejelzések szerint 2020-ra a 18 tonna feletti tehergépkocsik ötöde gázüzemű lesz. Az infrastruktúra kiépítésének felgyorsítása érdekében az EU előirányozta, hogy a sűrített földgázt (CNG / CBG) áruló üzemanyagtöltő állomások egymástól maximum 150 kilométerre lehetnek, míg folyékony gáz esetében (LNG / LBG) ez a távolság legfeljebb 400 kilométer lehet

Kulcsszavak: biodízel, bioüzemanyag, CO2, járműipar, környezetbarát, környezetvédelem, közlekedés, scania
 
Az e-autózás kinyírja az olajbefektetéseket Az e-autózás kinyírja az olajbefektetéseket A Scania vezető szerepe az alternatív üzemanyagok terén Csökkent az üzemanyagok ára Szolgálatba álltak a mentőmotorosok az M3-ason és Budapesten Szolgálatba álltak a mentőmotorosok az M3-ason és Budapesten Tesztgyőzelemmel kezdett a Continental új prémium nyári abroncsa Tesztgyőzelemmel kezdett a Continental új prémium nyári abroncsa Seattle 30 könnyű vasúti járművet rendelt a Siemenstől Seattle 30 könnyű vasúti járművet rendelt a Siemenstől
 
Hétvégén ismét Jazzy Street

Hétvégén ismét Jazzy Street

2014. május 23.
Az elektromos autózás terén, nagy lemaradással, de talán nálunk is elindul valami, így azután meghívtuk Balogh Attila urat, az ABB elektromos mobilizációhoz kapcsolódó témaköreinek felelősét, és vele beszélgetünk a manapság piacon lévő autók töltési rendszereiről, a töltőkről, a hazai gyártásról, és az itthon várható előrelépés esélyeiről...
Részletek

Jazzy StreetJön a Peugeot 2008-as 1.6 eHdi változatának a tesztje, amiből kiderül, hogy ez az autó többet nyújtott, mint amit vártunk tőle, bár az ESP visszakapcsolási metodikáját illetően nem mindenben egyezik a véleményünk a gyáriakéval. A különleges, kibővített tapadási tulajdonságokat biztosító rendszerről és a kimondottan ehhez a modellhez kifejlesztett gumiabroncsokról Mocsai Zoltán, a Peugeot Hungária termékfelelőse mesél majd.

Varga Zsombor a Ford PR igazgatója is befut majd, az 50. születésnapját ünneplő Ford Transit történetének legvadabb, vagy éppen legkülönlegesebb storyjaival. Ebből kiderül, hogy két elefántbébit is simán szállíthatunk a Transitban, vagy éppen 270 km/órás sebességgel húzhatunk vele lakókocsit, és hogy az angol rendőrök szerint ez a modell a legjobb menekülő autó bűnelkövetők számára. Persze ez közel sem minden, hiszen még sok egyéb időnként mókás, érdekes, vagy kimondottan dilis történet is előkerül a műsorban, hogy a végére eljussunk napjaink új modelljeihez.

Ezt követően Varga Abigél érkezik a 80 éves Citroen Traction Avanttal, avagy hivatalos nevén a 7/A-val. Ez volt az első olyan önhordó karosszériás, fronthajtásos modell a márka történetében, ami rendesen felborította az akkori autógyártásról való elgondolásokat, és fontos mérföldkő lett az autóipar területén is.

Peugeot 2008

A beszélgetés folyamán végigszaladunk az érdekesebb változatokon, mesélünk a különlegességekről és a 23 évet átívelő gyártás fázisairól. Többek között az is kiderül, hogy valószínűleg ez volt a világ első eco modellje is.

Szóval a kedves hallgatókat egy kis időutazásra invitáljuk ezen a hétvégén, a 90.9 Jazzy Rádióba. A szokásos időpontban és frekvencián, azaz szombaton 09 és 10 óra között várja az autózás iránt érdeklődő hallgatókat a Jazzy Street műsorvezetője, Bögös Sándor és minden vendége.   ...ha kíváncsiak le ne maradjanak!

Kulcsszavak: 90.9 jazzy rádió, ajánló, Citroën, ford, jazzy street, Peugeot
 
Hétvégén ismét Jazzy Street Jövőkutatókkal dolgozik a Ford Hétvégén ismét Jazzy Street Minden idők egyik legeredményesebb éve lehet a 2013 a Ford számára Starsky&Hutch nyomozópáros legendás autója is feltűnik a Half Note City új klipjében Starsky&Hutch nyomozópáros legendás autója is feltűnik a Half Note City új klipjében Hétvégén ismét Jazzy Street Magyarország továbbra is Ranger nagyhatalom Genfben bemutatkozik a Citroën C4 Cactus új, „outdoor”, illetve „nagyvárosi” kiadása Genfben bemutatkozik a Citroën C4 Cactus új, „outdoor”, illetve „nagyvárosi” kiadása
 

Találatok száma: 13421 Megjelenítve: 9031 - 9040