Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 13421 Megjelenítve: 9061 - 9070
Verekedett két járművezető az Apor Vilmos téren

Verekedett két járművezető az Apor Vilmos téren

2014. május 20.
2014. május 19-én, hétfőn délelőtt 10 óra előtt a XII. kerületi Apor Vilmos téren szóváltásba keveredett két 105-ös autóbusz járművezetője, amely tettlegességig fajult.
Részletek

Verekedett két járművezető az Apor Vilmos téren

Az összetűzésben egyikük könnyebben megsérült. A kiérkező rendőrök a másik járművezetőt a helyszínen meghallgatták, majd elengedték. További információkkal a folyamatban lévő hatósági vizsgálatról a rendőrség tud szolgálni.

A történtek miatt egy indulás maradt ki a 105-ös vonalon, amelyet – több másik fővárosi tömegközlekedési járat mellett – két közlekedési szolgáltató, jelesül a BKV és a VT-Arriva közösen üzemeltet. Az esetet a rendőrségen kívül a járművezetők munkáltatója, a két szolgáltató is vizsgálja. A méltatlan szituáció miatt mind a Budapesti Közlekedési Központ, mind a BKV és a VT-Arriva az utasok elnézését kéri.

Kulcsszavak: autóbusz, bkk, bkv, közlekedés
 
A Havazás szinte az ország minden pontján okozott fennakadás kedden A Havazás szinte az ország minden pontján okozott fennakadás kedden Verekedett két járművezető az Apor Vilmos téren Tíz megyében figyelmeztetnek havazásra, hófúvásra Ónos esőre és havazásra figyelmeztet a meteorológia Ónos esőre és havazásra figyelmeztet a meteorológia Használt hibrid buszokat állított forgalomba a BKV Használt hibrid buszokat állított forgalomba a BKV Verekedett két járművezető az Apor Vilmos téren Tatabányán vonattal ütközött egy menetrend szerinti autóbusz
 
Technikai Innovációs és Dizájn Díjat nyertek a magyar csapatok az idei Shell Eco-marathon Europe-on

Technikai Innovációs és Dizájn Díjat nyertek a magyar csapatok az idei Shell Eco-marathon Europe-on

2014. május 19.
Több hónapos felkészülés után a háromnapos rotterdami verseny alatt 27 ország 198 csapata ismét mindent megtett, hogy újabb üzemanyag-hatékonysági csúcsokat állítson fel.
Részletek

Technikai Innovációs és Dizájn Díjat nyertek a magyar csapatok az idei Shell Eco-marathon Europe-on

A verseny során 4 pályarekord született, köztük a francia Microjoule – La Joliverie csapaté, akik prototípus kategóriában elért 3.314 km/l eredményükkel saját, egy literen megtett rekordjukat döntötték meg. Ez annyit jelent, hogy 12,5 liter üzemanyaggal köbe tudnák autózni a Földet az Egyenlítő mentén.

A magyar diákcsapatok is remekeltek Európa legnagyobb energia-hatékonysági versenyén. Szinte az összes hazai jármű felülmúlta tavalyi eredményét, és a kecskeméti főiskolásoknak illetve szakközépiskolásoknak hála a Technikai Innovációs valamint a Dizájn díjat is magyar diákok nyerték el a különleges innovációs megmérettetésen.

A benzines kategóriában 2010 óta versenyző Kecskeméti Főiskola GAMF csapata idén is kiemelkedően teljesített, hiszen azon kevés csapatok közé sikerült ismét bekerülnie, akik 2000 kilométer felett tejesítenek a Shell Eco-marathon Europe-on. Idén 2093 kilométert tettek meg egyetlen liter üzemanyaggal, így az ünnepélyes átadón a dobogó harmadik fokára állhattak. „Bár az idei remek idő nagy ajándék volt, a fordított pályairány minden résztvevőnek nagy nehézségeket okozott, és ez az eredményekben is megmutatkozott. Az idei versenyen számos műszaki problémával és több balesettel is meg kellett küzdenünk a versenypályán, de a csapat ismét jól vizsgázott kitartásból, és felülemelkedett az akadályokon” – összegezte a csapat idei részvételét Tóth István, a GAMF csapat menedzsere.

Technikai Innovációs és Dizájn Díjat nyertek a magyar csapatok az idei Shell Eco-marathon Europe-on

A kecskeméti főiskolások idei fejlesztését a nemzetközi szakértőkből álló technikai zsűri különleges, versenyen kívüli Technikai Innovációs díjjal is jutalmazta. „Ez az egyik legfontosabb díj a versenyen, amellyel minden évben a leginnovatívabb megoldásokat és egyedi fejlesztéseket jutalmazzák. Nagyon örülünk, hogy idén mi érdemeltük ki. Az idei technológiai megoldásainkban nagy hangsúlyt fektettünk a felhasznált anyagokra. Először alkalmaztunk például kerámia bevonatot a dugattyún, amely rossz hővezető tulajdonsága miatt jelent előnyt, a hengerfejet pedig titánból készítettük” – említett néhány újítást a díjazott megoldások közül Vaczkó Dániel csapatvezető hallgató.

A szintén kecskeméti Kandó Kálmán szakközépiskola diákjai is kiemelkedően szerepeltek mind a pályán, mind versenyen kívül is. Prototípus járművükkel 433 kilométert tettek meg egy kWh-nak megfelelő energiával. „Ez annyi, mintha Szegedtől Bécsig elmennénk 30 forintból” – szemléltette az elektromos autó mért fogyasztását Mészáros Károly, a csapat vezető oktatója. Ezen felül az egyetlen középiskolás magyar csapat külön az idei versenyre tervezett járműjének ítélte a zsűri a Dizájn díjat is, amelyet minden évben a legjobb tervezéssel, egyedi formával és kiváló kivitelezéssel érdemelhet ki a kiválasztott jármű. „Az idei mért eredményünk mellett külön örülök a Dizájn díjnak, hiszen ezzel elismerést szerzett mindaz a sok munka, amelyet az iskolában és a tanórákon kívül is fordítottunk az autóra,” – tette hozzá az oktató.

Technikai Innovációs és Dizájn Díjat nyertek a magyar csapatok az idei Shell Eco-marathon Europe-on

A magyar csapatok közül az egyetlen hidrogénhajtású járművet készítő pécsi Pollack Eco Team több mint húsz kilométert javított tavalyi eredményén, hiszen idén 144 kilométert tettek meg egy kWh-nak megfelelő energiával, és ezzel a kategóriájukban a hetedik helyezést érték el. „Nagyon örülünk, hogy sikerült több mint húsz kilométerrel javítani a tavalyi eredményünkön, bár jobb eredményre számítottunk, hiszen több kilométer is van ebben a járműben. Reméljük, hogy kis csapatként jövőre is sikerül megteremtenünk a szükséges hátteret ahhoz, hogy ismét részt vegyünk a Shell Eco-marathon Europe-on” – mondta Illés Elíz, a csapat pilótája.

Az Óbudai Egyetem is felülmúlta korábbi eredményét, hiszen idén Rotterdamban 434 kilométert tettek meg prototípus autójukkal, így az egyik legnépesebb benzines kategóriában a 23. helyen végeztek. „A fordított menetirányú pálya nekünk is nagy kihívást jelentett. Emiatt több taktikát is kipróbáltunk a verseny során. Idén biztosra mentünk, a karosszériát megújítottuk, de a már bevált autónkkal indultunk nem változtatva annak az alapkoncepcióján. Sajnos több újítást idő hiányában nem tudtunk kivitelezni. Jövőre teljesen új motorral, és terveink szerint új járművel térünk vissza a versenyre” – összegezte Sipos Petra, a csapat menedzsere.

A Széchenyi István Egyetem diákjai is remek eredményekkel térhetnek haza Győrbe, hiszen városi koncepcióban induló autójukkal 191 kilométert tettek meg egy kWh-nak megfelelő energiával, amellyel így kategóriájukban a negyedik helyezést érték el. „Nagyon örülünk a 4. helyezésnek, főleg, mivel több váratlan technikai hibánk is adódott közvetlenül a verseny előtti napokban, amiket mind itt, Rotterdamban kellett kijavítanunk. A kezdeti nehézségek után az utolsó nap végén végül sikerültek a beállításaink, és remek eredményt hoztunk ki az autóból” – összegezte az idei versenyt Pup Dániel, a csapat vezetője.

„Minden magyar csapat nagyszerűen teljesített az idei Shell Eco-marathon Europe versenyen. Ennek legjobb bizonyítéka, hogy ebben az évben ők vihették haza a rangos technikai innováció és dizájn díjakat. Reméljük az általuk elért sikerek további inspirációt jelentenek majd diáktársaiknak, hogy még többet gondolkodjanak a jövő mobilitási megoldásain” – tette hozzá Petr Sindler, a Sehll Eco-marathon kommunikációs menedzsere Rotterdamból.

Kulcsszavak: környezetbarát, Shell, Shell Eco-marathon, verseny
 
Technikai Innovációs és Dizájn Díjat nyertek a magyar csapatok az idei Shell Eco-marathon Europe-on Európában 11 Toyota- és Lexus-modell CO2-kibocsátása 100 g/km alatt, hat modellé pedig 90 g/km alatt marad Magyar diákok is indulnak a világ egyik vezető üzemanyag-hatékonysági versenyén Magyar diákok is indulnak a világ egyik vezető üzemanyag-hatékonysági versenyén Környezetbarát anyagokból készült belga gyártmányú autót mutattak be a brüsszeli autószalonon Környezetbarát anyagokból készült belga gyártmányú autót mutattak be a brüsszeli autószalonon Technikai Innovációs és Dizájn Díjat nyertek a magyar csapatok az idei Shell Eco-marathon Europe-on Felpörögnek a villanyautók Németországban Technikai Innovációs és Dizájn Díjat nyertek a magyar csapatok az idei Shell Eco-marathon Europe-on Európai Mobilitási Hét: előtérben a környezetbarát közlekedés
 
Több mint ezer autó beszerzésér írt ki tendert a rendőrség

Több mint ezer autó beszerzésér írt ki tendert a rendőrség

2014. május 19.
Az Országos Rendőr-főkapitányság két részletben 1225 autóra írt ki tárgyalásos közbeszerzést, a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Részletek

Több mint ezer autó beszerzésér írt ki tendert a rendőrség

Az első tender 750 rendőrségi ügyintézői és járőr használatra kialakított gépkocsi beszerzésére szól, kiegészítve teljes körű karbantartással és javítással. Utóbbi 5 évre, illetve 200 ezer kilométerre vonatkozik, havi - azonos összegű - átalányban fizetve.

A becsült ellenértéket nem közli a felhívás, mindössze annyi szerepel benne, hogy költségvetési forrásból és két részletben fizet az ajánlatkérő. A másik tenderben 475, többségében megkülönböztető jelzéssel ellátott gépkocsi beszerzése szerepel, itt is teljes körű karbantartással és javítással.

A jótállás ideje 36 hónap vagy 120 ezer kilométer - amelyik értéket a jármű hamarabb eléri - de a kocsikon elhelyezett matricákra és fényhidakra 72 hónap, a kiegészítő üléshuzatokra 36 hónap a jótállás. A turbó feltöltésű motorral szerelt járműveknél a motorra és a turbó feltöltőre 60 hónap vagy 200 ezer kilométer a kért garancia.

A finanszírozás hasonló az előző tenderével, és ennél sem szerepel a becsült vételár.

Kulcsszavak: gazdaság, közbeszerzés, ORFK, rendőrség
 
Több mint ezer autó beszerzésér írt ki tendert a rendőrség Törökország adókedvezménnyel csábítja az autógyárakat Több mint ezer autó beszerzésér írt ki tendert a rendőrség A vártnál jobban fogy a BMW i3-as Több mint ezer autó beszerzésér írt ki tendert a rendőrség Renault-Rába szándéknyilatkozat közös fejlesztésről Több mint ezer autó beszerzésér írt ki tendert a rendőrség Túljutott a mélyponton az európai autópiac Több mint ezer autó beszerzésér írt ki tendert a rendőrség Nőttek az európai autóeladások októberben
 
Határtalan száguldás a Discovery Channel műsorán

Határtalan száguldás a Discovery Channel műsorán

2014. május 19.
A Discovery Channel autós műsorai kigurulnak a garázs biztonságából. Május 23-tól péntek esténként, 23 órától a nemzetközi autónepperek és Oklahoma City illegális gyorsulási versenyeinek világába kalauzolja nézőit a csatorna.
Részletek

Határtalan száguldás a Discovery Channel műsorán

A Discovery Channel folytatja a már hagyománnyá vált Turbó pénteket, de a legújabb műsorai esetében a csatorna kilépnek a szerelőműhelyek biztonságából. Az Autónepperek határok nélkül háromfős csapata nagy nyereséggel kecsegtető, viszont életveszélyes üzletekkel foglalkozik, mely során alvilági alakokkal is gyakran meggyűlik a bajuk. Az Illegális gyorsulási versenyek sorozat Oklahoma City utcai versenyzőit mutatja be a nézőknek, akik egész életüket a sebesség hajszolásának rendelik alá.

Az új műsorok indulásával egy időben évadzáróhoz érkezik a Turbó péntek két másik műsora, a texasi Gas Monkey műhely mindennapjait követő Amcsi benzinfalók, és a kezelhetetlenre nőtt gyűjteményeket átalakító Autócsodák a roncstelepről is. Helyüket jövő héttől az Amcsi benzinfalók és az Autókereskedők előző évadai veszik át.

Az Autónepperek határok nélkül nem mindennapi autókereskedői, Yusuf és Antonio az életüket is kockára teszik a siker érdekében. Olyan országokba is elmerészkednek eldugott autóereklyék reményében, ahová átlagos kereskedők semmi pénzért nem mennének. Mexikó, Kolumbia, Venezuela – bármelyik ország szóba jöhet, még azok is, ahol naponta embereket ölnek meg az autójukért. Klasszikus autók, régi kerékpárok, sőt akár tankok is – minden jármű érdekli őket, ami pénzt hozhat. A fiúk és az autók épségéről Andrew, a tengerészgyalogosból lett zsoldos gondoskodik.

Határtalan száguldás a Discovery Channel műsorán

Az Illegális gyorsulási versenyek Amerika illegális gyorsulási versenyzői Oklahoma Cityben gyülekeznek, és a város utcai versenyzői között csak az számít, aki rajta van a "Listán". Big Chief kezeli a Listát, amelyen a város 10 legjobb utcai versenyzőjét összesíti. Aki szeretne feljebb kerülni a rangsorban, ki kell hívnia valaki mást a listáról – és nyernie. Oklahoma City versenyzői vad, gyors és könyörtelen harcot folytatnak a lista első helyéért. De ha ekkora a tét, minden kockázatot vállalnak az első helyre pályázó utcai versenyzők. A versenyzés az első – a család, barátok és a munka.

Kulcsszavak: ajánló, bemutató, discovery channel, gyorsulási verseny, verseny
 
Határtalan száguldás a Discovery Channel műsorán A Freemont Lounge AWD, és a 2013-as Punto a Genfi Autószalonon Hazánkban is bemutatkozott a KIA e-Niro Hazánkban is bemutatkozott a KIA e-Niro Megérkezett a zöld rendszámos Toyota a hazai márkakereskedésekbe Megérkezett a zöld rendszámos Toyota a hazai márkakereskedésekbe Hatvanévnyi tradíció brit köntösbe: Íme a MINI 60 Years Edition Hatvanévnyi tradíció brit köntösbe: Íme a MINI 60 Years Edition Nagy siker volt a Nissan LEAF bemutatkozása sárváron Nagy siker volt a Nissan LEAF bemutatkozása sárváron
 
Az új Juke értékesítése Európában nyáron kezdődik meg

Az új Juke értékesítése Európában nyáron kezdődik meg

2014. május 19.
Az alig több mint három éve bemutatkozó, és azóta is a B-szegmensbeli crossoverek mintájául szolgáló innovatív Nissan Juke most egy jelentősen átdolgozott új modellel növeli tovább előnyét.
Részletek

Nissan Juke

Eredeti és egyedi formatervével, valamint számos új és izgalmas technológiai és stílusbeli újításával az új Juke tovább erősíti a Nissan megkérdőjelezhetetlen versenyelőnyét a crossoverek piacán.

Forradalmian új formatervének és fejlett technológiáinak köszönhetően a Juke orrhosszal vezet a B-szegmensbeli crossoverek piacán. Egyedi stílusának, kiváló menetdinamikai jellemzőinek és kifinomult belső felszereltségének köszönhetően a Juke-ból bemutatása óta 500 000 darab talált gazdára, teljesen a háttérbe szorítva ezzel riválisait.

A Nissan folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően a Juke története most új fejezethez érkezett. Az új Juke-ot a sportos és a szabadidőautós jegyeket ötvöző egyedi stílusa emeli ki a B-szegmensbeli crossover piac egyre bővülő mezőnyéből. A Juke most újra készen áll, hogy letegye névjegyét az általa megalkotott szegmensben. A formatervezésben új irányzatot teremtő Juke megújult változata számos formai újdonsággal, új motorokkal, technológiákkal és egyedi kiegészítők széles választékát tartalmazó programmal várja a vásárlókat.

Nissan Juke

Az átfogó változtatások közül a legfontosabbak a megújult első és hátsó rész, melyeken nagyobb hangsúlyt kaptak a kifinomult és sportos stílusjegyek; az új, kis lökettérfogatú, 115 lóerős DIG-T turbófeltöltésű motor, amely nagyobb teljesítmény mellett alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást és károsanyag-kibocsátást kínál; a továbbfejlesztett 190 lóerős DIG-T motor; az egyedi kiegészítőket kínáló program; a bővített felszereltség, amelynek része az új audiorendszer, a jármű és a vezető közötti kommunikációt elősegítő, legújabb generációs NissanConnect rendszer, a Nissan Aktív Biztonsági Pajzs és a Nissan Dinamikus Üzemmódvezérlő rendszere, valamint az új, nyitható üvegtető.
A csomagtér átdolgozásának köszönhetően a kétkerékmeghajtású változatok csomagterének befogadóképessége 40 százalékkal (354 literesre) nőtt. A Juke tulajdonosai most az egyedi kiegészítők széles választékát, új színeket, valamint külső és belső vizuális témákat kínáló „Nissan Design Studio" révén minden eddiginél jobban kifejezhetik saját személyiségüket új autójukkal.

Az új Juke továbbfejlesztései minden bizonnyal tovább növelik a Nissan második legnépszerűbb európai modelljének sikereit, amely várhatóan versenybe száll majd idősebb testvére, a Qashqai kiemelkedő eredményeivel. A Juke minden közvetlen versenytársát - köztük a vezető német márkák típusait is - maga mögé utasítva a prémium B-szegmens legnépszerűbb modellje.

Nissan Juke

Az eddig értékesített összesen 500 000 darab Juke-ból 135 000 jármű 2013-ban talált gazdára, és ez a lendület várhatóan az új változat bemutatásával is folytatódik. Az Európában forgalomba helyezett összes Juke modell Európában is készül, a Nissan kiemelkedően termelékeny sunderlandi üzemében.

A Nissan számára nagyon fontos, hogy a Juke rengeteg új vásárlót hozott a márkának. A Juke-ot vásárlók nem kevesebb mint 82%-ának ez volt az első Nissanja, így a márka a Juke-kal nemcsak történetének eddigi legnagyobb piachódítását könyvelheti el, hanem abban is felülmúlja a B-szegmens átlagát, hogy az új vásárlók nagy része nagyobb autóról váltott a Juke-ra.
 
Kulcsszavak: crossover, jármű kereskedelem, juke, nissan, új modell
 
A A Nissan és az ENEL vállalat forradalmasítja a lakossági és ipari fogyasztók energiafelhasználásának módját A A Nissan és az ENEL vállalat forradalmasítja a lakossági és ipari fogyasztók energiafelhasználásának módját Hatalmas siker volt a Corolla nyílt hétvége Hatalmas siker volt a Corolla nyílt hétvége Az új Juke értékesítése Európában nyáron kezdődik meg Mercedes-Benz V-osztály - A komfort új dimenziója Magyarországon elindult a ŠKODA SCALA Perfect értékesítése Magyarországon elindult a ŠKODA SCALA Perfect értékesítése Mit tesz a Nissan azért, hogy a pohártartók valóban tartsanak? Mit tesz a Nissan azért, hogy a pohártartók valóban tartsanak?
 
Újabb töltőállomáson tankolhatnak az e-autósok

Újabb töltőállomáson tankolhatnak az e-autósok

2014. május 19.
Az elmúlt évtizedek trendjeit elemezve könnyen belátható, hogy a közlekedés egyre nagyobb szerepet tölt be az energiafelhasználásban.
Részletek

Újabb töltőállomáson tankolhatnak az e-autósok

A gazdaságilag fejlett országokban a közlekedés energiaigénye három és fél évtized alatt csaknem 80 százalékkal emelkedett, és a végső energiafelhasználás több mint negyede ma már ehhez a területhez tartozik.

Az e-autókkal is csökkenthető a légszennyezés

Magyarországon a legtöbbet használt közlekedési forma az autózás. Az Eurostat adatai szerint az autók részaránya 2012-ben elérte a 63 százalékot, ezt követte 25 százalékkal a buszos, illetve 12 százalékkal a vasúti közlekedés. 2012-ben már nagyjából 3 millió autó rótta a magyar utakat, ami a mobilitás fejlődése mellett egyre nagyobb környezetterhelést is jelent. Ennek csökkentésében juthatnak fontos szerephez az e-autók, amelyek – különösen a városi környezetben – csökkenthetik a nagyfokú zaj- és légszennyezést. Az elektromos autók nagy előnye, hogy az energiafelhasználásuk optimális, üzemanyagköltségük a hagyományos járművek töredéke, miközben a károsanyag-kibocsátásuk működés közben nulla, tehát nem szennyezik a városok levegőjét.

Folyamatosan bővül a töltőpontok száma

Az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport a magyarországi energiaszolgáltatók között elsőként 2010 szeptemberében Budapesten nyitotta meg az első nyilvános e-töltőállomást. Ezek száma azóta folyamatosan bővült, a legújabb töltőállomást március végén adták át a Magyar Tudományos Akadémia közelében. A környezetbarát autózás magyarországi népszerűsítésében a társaságcsoport oroszlánrészt vállalt azzal, hogy négy évvel ezelőtt csatlakozott az európai Elektromos Mobilitás Programhoz. Ezzel útjára indult a vállalat saját, környezetkímélő közlekedést fejlesztő programja, és idővel egyre több e-autó is.

Újabb töltőállomáson tankolhatnak az e-autósok

Ingyenes töltés


A villamos energiával működő autók elterjedésének legfontosabb feltétele a megfelelő infrastruktúra kiépítése. Ezért az ELMŰ az elmúlt négy évben húsz nyilvános töltőt helyezett üzembe Budapesten, és további tizennégyet szereltek fel bevásárlóközpontokban, illetve garázsokban. Az Akadémia utcában felavatott töltőoszlop az Európai Unió Green eMotion projekt keretében létesített újabb tíz nyilvános töltőpont egyike. Kövesdi Zoltán, az ELMŰ-ÉMÁSZ társaságcsoport igazgatósági tagja elmondta: a magánszemélyek eddig is ingyen használhatták a töltőoszlopokat, és ez így lesz az év végéig.

Kisebb ökológiai lábnyom, kevesebb károsanyag-kibocsátás

Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az ünnepélyes átadón kiemelte: az előkészítés alatt álló Jedlik Ányos programban fontos hangsúlyt kap az e-autók támogatási rendszerének kidolgozása is. Völner Pál, a fejlesztési tárca államtitkára pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy 2050-re az Európai Unió az 1990-es szinthez képest 80 százalékkal kívánja csökkenteni a károsanyag-kibocsátást. Ez pedig azt jelenti, hogy a városokban addigra már gyakorlatilag kizárólag nulla emissziójú járművek közlekedhetnek. Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára hozzátette: bár minden emberi tevékenység hatással van a környezetre – és ezért tökéletes megoldások a közlekedésben sem léteznek –, a kevésbé rossz irányokat azért meg lehet találni. Elmondta azt is, hogy miután az elektromos autónak kisebb az "ökológiai lábnyoma", ezért fontos a tiszta elektromos és a hibrid hajtás támogatása.

Kulcsszavak: e-autó, elektromos, elektromos autó, elektromos töltőállomás, elmű, villanyautó, zöld
 
A MINI a tisztán elektromos meghajtású MINI John Cooper Works modellek koncepcióin dolgozik A MINI a tisztán elektromos meghajtású MINI John Cooper Works modellek koncepcióin dolgozik Elektromobilitás szövetség: elérhető az 50 ezer elektromos autó Magyarországon Elektromobilitás szövetség: elérhető az 50 ezer elektromos autó Magyarországon Újabb töltőállomáson tankolhatnak az e-autósok E4U – a Hyundai díjnyertes projektje Elektromos járműtechnológia az irodában Elektromos járműtechnológia az irodában Újabb töltőállomáson tankolhatnak az e-autósok San Diegóban megkapta az első nyilvános elektromos gyors töltő állomását
 
Audi: évente 250 szakmunkástanuló a duális képzésben

Audi: évente 250 szakmunkástanuló a duális képzésben

2014. május 19.
Évente 250 szakmunkástanuló vesz részt az Audi Hungaria Motor Kft.-nél a duális szakképzésben; a napokban 150-en kezdték meg gyakorlati vizsgájukat a vállalatnál - tájékoztatta a járműgyár az MTI-t.
Részletek

Audi: évente 250 szakmunkástanuló a duális képzésben

Emlékeztettek arra: a vállalatnál a 2001-ben indított duális szakképzés rendszerében eddig 1400 tanuló szerzett szakmunkás-bizonyítványt, tízből kilencen a cégnél kezdték meg szakmai pályafutásukat, a többiek fele pedig később lépett be az Audihoz.

Jelenleg 11 szakmában (autógyártó, autószerelő, autóelektronikai műszerész, járműfényező, karosszérialakatos, gépgyártás-technológiai technikus, gépi forgácsoló, mechatronikai technikus, villanyszerelő, szerszámkészítő, automatikai technikus) 250 tanuló folytatja tanulmányait a duális szakképzés rendszerében. A modell sikerét számos szakmai versenyen elért siker is alátámasztja - jegyzeték meg.

Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, a duális szakképzést és a jól felkészített munkaerő-utánpótlást a vállalat sikerének zálogaként tekintik, mindkettő az Audi Hungaria hosszú távú személyügyi stratégiájának pillére.

A társaság kiemelte: a szakmunkásképzés területén a vállalat évek óta együttműködik a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola és Kollégiummal, a Pattantyús Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola és Általános Művelődési Központtal és a Kossuth Lajos Szakközép-, Szakiskola és Kollégiummal. A képzések az Audi 8,2 millió eurós beruházással megvalósult győri oktatóközpontjában zajlanak.

Az Audi Hungaria Motor Kft. dolgozóinak száma a 2013. december 31-i adat szerint 10 ezer 337 volt. A vállalat folyamatosan fejleszti a létszámot, amely 2011 szeptemberében érte el a hétezret, tavalyelőtt áprilisban a nyolcezret, tavaly februárban pedig a kilencezret.

Audi: évente 250 szakmunkástanuló a duális képzésben

Kulcsszavak: audi, autógyár, autóipar, gazdaság, képzés, oktatás
 
A Volkswagen Csoport stabil eredménnyel kezdte a második negyedévet A Volkswagen Csoport stabil eredménnyel kezdte a második negyedévet 5 csillagot kapott az új Volkswagen Touran az Euro NCAP töréstesztjén 5 csillagot kapott az új Volkswagen Touran az Euro NCAP töréstesztjén René Rast: „A DTM-ben látom a jövőmet.” René Rast: „A DTM-ben látom a jövőmet.” A Ford a Párizsi Klímaegyezménnyel összhangban támogatja a CO₂-kibocsátás csökkentését A Ford a Párizsi Klímaegyezménnyel összhangban támogatja a CO₂-kibocsátás csökkentését Visszafogja beruházásait a Volkswagen Csoport Visszafogja beruházásait a Volkswagen Csoport
 
A Nissan három modelljével a piacon elérhető legszélesebb crossover-termékcsaládot kínálja a vásárlóknak

A Nissan három modelljével a piacon elérhető legszélesebb crossover-termékcsaládot kínálja a vásárlóknak

2014. május 17.
Az autóiparban hatalmas sikernek számít egy új, innovatív és sikeres kategória megteremtése. A jövőkép következetes fenntartása és a kategóriájukban vezető helyet betöltő, azonos jegyeket viselő, népszerű autók fejlesztése példátlan az autóipar történetében.
Részletek

A Nissan három modelljével a piacon elérhető legszélesebb crossover-termékcsaládot kínálja a vásárlóknak

A Nissan az elmúlt hét év során folyamatosan a crossover kategória élvonalában haladt: izgalmas, új modelleket fejlesztett, és kiterjesztette a Nissan által képviselt egyedi szemléletet a piac új kategóriáira.

Az új X-Trail és az új Juke bemutatása újabb példa arra, hogy a Nissan vezető szerepet tölt be a crossover szegmensben. Bár a versenytársak az elmúlt években elkerülhetetlenül a Nissan nyomdokaiba léptek, egyetlen más márka sem rendelkezik ilyen sokoldalú és komplett crossover modellkínálattal.  A Nissan crossovereire továbbra is élénk kereslet mutatkozik a világ minden táján, a modellek népszerűsége napról napra nő. Az eredeti, úttörő modell, a Qashqai továbbra is őrzi vezető helyét.

Crossover stílus: átírja a formatervezési szabályokat

 A merőben új Qashqai 2007-es bemutatása alapjaiban változtatta meg a családi autók formatervéről alkotott addigi elképzeléseket. A szabadidőautók masszív megjelenését és magas üléshelyzetét a csapotthátú családi autók mozgékonyságával, fenntartási költségeivel és ökológiai lábnyomával ötvöző Qashqai bebizonyította, hogy az innovációnak és a merész jövőképnek köszönhetően az autósok mindkét kategória legjobb tulajdonságait élvezhetik.

A Nissan három modelljével a piacon elérhető legszélesebb crossover-termékcsaládot kínálja a vásárlóknak

Az eltelt hét évben a Nissan jövőképe még tovább tisztult. A márka sikeresen megfogalmazta a tökéletes crossoverhez szükséges elemeket, és a kategóriában betöltött vezető szerepét és tudását felhasználva olyan autókat alkotott, amelyek egyszerre izgalmasak és képesek örömet szerezni tulajdonosaiknak.

A Nissan folyamatos sikerének kulcsa az egyedi formai jegyekben rejlik. A crossover modellcsalád mindhárom tagja sok hasonló stíluselemet vonultat fel, így a modellek már első ránézésre felismerhetők - a leginkább feltűnő elem a hatásos, V alakú hűtőrács. A nagy kerékjáratok erős és masszív megjelenést sugallnak, ami biztonságérzetet és magabiztosságot teremt a vezető számára. Az elkeskenyedő övvonal és a lendületes tetővonal elegáns és sportos érzetet kelt mindhárom modell esetén, és hozzájárul a modellek vonzó megjelenéséhez és a más márkáktól jól elkülönülő karakterhez.

A Nissan crossover formavilágának másik meghatározó eleme a prémium megjelenést biztosító, merész formai jegyek alkalmazása. A Juke merőben új, eredeti fényszórói, vagy a Qashqai és az új X-Trail bumeráng alakú hátsó lámpatestei egytől egyig arról tanúskodnak, hogy a márka következetesen törekszik a korlátok kitolására.

A Nissan három modelljével a piacon elérhető legszélesebb crossover-termékcsaládot kínálja a vásárlóknak

 A Nissan crossoverek a belső tér formavilága, technológiája, anyagai és elrendezése terén is új mércét állítottak fel. Az eredeti Qashqai modelltől az új X-Trail-ig bezárólag minden Nissan crossoverben számos innovatív formai megoldás gondoskodik arról, hogy egyszerűbbé, biztonságosabbá és kényelmesebbé tegye az autóban utazók életét. A Nissan crossovereit nem csak az olyan egyértelműen érzékelhető, praktikus tulajdonságok, mint például az új X-Trail nézőtér stílusú üléselrendezése emelik ki a többi modell közül. Az olyan lenyűgöző részletek, mint a Juke fényezett alsó középkonzolja mutatják, hogy a forma minden területen tökéletesen megfelel a funkciónak.

Crossover technológia: élenjáró fejlesztések

 A Nissan gazdag örökségre tekinthet vissza az innovatív járműtechnológiai megoldások bevezetésében. A márka meggyőződése, hogy a prémium technológiákat mindenki számára elérhetővé kell tenni, ezért a vállalat fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy minden autójában a kategóriában elsőként megjelenő technológiákat vonultasson fel.

A Nissan három modelljével a piacon elérhető legszélesebb crossover-termékcsaládot kínálja a vásárlóknak

A Nissan műszaki innovációjának egyik legjelentősebb példája a népszerű NissanConnect rendszer. A Nissan teljes modellválasztékához elérhető rendszerhez már okostelefonok is csatlakoztathatók, így a tulajdonosok folyamatosan kapcsolatban maradhatnak a külvilággal, bárhová is vezet az útjuk. A színes érintőképernyőjén különféle közösségi, szórakoztató és utazást segítő alkalmazásokat kínáló, egyszerűen és logikusan kezelhető, új NissanConnect olyan funkciókat kínál, amelyek általában csak a luxusautókhoz érhetők el.

A NissanConnect legújabb szolgáltatásai között megtalálható a fejlett műholdas navigációs rendszer, melynek része a Google Send-to-Car funkció, amely lehetővé teszi a vezető számára, hogy az otthon megtervezett útvonalat egyetlen gombnyomással elküldje autójába. Ezen kívül az utasok egyetlen gombnyomással megkereshetik a legközelebbi benzinkutat, éttermet, sőt, akár megnézhetik a legfrissebb időjárás-előrejelzést is.
 
Kulcsszavak: crossover, jármű kereskedelem, járműipar, juke, nissan, qashqai, suv, X-Trail
 
Spanyolországban 50 százalékkal több elektromos autót adtak el tavaly Spanyolországban 50 százalékkal több elektromos autót adtak el tavaly A ŠKODA AUTO megkezdte az új kompakt SUV modell, a ŠKODA Karoq gyártását Kvasinyban A ŠKODA AUTO megkezdte az új kompakt SUV modell, a ŠKODA Karoq gyártását Kvasinyban Növelte forgalmát és nyereségét a Daimler Növelte forgalmát és nyereségét a Daimler Megérkezett az első BMW XM Megérkezett az első BMW XM Kimagasló értékesítési eredménnyel indította pályafutását a BMW 530e iPerformance Kimagasló értékesítési eredménnyel indította pályafutását a BMW 530e iPerformance
 
Közel három millió dollárt hozott a Xerox parkoló rendszere

Közel három millió dollárt hozott a Xerox parkoló rendszere

2014. május 17.
A parkolás egyszerűsítésének szolgálatába állította közlekedéstechnikai fejlesztéseit a Xerox az elmúlt esztendőkben. Indianapolisban valódi sikertörténetet valósítottak meg ezen a területen a városban kialakított ParkIndy rendszerrel, amely a 2010-es üzembe helyezése óta több mint 2,7 millió dolláros - a parkolóórákból származó - többletbevételt hozott az amerikai metropolisz kasszájába.
Részletek



Közel három millió dollárt hozott a Xerox parkoló rendszere

A ParkIndy ezt többek közt azzal érte el, hogy lehetőséget kínál az automatáknál a bankkártyás, a pay-by-phone, és a telefonos applikáción keresztüli fizetésre, amellyel jelentősen lecsökkentette a várakozási időt. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a parkolóóránál történő fizetések több mint 70 százaléka bankkártyás. Az összes fizetési mód közül pedig 14 százalék telefonon, illetve okostelefonos alkalmazáson keresztül zajlik.

A rendszer segít a sofőröknek a parkolóhely megtalálásában is. Telepített szenzorok révén feltérképezi az üres helyeket, amelyeket azonnal megjelenít a hozzá kapcsolódó okostelefonos alkalmazásban, így az autósok rögtön a szabad helyre mehetnek, felesleges körök megtétele nélkül. A ParkIndy figyelme kiterjed a parkolóórákra is. Állandóan monitorozza az online hálózatba kötött mérő automatákat, így meghibásodásuk esetén a javítást egyszerűbben és gyorsabban el lehet végezni.

A Xerox által kifejlesztett rendszer fenntarthatóság szempontból jelentős előrelépést hoz. A működéséhez szükséges erőforrást a napenergia biztosítja. Egyszerűsödnek a hozzákapcsolódó karbantartási munkálatok is, miután azok többsége online is elvégezhető, emberi erőforrások ráfordítása nélkül.

Közel három millió dollárt hozott a Xerox parkoló rendszere

Kulcsszavak: Egyesült Államok, gazdaság, közlekedés, parkolás, Xerox
 
Több mint 16 000 elektromos autó töltőállomás van Németországban Több mint 16 000 elektromos autó töltőállomás van Németországban Közel három millió dollárt hozott a Xerox parkoló rendszere Torlódásokra kell készülni a havas, csúszós utakon Közel három millió dollárt hozott a Xerox parkoló rendszere Forgalmi változás kedd estétől az M0-ás szigetszentmiklósi csomópontjánál Közel három millió dollárt hozott a Xerox parkoló rendszere Nőtt a forgalomba helyezett új személygépjárművek száma augusztusban A Kia Motors az első helyen végzett az Egyesült Államokban, a J.D. Power újautó-minőségi felmérésén A Kia Motors az első helyen végzett az Egyesült Államokban, a J.D. Power újautó-minőségi felmérésén
 
Naponta több mint 100 ezer utas használja a 4-es metrót

Naponta több mint 100 ezer utas használja a 4-es metrót

2014. május 17.
Az utasszámlálási adatok szerint naponta több mint százezer utas használja a 4-es metrót, ugyanakkor a végleges utazási igény még kis mértékben módosulhat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI megkeresésére pénteken.
Részletek

Naponta több mint 100 ezer utas használja a 4-es metrót

Mint írták, a metró és a módosult autóbusz-vonalak utasforgalma fokozatosan stabilizálódik, de a végleges utazási igények csak a közeledő nyári iskolai szünet és szabadságolások után, szeptembertől lesznek felmérhetőek.

A március végi indulás óta a BKK többször is mérte a kihasználtságot, az áprilisi adatok napi több mint százezer utast mutattak. Kiemelkedő forgalmat bonyolítanak a végállomások, a 3-as metróra átszállást biztosító Kálvin téri, illetve a Móricz Zsigmond körtéri állomás.

Az eddigi működés során biztonságot veszélyeztető esemény nem történt a teljesen automata szerelvényekkel üzemelő vonalon. Az első négy hét alatt két leállás volt járműhiba miatt, illetve kisebb forgalmi zavarok, menetkimaradások fordultak elő, részben vonathiba és kis részben a biztosítóberendezés hibája miatt.

A 4-es metrót március 28-án adták át, ekkor kezdődött el a minimum fél évig tartó utasforgalmi próbaüzem. Az első hétvégén mindenki ingyenesen utazhatott a vonalon, amelyet akkor a BKK adatai szerint mintegy félmillióan használtak.

Naponta több mint 100 ezer utas használja a 4-es metrót

Kulcsszavak: 4-es metró, bkk, bkv, közlekedés
 
Naponta több mint 100 ezer utas használja a 4-es metrót BKK: az Alstom szoftverhibája nem veszélyezteti az utas- és forgalombiztonságot Naponta több mint 100 ezer utas használja a 4-es metrót Szeptemberben még nem repülnek a Sólyom gépei A Siemens 120 éve a budapesti földalatti közlekedés szolgálatában A Siemens 120 éve a budapesti földalatti közlekedés szolgálatában Tavasszal elindul Budán is az 1-es villamos, de pontos időpont még nincs Tavasszal elindul Budán is az 1-es villamos, de pontos időpont még nincs Naponta több mint 100 ezer utas használja a 4-es metrót Torlódás a Szent István körúton Budapesten
 

Találatok száma: 13421 Megjelenítve: 9061 - 9070