Találatok száma: 13421 | Megjelenítve: 541 - 550 |
Az iparág kihívásai ellenére rekord árbevétel és eredmény az AutoWallisnál |
||
2022. május 30.
A régió 14 országában jelenlévő AutoWallis Csoport messze a piaci átlagot felülmúló növekedéssel, kiugró hatékonyságjavulással zárta az első negyedévet.
|
Nettó eredménye több mint ötszörösére, 1,9 milliárd forintra, EBITDA-ja több mint a duplájára, 3,1 milliárd forintra ugrott az árbevétel 18 százalékos bővülése mellett. A növekedés kizárólag organikus volt, fő hajtóereje a nagykereskedelmi üzletág bővülése. Nagyon erős első negyedévet zárt az AutoWallis Csoport az iparág jelentős kihívásai ellenére. A kiváló teljesítmény mögött kizárólag organikus növekedés áll, melyből kiemelkedik a Nagykereskedelmi Üzletág jelentős bővülése – emelte ki az eredményeket értékelve Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója. Hozzátette, hogy a csoport mindkét üzletágának működési hatékonysága jelentősen javult, így a társaság eredménye minden tekintetben új rekordra ugrott. A vezérigazgató elmondta, hogy a piacokat, így az autóipart is terhelő nehézségek (alapanyaghiány, ellátási zavarok, növekvő szállítási idők) az értékesítési árrések növekedésével jártak együtt, ugyanakkor azok hosszú távú fenntarthatósága egyelőre nem jelezhető előre. Ormosy Gábor rámutatott, hogy az első negyedévben a tavalyi nyereségnek már közel kétharmadát elérte a csoport, miközben a menedzsment megítélése szerint az eredményességet legjobban bemutató pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény, az EBITDA esetében pedig a tavalyi egész éves érték 40 százalékát sikerült mostanra teljesíteni. Az AutoWallis árbevétele az első negyedévben 18 százalékkal 57,7 milliárd forintra nőtt, miközben az uniós piacokon 12,4 százalékos volt a csökkenés. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett társaság működési hatékonyságának növekedését mutatja, hogy ugyanezen időszakban az általa értékesített autók száma ennél kisebb mértékben, 11 százalékkal nőtt 7.410 darabra. A növekedés kizárólag organikus volt, ugyanis a bázisnegyedévben már az összes korábbi tranzakció zárásra került. A két üzletág közül a Nagykereskedelmi teljesített jobban (elsősorban a SsangYong és Isuzu márkáknak köszönhetően): ebben a szegmensben az árbevétel 32 százalékkal, míg a Kiskereskedelmi Üzletágban kis mértékben nőtt. A Csoport által képviselt, illetve értékesített márkák összesített erejét, a márka-paletta diverzifikáltságát jól mutatja, hogy ehhez képest a magyar személyautó-piac 11 százalékkal esett vissza. A költségeken belül az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ) az árbevételnél jóval kisebb mértékben, mindössze 14 százalékkal 49 milliárd forintra emelkedett, melynek eredményeképpen az AutoWallis Csoport fedezettermelése jelentősen, 12-ről 14,8 százalékra nőtt az első negyedévben. Ez elsősorban az autógyártók szállítási zavarai és egyéb gazdasági hatások (pl. árfolyamemelkedések) kezelésére életbe léptetett költségmenedzsmentnek és árazási intézkedéseknek köszönhető. Az igénybe vett szolgáltatások értéke 21 százalékkal bővült, elsősorban az Opel és a SsangYong márkák importőri tevékenységéhez kapcsolódó, az értékesítés növelését támogató marketing költések, illetve a bérautószolgáltatás koronavírus-járvány után ismét fellendülő forgalmához kapcsolódó marketing és egyéb forgalomarányos költségek növekedése miatt. A személyi jellegű ráfordítások 30 százalékos emelkedését elsősorban a 2021-ben végrehajtott szervezetfejlesztési lépésekből származó létszámnövekedés és a munkaerőpiaci változások követésére végrehajtott béremelés okozta. Ezeknek köszönhetően egyrészt emelkedett az átlagbér, másrészt a Csoport átlagos létszáma 49 fővel, 711 főre nőtt. Kulcsszavak: AutoWallis, értékesítés, jármű kereskedelem, járműipar
|
|
|||||
|
||||||
Piacvezető szerepre törnek a Peugeot elektromos haszonjárművei |
||
2022. május 30.
A 2022-es évet már hiánytalan e-furgon portfolióval kezdte a Peugeot, a fejlesztésnek azonban nincs vége: típusainak folyamatos frissítésével támogatja azon ambicióját a gyártó, hogy az év végére vezető pozíciót érjen el a helyi emisszió nélkül használható könnyű haszonjárművek európai piacán.
|
A közlekedéssel, szállítmányozással, flottakezeléssel foglalkozó szakemberek már az elektromos mobilitás hajnalán a könnyű haszonjárműveket (LCV) jelölték meg, mint a technológia egyik legfontosabb potenciális haszonélvezőit. A jellemzően rövid viszonylatokban használt áruszállítók ezáltal kulcsszerepet játszhatnak az akkumulátoros hajtásláncok széles körű elterjedésében és elfogadásában. Ezek jellemző használati módja mellett kisebb mértékű kompromisszumot jelent a korlátozott hatótávolság, és megfelelő tervezéssel a raktérkapacitás csorbítása nélkül helyezhetők el az akkumulátorok. Kifejezett előnyt jelent emellett a hajtáslánc nagy forgatónyomatékából adódó, akár teljes terhelés mellett is könnyed vezethetőség, illetve a teljesen zaj- és rezgésmentes használat. További fontos előnyt jelentenek a kedvezőbb üzemben tartási költségek, amelyek a mindennapi használat (üzemanyag) mellett az olcsóbb karbantartást is magukban foglalják. A legvégső érv pedig, természetes, a helyi károsanyag-kibocsátás teljes hiánya, amelynek köszönhetően a legszigorúbb időszakos vagy állandó korlátozások mellett is akadálytalanul használhatók ezek a járművek. A Peugeot a második generációs Partner elektromos átépítésével már korán, 2013-ban kínált megoldást az emissziómentes áruszállításra, ám a rendszerszintű elektromos stratégia megvalósítása a harmadik generációs Peugeot Expert kompakt modellel vette kezdetét. A modell alapját adó EMP2 platformot eleve úgy alakította ki a Peugeot, hogy alkalmas legyen részben vagy teljesen elektromos hajtásláncok befogadására. Az e-Expert 2020-as bevezetését követően 2021 végére a gyártó LCV-portfoliójának fennmaradó két tagja: a Boxer, illetve a szintén EMP2 alapú Partner is akkumulátoros elektromos hajtással bővítette kínálatát. A Peugeot ezzel a piacon elsőként valósította meg haszonjármű-palettájának 100 százalékos villamosítását. A három modell közös vonása, hogy rakterük kapacitása minden kivitelben megegyezik a hagyományos, belső égésű motorral szerelt variánsokéval, illetve, hogy az összes rendelkezésre álló felépítményvariációval kombinálhatók. A közös műszaki alapokon nyugvó e-Partner és e-Expert modelleket ugyanaz a 100 kW (136 LE) csúcsteljesítményű, 260 Nm maximális forgatónyomatékú villanymotor hajtja. A Peugeot e-Partner egyféle, 50 kWh kapacitású akkumulátorral került forgalomba, az e-Expert választhatóan 50 vagy 75 kWh-os akkumulátorcsomagja révén rugalmasan alkalmazkodik a felhasználó egyéni igényeihez vagy elvárásaihoz. Az e-Boxer eredetileg 37 vagy 70 kWh kapacitású akkumulátorral került piacra, 2022 májusában azonban az utóbbit egy nagyobb, 75 kWh-os akkumulátorcsomaggal váltotta ki a Peugeot. Ez 10%-kal megnövelt hatótávolságot eredményezett, továbbá lehetővé tette, hogy a mérnökök 260-ról 350 Nm-re emeljék a villanymotor maximális forgatónyomatékát. Ez a piaci bevezetést követően jóformán azonnal megejtett, érdemleges módosítás is arra utal, hogy a Peugeot kiemelt jelentőségű modellcsaládként kezeli elektromos könnyű áruszállítóit. Az elektromos mobilitás terén folyamatos a fejlődés, a Peugeot pedig ügyel arra, hogy ügyfeleit mindig az elérhető legjobb megoldásban részesítse. Így várhatóan a jövőben is gyors ütemű, kézzel fogható fejlesztésekkel tartja a piaci kínálat élén elektromos járműveit, hogy 2022-ben és azon túl is megvalósíthassa stratégiai célkitűzését, és az európai e-LCV piac vezető szereplőjévé váljon. Kulcsszavak: e-Boxer, e-Expert, elektromos autó, Peugeot
|
|
|||||
|
||||||
Budapesten hozza létre regionális központját az MG Motor |
||
2022. május 27.
Budapesten hozza létre regionális központját az MG Motor, a brit eredetű márka innen koordinálja majd terjeszkedését a kelet- és közép-európai régióban - jelentették be pénteken Budapesten az AMTS - Nemzetközi Automobil és Tuning Show alkalmából tartott bemutatkozó sajtótájékoztatón.
|
A brit eredetű márka importőri feladatait elnyerő Duna Motors Disztribúció Kft. még márciusban jelentette be, hogy az MG megjelenik a magyar piacon is. Az MG (Morris Garrages) márkát tulajdonosa, a kínai SAIC Motor Corporation újra kívánja pozicionálni Európában. Az Egyesült Királyságon kívüli európai terjeszkedését 2019 végén indította el a hollandiai székhelyű MG Motor Europe létrehozásával. A márkát azóta 17 nyugat-európai országban forgalmazzák, jelenleg több mint 400 MG márkakereskedés és szervizpont működik a régióban. Az MG expanziós stratégiája részeként Közép- és Kelet-Európa felé fordul, ennek egyik első lépéseként 2022-ben Magyarországon kezdi forgalmazni autóit. A tervek szerint szeptemberben 15 márkakereskedés kezdi forgalmazni az MG modelljeit, amelyek között benzines, elektromos és plug-in hibrid változat is van. A márka volumenmodellekkel lát neki piaci pozíciója kiépítésének Magyarországon, ahol az első teljes évben 1500-2000 jármű eladását látják reálisnak, és már középtávon 3 százalékos piaci részesedést remélnek - mondták el az MG Motor Hungary vezetői az MTI-nek a sajtótájékoztatón. Kulcsszavak: importőr, MG, MG Motor Europe, SAIC Motor
|
|
|||||
|
||||||
32 éves, mégis vadonatúj ez a Peugeot |
||
2022. május 26.
Mint a Loch Ness-i szörny, úgy bukkant fel tavaly a semmiből az utóbbi évek egyik legizgalmasabb veterán Peugeot-ja, hogy aztán egy sikertelen árverést követően ismét elmerüljön az ismeretlen mélységekben.
|
Az 1990-es kisautó tökéletesen restauráltnak tűnik, de jóval több annál: tulajdonosai makulátlanul megőrizték eredeti állapotában. A Peugeot 205 fontos mérföldkőnek számított a márka történetében. A fiatalos, dinamikus dizájn, a kivételesen jó helykihasználás, no meg a modellnévhez kapcsolódó sportsikerek új korszakot vezettek be a Peugeot-nál, meghatározva azt a progresszív, innovatív irányt, amely a mai napig egyre erőteljesebben jellemzi a márka tevékenységeit. A modell kétség kívül kiérdemelte a helyét az autóipar legnagyszerűbb alkotásai között, azonban túl kevés idő telt még el bevezetése óta ahhoz, hogy valódi, klasszikus, korszakalkotó veterán modellként tekintsünk rá. Erről leginkább maga az autó tehet: egyrészt modern formavilága miatt nem áll rá a szánk a címke használatára, másrészt ugyanolyan tartósnak bizonyult, mint felsőbb kategóriás elődei, a 405-ös és az 505-ös, így a mai napig találkozhatunk a több évtizedes használatban megkopott, de rendületlenül üzemelő példányaival. Annak a 205-ösnek azonban, amely 2021 utolsó napjaiban bukkant fel az interneten, egészen más sorsot szánt az élet. Az 1,1 literes benzinmotorral szerelt, divatos Style kivitelű autót egy olaszországi Peugeot-kereskedő rendelte meg – hogy raktárkészletre szánta, eleve saját magának gondolta, vagy egy meghiúsult vásárlás nyomán maradt a szalonban, ma már nem tudjuk. Mindenesetre az autó mindössze 65 kilométert (!) tett meg, élete első harmincegy évét a bemutatóteremben, azaz kontrollált hőmérsékleti viszonyok között, csapadékmentesen töltötte. Tojáshéjszínű karosszériája ennek megfelelően nem csak horpadásoktól, de a korróziótól is mentes. A felszereltségi szintre jellemző, sárga dekorcsíkok sem fakultak meg, ragasztásuk három évtized után is tart; a karosszéria színére festett dísztárcsákon egy karcolás sem esett. A fedett tárolás az ultraibolya sugárzástól is óvta a kicsi Peugeot-t, így sem a fényszórók nem sárgultak meg, sem a műanyagok sötétszürke színét nem szívta ki a nap. A kipufogócsövet nem ékteleníti koromlerakódás, az autó legfeltűnőbb jellemzője viszont a sértetlen első és hátsó rendszámtábla-rögzítő panel – ezt a Peugeot 205-öst ugyanis soha nem állították forgalomba. Számos mechanikus alkatrészen még ma is felfedezhető a gyári zsírzás. Annak érdekében persze, hogy ez ne a formaságokon múljon, a kereskedő 1994-ben, a gyártását követő negyedik évben utólag katalizátorral szerelte fel a járművet, így az megfelelt az aktuális előírásoknak. Az utastérben még tökéletesebb állapotok uralkodnak. Nem csoda, hiszen az évek múltával egyre kevesebben nyitogatták az ajtaját, próbálgatták üléseit: 1993-tól már a frissen bevezetett Peugeot 306-os, 1995-tól pedig a különösen elegáns Peugeot 406-os irányította magára az Emilia Romagna tartományban található kereskedésbe betérő ügyfelek figyelmét. Az üléskárpitok, a kezelőszervek, a műszerfali műanyagok a legcsekélyebb kopás nélkül vészelték át a három évtizedet, az autó már-már szürreálisan tökéletes állapotban várta, hogy végre rámosolyogjon a szerencse. Ez nagyjából egy évvel ezelőtt következett be: egy közelebbről meg nem nevezett gyűjtő vásárolta meg a kereskedéstől a kocsit. Cserélnie semmi nem kellett – a motor és alkatrészei, a négy keréktárcsa, még az abroncsok is eredetiek, a műszerek és az elektronikus rendszerek kifogástalanok. A folyadékokat azonban mind lecserélte, a fékrendszer légtelenítette, így az tökéletesen működik. Az egyetlen szemmel látható anakronizmus a motortérben a modern akkumulátor, amely biztosítja a motor problémamentes indítását. Jelenlegi állapotában a világ bármely autótörténeti gyűjteménye, műszaki múzeuma büszke lehetne a Peugeot 205-ösök ezen gyöngyszemére. Ha valaki ellenben használni szeretné, nem csak az eredeti abroncsokat kellene előbb lecserélnie, hanem forgalomba is kellene helyeztetnie az autót, ami a mai emissziós és ütközésbiztonsági előírások mellett minden bizonnyal jó néhány nehézségbe ütközne. Alighanem ennek tudható be, hogy a tavaly karácsony előtt lezárult első árverésen a licitálók elmaradtak a meghatározott minimálártól. A legmagasabb, 13 700 eurós (jelenlegi árfolyamon 5,25 millió forintos) ajánlat amúgy kifejezetten jónak számítana egy átlagos állapotú, nem GTI kivitelű Peugeot 205-ösért, de egyértelmű, hogy ez az autó más ligában játszik – hogy tulajdonosa szerint mennyire másikban, az nem derült ki, mivel a sikertelen aukciót egyelőre nem követte újabb értékesítési kísérlet. Tudomásunk szerint a világ alighanem legtökéletesebb állapotban konzervált Peugeot 205-öse ma is San Colombano al Lambro városában vár igazi kérőjére – ha valaki idén nyáron Milánó környékén jár, érdemes lehet bekopogni a hirdetőhöz, és személyesen is megcsodálni az autót, amelyen nem fogott az idő. Kulcsszavak: oldtimer, Peugeot, Peugeot 205
|
|
|||||
|
||||||
A Budapest Airport a forgalom növekedése ellenére veszteséggel zárta 2021-et |
||
2022. május 25.
Annak ellenére, hogy Budapest Airport tavalyi utasforgalma 20 százalékkal, a légiáru mennyiség pedig 36 százalékkal emelkedett 2020-hoz képest, a vállalat a koronavírus-járvány második évét is komoly veszteséggel zárta: a 2021-es pénzügyi évét 143 millió euró nettó árbevétel mellett 87,6 millió euró veszteséggel fejezte be.
|
A cég MTI-nek küldött, hétfői közleménye úgy fogalmaz: a tavalyi egy újabb "katasztrofális év volt a légiközlekedési iparágban", bár a pandémia első événél, 2020-nál valamelyest jobban alakult. Az év második felében megkezdődött a kilábalás a koronavírus-járvány okozta súlyos válságból. Folyamatosan épültek vissza a légitársaságok kapacitásai és ezzel párhuzamosan a repülőterek forgalma, de az utasszámok még továbbra is messze elmaradtak a 2019-es szinttől - tették hozzá. A vállalat 143,3 millió euró nettó árbevétele az előző évit 21 százalékkal haladja meg, a veszteség pedig 20 százalékkal csökkent 87,6 millió euróra. A Budapest Airport ezt az utasszámcsökkenéshez köthető hatalmas bevételkiesést továbbra is a rekord cargo-forgalommal és olyan stabil, az utasszámtól függetlenül működő bérlőktől származó ingatlanhasznosítási bevételekkel tudta valamelyest pótolni, mint például a repülőgép-karbantartó vállalatok és az integrátorok - írták. A cég 2022 márciusában átlagosan 13 százalékkal emelte a dolgozói béreket. Közölték azt is, tavaly 36,6 millió eurót fordítottak fejlesztésekre, így ezzel a 200 millió eurót is meghaladta az elmúlt 3 évben elvégzett kapacitásbővítő, infrastrukturális és fenntarthatósági beruházások értéke. A Budapest Airport megkezdte az 1. Terminál újranyitásának és az új, 3. Terminál építésének előkészületeit. A két beruházás összértéke meghaladja majd az 1 milliárd eurót. Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója a közleményben kiemelte: büszkék rá, hogy a második, járvány sújtotta évet is át tudták vészelni állami támogatás nélkül, és minden nehézség ellenére a fejlesztéseket is dinamikus ütemben folytatták. Reményét fejezte ki, hogy idén az utasforgalomban, és így a bevételekben is megközelítik a 2019-es eredményeket.
Kulcsszavak: budapest airport, légi közlekedés, Liszt Ferenc Airport
|
|
|||||
|
||||||
Szűkíti középkategóriás kínálatát a Mercedes-Benz |
||
2022. május 25.
Szűkíti középkategóriás autókból álló kínálatát, és egyre inkább a luxus kategóriára összpontosít a Mercedes-Benz - jelentette be a német autógyártó társaság vezetője.
|
Ola Källenius a Handelsblatt című német üzleti lap beszámolója szerint egy franciaországi fórumon elmondta, hogy a jövőben a beruházások több mint háromnegyedét a legnagyobb profitot ígérő városi terepjárókra és a limuzinokra fordítják. Így 2026-ra 60 százalékra emelkedik a luxusautók, köztük az S-osztályba tartozó limuzinok, az elektromos meghajtású EQS modellek, a Mercedes-AMG-k részesedése a csoport teljes értékesítésből. "Ami mindig is a márkánk lényege volt, az most már a stratégiánk magja is: a luxusszegmens" - idézte a Handelsblatt a vállalat igazgatótanácsának elnökét, aki elmondta, hogy az üzleti modellt és a termékportfóliót még következetesebben ahhoz az alapelvhez igazítják, hogy a Mercedes-Benz csoport építse "a világ legkívánatosabb autóit". Ola Källenius kiemelte, hogy a mennyiség helyett a minőségre összpontosító stratégia nem vezethet további létszámleépítésekhez, és az üzemek kapacitásának jelentős kiigazításához sem. A Handelsblatt vállalati forrásokból származó értesülései szerint az irányváltás a többi között azt jelenti, hogy a belépő szintű Mercedeseknél - köztük a CLA-osztály modelljeinél - 2024-től hétről négy karosszériaváltozatra szűkül a kínálat. A B-osztály modelljei teljesen kikerülnek a kínálatból, és az A-osztály is hamarosan megszűnik "a jelenlegi formájában - írta az üzleti lap a hírportálján. Hozzátették, hogy az átalakítás eredményeképpen sokkal többet kell majd fizetni az új Mercedesekért. A belépő szintű ár 28 ezer euróról (10,9 millió forint) valószínűleg 33 ezer euró fölé emelkedik - írták, rámutatva, hogy a stuttgarti központú vállalat a drágább modellekre összpontosítva igyekszik több nyereségre szert tenni. A társaság tavaly az első számú üzletágában, a luxusautók és kishaszongépjárművek gyártásában (Mercedes-Benz Cars & Vans) 14 milliárd euró üzemi eredményt (EBIT) ért el. Ez az egy évvel korábbi 6,8 milliárd euró bő kétszerese. Az árbevétel-arányos nyereségmutató minden korábbinál nagyobb, 12,7 százalék volt, szemben a vállalat előrejelzésében szereplő 10-12 százalékkal. A Kecskeméten autógyárat működtető társaság tavaly leválasztotta és a frankfurti tőzsdére vitte teherautógyártó üzletágát (Daimler Truck), február elején pedig bejelentette, hogy Daimler helyett Mercedes-Benz csoport néven működik tovább.
Kulcsszavak: autógyár, CLA, mercedes-benz
|
|
|||||
|
||||||
A Nissan Qashqai „kiváló” minősítést ért el az Euro NCAP vezetéstámogatói rendszerek értékelésében |
||
2022. május 23.
Az Euro NCAP a Nissan Qashqai modellbe beépített ProPILOT navigáció kapcsolattal a legújabb értékelésében a lehető legmagasabb, „kiváló” minősítést szerezte meg. Több kategóriában a maximális pontra értékelte a Qashqait az Euro NCAP.
|
Az Euro NCAP a Nissan Qashqai modellbe beépített ProPILOT navigáció kapcsolattal a legújabb értékelésében a lehető legmagasabb, „kiváló” minősítést szerezte meg. Ez azt követően történt, hogy az Euro NCAP januárban az off-road (emelt hasmagasságú) kategóriában a legjobbnak járó díjat a Qashqainak ítélte meg. Az értékelés két területet fed le, melyek a „vezetéstámogatási kompetencia” és a „biztonsági háttértámogatás”. A Qashqai 74%-os pontszámot ért el az általános vezetéstámogatási kompetencia terén, a lehetséges 25-ből 20 pontot kapott a ProPILOT Navi-Link (navigáció-kapcsolat) rendszerrel a vezetők számára elérhető információk egyértelműségére, míg a rendszer állapotának láthatósága a 25-ből 20,9 pontot ért el. A vezetési együttműködés kategóriában, ahol a rendszer reakcióját értékelték, amikor a vezetőnek be kell avatkoznia például egy akadály kikerülése érdekében, a maximális 25 pontot adták. A ProPILOT Navi-Link rendszeren belüli adaptív sebességtartó automatika teljesítményét illetően a rendszer sikeresen kezelte azokat az útviszonyokat, amikor a Qashqai megközelített egy lassabban haladó autót, egy gyorsan hajtó autót és egy olyan autót, amely hirtelen mozdult ki az előtte lévő sávból, hogy egy másik autót beelőzhessen. Elismerést kapott az is, hogy a segítségnyújtás elérhető marad, miután az autó teljesen megállt. A maximális 35 pontból 30 pontra értékelték a Qashqait a kormányrásegítés kategóriában, ugyanis az autó 100 km/órás sebességig megfelelően reagált egy "S" kanyarra. 93% a biztonsági mentésnél A ProPILOT Navi-Link azaz navigációs kapcsolattal ellátott rendszere a maximális 25 pontot érte el a rendszerhiba kategóriában, ahol egy blokkolt érzékelő veszélyeztetheti a rendszer teljesítményét. A ProPILOT navigációs rendszere időben figyelmeztetett, így a vezető tudta, hogy a rendszer nem képes a teljes helyzet megoldására önállóan. Annak érdekében, hogy a vezető ne essen kísértésbe, hogy túlságosan a vezetőtámogató rendszerre hagyatkozzon, és esetlegesen elterelődjön a figyelme az útról, a ProPILOT rendszer folyamatosan ellenőrzi, hogy a vezetőnek legalább az egyik keze a kormányon legyen. Ha pedig észleli a kezek hiányát, akkor vizuális és hangjelzéssel figyelmeztet. Ha a vezető keze továbbra is távol marad a kormánytól, az autó lassítást, és végül a jármű teljes leállását kezdeményezi szükség esetén akár a vészjelző bekapcsolása mellett. A Qashqai 20 pontot ért el a megszerezhető 25-ből ezen funkció működésével kapcsolatosan. Az Euro NCAP az ütközéselkerülés értékelési kategóriáján belül a lehetséges 50 pontból 48,4 pontra értékelte a Qashqait. Ebben a kategóriában a tesztek azt vizsgálják, hogy a ProPILOT Navi-Link rendszerrel felszerelt Qashqai hogyan teljesít az ütközés elkerülése során, amikor kanyarban álló autóhoz közelít, vagy fékező autóhoz közelít, vagy lassabban haladó autóhoz közelít, vagy a sávba közvetlenül elé besoroló autóhoz közelít, illetve amikor az elöl haladó autó sávot vált, és az előtt az autó előtt hírtelen feltűnik egy másik autó. A nyugalom érdekében fejlesztették ki A Nissan Qashqaiban debütál először Európában a Nissan szélvédőre vetített kijelzője, amely lehetővé teszi a vezető számára, hogy figyelemmel kísérje sebességét, a navigációs irányokat és az érvényes sebességkorlátozást anélkül, hogy levenné tekintetét az útról. Az intelligens fényszórók felszerelése, amelyek úgy állítják be a fénysugár irányát, hogy a szembejövő járművezetőket ne vakítsák el, egy másik példa a Qashqai innovatív technológiájára, amely növeli a biztonságérzetet. A modell a holttér figyelő funkcióval is rendelkezik, amely érzékeli, ha a vezető nem lát egy másik járművet a szomszédos sávban, és aktívan visszairányítja a Qashqai-t a saját sávjába, elkerülve az esetleges veszélyes helyzetet. A hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer a parkolóhelyről való tolatáskor is megakadályozza az ütközést. A Qashqai és vezetőtámogató rendszerei az Euro NCAP által elért kiemelkedő eredmények mellett januárban a brit What Car? magazinnál is elnyerte a biztonsági díjat. David Moss, a Nissan Technical Centre Europe regionális kutatási és fejlesztési részlegének alelnöke nyilatkozta: „Nagy örömünkre szolgál, hogy a Nissan fejlett ProPILOT navigációs rendszerének számos integrált funkcióját átfogóan értékelte az Euro NCAP. A ’kiváló’ minősítés tükrözi azt a célkitűzésünket, hogy olyan technológiát fejlesszünk ki, amely támogatja a vezetőt, intuitív és hatékonyan csökkenti a mindennapi vezetés okozta stresszt és a balesetek kockázatát.” Hozzátette: „A Qashqai fejlesztése során olyan megközelítést alkalmaztunk, amely szerint a technológia jobban támogathatja a vezetőt olyan helyzetekben, amikor a vezetővel szemben nagyobb a figyelem igény. Emiatt a beavatkozás fokozatosan történik: az első lépés a tájékoztatás, majd a figyelmeztetés, végül pedig a beavatkozás – amennyiben a vezető nem tesz korrekciós lépéseket.” A Nissan Qashqai kínálat hamarosan a Nissan egyedülálló e-Power elektromos hajtásláncával bővül, amely hatékony, magával ragadó és kifinomult teljesítményt kínál. Az Euro NCAP 1997 óta végez független autóteszteket, és az értékesítésre kerülő új modellek többségét folyamatosan változó kritériumai alapján méri. A szervezet amellett, hogy különböző szimulált ütközések során vizsgálja az autók tényleges fizikai szilárdságát, a balesetmegelőző technológiákat is teszteli és pontozza. Kulcsszavak: értékesítés, nissan, ProPILOT, qashqai
|
|
|||||
|
||||||
Itthon is növekszik érdeklődés az elektromos autók iránt |
||
2022. május 23.
A kedvezőbb fenntartási költségek és az alacsonyabb károsanyag-kibocsátás miatt minden harmadik magyar járművezető mérlegeli, hogy a jövőben alternatív hajtású kocsit vásároljon – derül ki az EY reprezentatív, több mint 500 autóssal készült hazai kutatásából.
|
Az elektromos kocsiknál az akkumulátorhibától, a rövid hatótávolságtól és a lassabb töltéstől tartanak főleg az érdeklődők. A magyarokat elsősorban a vételár-támogatással és adókedvezményekkel lehetne átcsábítani az e-mobilitásra. A magyarok döntő többsége (80%) még sosem vezetett tisztán elektromos meghajtású kocsit, ennek ellenére a megkérdezettek több mint fele (53%-a) egy kedvező ajánlat esetén megfontolná, hogy alternatív hajtású járműre váltson. „A magyaroknak egyre fontosabb a környezet védelme és a károsanyag-kibocsátás csökkentése. Személyre szabott ajánlatokkal növelhető az elektromos és hibrid autók iránti vásárlási kedv. Ehhez azonban a kereskedőknek olyan ügyfélkapcsolat-kezelési rendszert kell üzemeltetniük, ami hatékonyan támogatja az egyedi igények kiszolgálását” - mutatott rá László Roland, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének vezetője. Az e-autó mellett leginkább a kedvezőbb fenntartási költségek és az alacsonyabb károsanyag-kibocsátási értékek miatt döntenének a válaszadók. 9 százalékuk már legközelebb is ilyen autót venne, 14 százalékuk pedig mindenképpen átülne egy elektromos kocsiba a jövőben. A kutatásba bevontak közül még nagyobb azok aránya (47%), akik azt mérlegelik, hogy hibrid négykerekűt vásároljanak. A potenciális vevők számára a legfőbb aggályok a villanyautóval szemben a magasabb árszint (71%), valamint az akkumulátor esetleges hibáinak és cseréjének költségei (69%). Ezen kívül aggódnak a rövidebb hatótáv (62%), a lassabb töltési idő (40%), és a jármű gyorsan csökkenő értéke (20%) miatt is. A válaszadókat leginkább a vételár-támogatásokkal (64%), az adó- és illetékkedvezményekkel (44%), valamint a töltőállomások számának növelésével lehetne arra ösztönözni, hogy e-mobilitásra váltsanak. „A hazai vállalatoknak van lehetősége arra, hogy e-mobilitásra ösztönözzék az embereket. Környezetbarát beruházásokhoz ugyanis számos kedvező adózási lehetőség érhető el cégek számára. Sokan nem tudják, hogy ebbe a kategóriába tartozik az is, ha egy munkáltató elektromos közlekedési eszközök használatát biztosítja munkavállalói részére, ezért is érdemes a területet jól ismerő tanácsadókkal egyeztetni” – tette hozzá Vékási Tamás, az EY Adótanácsadás Üzletágának vezetője. Kulcsszavak: elektromos autó, értékesítés, jármű kereskedelem
|
|
|||||
|
||||||
Audi Hungaria: elkészült a 100 000. hibridautó Győrben |
||
2022. május 23.
Folyamatosan nő az elektromos, mild hibrid és plug-in hibrid technológiájú járművek aránya a gyártásban.nLes Zoltán, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja: „Csapatunk az elektromobilitáshoz szükséges valamennyi kompetenciával rendelkezik”
|
A mai napon legördült az Audi Hungariánál a 100 000. hibridautó a gyártósorról: egy Audi Q3 Sportback 45 TFSI e District-zöld színben, amely Németországba indult útnak első tulajdonosához. A vállalat járműgyártása 2019-ben lépett az elektromobilitás útjára a mild hibrid technológiájú járművek gyártásával, amelyet 2020-ban a plug-in hibrid technológiájú Audi Q3 modellek gyártása követett. A járműgyártásban folyamatosan nő az elektromos hajtásláncú járművek aránya. „Járműgyártásunk csapata közel 25 éves tapasztalattal készíti a győri Audi TT Coupé és Roadster, valamint az Audi Q3 és Q3 Sportback modelljeinket. Az évek során folyamatosan bővítettük kompetenciáinkat, amelynek köszönhetően képesek vagyunk egy gyártósoron gyártani a belső égésű motorral szerelt és az elektromos hajtásláncú modelljeinket. A 100 000. hibridmodellünk gyártása egy fontos mérföldkövet jelent számunkra az elektromobilitás felé vezető úton”, mondta Les Zoltán, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja. A 100 000. győri elektromos modell, egy Audi Q3 Sportback 45 TFSI e, amelyet 2022-ben az Év Magyar Autójának választott a szakmai zsűri. Az autó 180 kW (245 LE) rendszerteljesítményre képes, amelyet a plug-in hibrid technológia jegyében egy 1,4 literes TFSI motor és egy elektromotor biztosít, amely energiáját egy lítiumion akkumulátorból nyeri. A modell tisztán elektromos hatótávja 45-50 kilométer. Kulcsszavak: audi, Audi Hungaria, autógyár, győr, PHEV
|
|
|||||
|
||||||
Ismét elektromos buszokat tesztel a BKK Budapesten |
||
2022. május 23.
A jövő technológiáját próbálhatják ki a fővárosban közlekedők, ugyanis a Budapesti Közlekedési Központ és két szolgáltatója, a BKV Zrt. és az ArrivaBus a Mercedes és az MAN legmodernebb csuklós elektromos városi autóbuszait tesztelik valós forgalmi környezetben. A járművekkel a 7-es, valamint a 8E vonalon lehet találkozni, amelyeken bárki ingyenesen utazhat.
|
Az ArrivaBus által tesztelt teljesen elektromos MAN Lion’s City 18E városi autóbusz május 21-ig, szombatig van forgalomban a belvárost is átszelő 8E vonalán. A BKV Zrt. által vizsgált Mercedes eCitaro G elektromos csuklós autóbusszal pedig május 17. és 23. között a 7-es busz vonalán, május 24. és 30. között pedig a 8E busz vonalán lehet találkozni. A tesztbuszok a 8E vonalon e8E, a 7-esen pedig e7 jelzéssel közlekednek. A most bemutatott MAN Lion’s City 18E típusú, 18 méteres csuklós autóbusz minden körülmények között mintegy 300 kilométeres hatótávot garantál. Ezt a még napjainkban is kiemelkedőnek számító 640 kWh-nyi akkukapacitás biztosítja, amelyből 512 kWh energia áll az autóbusz rendelkezésére. A modern elektromos busz teljes hosszában alacsonypadlós, és dupla klíma szolgálja az utasok igényeit. A Mercedes eCitaro G típusú elektromos csuklós autóbusz szintén 18 méter hosszú, klimatizált és teljes hosszában alacsonypadlós. Az autóbuszt egy 441kWh összkapacitású akkumulátor hajtja, amellyel akár 340 kilométert is képes megtenni városi körülmények között. A tesztjáratokon ingyenesen lehet utazni, bárki kipróbálhatja azokat. A BudapestGO rendszerében percre pontosan nyomon lehet követni, hogy épp merre haladnak a járművek. A tesztelés lehetőségét a BKV Zrt. és az ArrivaBus biztosítja. A vállalatok elkötelezettek a környezetbarát járművek beszerzése iránt, mindent megtesznek annak érdekében, hogy tisztán elektromos hajtású járműveket hozzanak Budapestre, egyelőre teszt jelleggel. A Fővárosi Közgyűlés 2019-ben fogadta el a Budapesti Mobilitási Tervet. Ennek egyik fontos célkitűzése a modern, környezetbarát járművek használata a fővárosi közösségi közlekedésben. Az elmúlt időszakban a Budapesti Közlekedési Központ már több alkalommal is tesztelt teljesen elektromos hajtású buszokat az ArrivaBus-szal és a BKV Zrt.-vel együttműködésében. Az Európai Bizottság által meghirdetett Zöld Megállapodás 2050-ig karbonsemleges Európai Uniót vízionál. A stratégiai célkitűzéseknek megfelelően a Budapesti Mobilitási Terv a buszágazatban a zéró emissziós járművek beszerzését preferálja: trolibuszokét és elektromos buszokét, így a járműtesztre az EU célkitűzésével összhangban kerül sor.
Kulcsszavak: ArrivaBus, bkk, bkv, budapest, elektromos busz, MAN, mercedes
|
|
|||||
|
||||||
Találatok száma: 13421 | Megjelenítve: 541 - 550 |