Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 802 Megjelenítve: 631 - 640
Monacói Nagydíj - Harminc év után ismét Rosberg-siker a hercegségben

Monacói Nagydíj - Harminc év után ismét Rosberg-siker a hercegségben

2013. május 27.
A német Nico Rosberg rajt-cél győzelmet aratva megnyerte a több balesettel "lassított", s 20 percre félbeszakított vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat.
Részletek
Monacói Nagydíj - Harminc év után ismét Rosberg-siker a hercegségbenA Mercedes pilótája mögött a vb-címvédő, s a pontversenyben is élen álló honfitársa, Sebastian Vettel (Red Bull) lett a második, az ausztrál Mark Webber (Red Bull) pedig a harmadik. Rosberg pályafutása második futamgyőzelmét aratta, és érdekesség, hogy harminc évvel ezelőtt éppen édesapja, Keke Rosberg nyerte a monte-carlói versenyt.

A rajt után nem volt változás az élmezőnyben, majd az első néhány kanyar élesebb előzési kísérletei után mindenki felvette a versenytempót, s a pilóták biztonságos távolságból követték egymást. A Rosberg, Hamilton, Vettel, Webber, Räikkönen, Alonso sorrenden a 78 körös verseny harmadánál induló kerékcserék változtattak némiképp, izgalmakat azonban először, a 31. körben Felipe Massa (Ferrari) balesete okozott. A brazil pilóta - akit kisebb nyaksérülés miatt a helyi kórházba vittek kivizsgálásra - a célegyenes végén csapódott a gumifalnak, a pályára pedig bejött a biztonsági autó.

Miután ismét szabadon lehetett száguldozni Sergio Perez, a McLaren mexikói versenyzője mutatott be szép előzéseket csapattársával, Jenson Buttonnal, majd Fernando Alonsóval (Ferrari) szemben, igaz, utóbbi a kanyar levágásával előtte maradt.

A 46. körben aztán húsz percre le kellett állítani a viadalt, miután Max Chilton (Marussia) a kívülről mellé érkező Pastor Maldonadóra (Williams) húzta autóját, a venezuelai gépe pedig úgy vágódott neki a biztonsági gumifalnak, hogy a pályát határoló elem beborult a pályára.

Monacói Nagydíj - Harminc év után ismét Rosberg-siker a hercegségbenA hosszú szünet után Alonso a versenybírók utasításának megfelelően maga elé engedte Perezt a hatodik helyre, majd Adrian Sutil (Force India) előzte meg gyönyörűen előbb Buttont, aztán a Ferrari spanyolját. Rosberg közben magabiztosan vezetve haladt a győzelem felé, mögötte Vettel, Webber, Hamilton és Räikkönen volt a sorrend. Ez az újabb, 63. körben kezdődött biztonsági autós szakaszig nem változott, utána azonban Perez meggondolatlan előzési kísérlete Raikkönennek az ötödik helyébe került, miután defektet kapott a McLaren első szárnyától. A mexikói később, négy körrel a vége előtt feladta a versenyt, a finn viszont bravúros manőverekkel a tizedik helyig tornázta vissza magát, így sikerült pontot szereznie.

Rosberg sikerét senki sem veszélyeztette, a verseny másik nagy győztese pedig Vettel lett, aki második helyével az összetettben növelte előnyét két legnagyobb riválisával, Räikkönennel és a most hetedik Alonsóval szemben.
Kulcsszavak: autósport, forma 1, Monacói Nagydíj, Nico Rosberg, Sebastian Vettel
 
Monacói Nagydíj - Harminc év után ismét Rosberg-siker a hercegségben A Nissan ZEOD RC bemutatkozott a Japán nagyközönségnek Monacói Nagydíj - Harminc év után ismét Rosberg-siker a hercegségben A SEAT Leon Eurocup csapatai tesztelték a Leon Cup Racer versenyautót Hazai pályán az Audi Sport a DTM-ben Hazai pályán az Audi Sport a DTM-ben Az Alfa Romeo Sauber F1 csapat bemutatja a C37-es versenyautót Az Alfa Romeo Sauber F1 csapat bemutatja a C37-es versenyautót Monacói Nagydíj - Harminc év után ismét Rosberg-siker a hercegségben Gyulay a Magyar Nagydíjon aláírná a hosszabbítást Ecclestone-nal
 
Monacói Nagydíj - A szombati szabadedzés legjobbja is Rosberg volt

Monacói Nagydíj - A szombati szabadedzés legjobbja is Rosberg volt

2013. május 26.
Akárcsak a csütörtöki első két hivatalos gyakorláson, a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati napjának szabadedzésén is Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája volt a leggyorsabb.
Részletek
Monacói Nagydíj - A szombati szabadedzés legjobbja is Rosberg voltMögötte a francia Romain Grosjean (Lotus) végzett a második helyen, míg a harmadik a németek világbajnoki címvédője, az összetett pontversenyben jelenleg is élen álló Sebastian Vettel (Red Bull) lett.
A korábbi kétszeres vb-első spanyol Fernando Alonso (Ferrari) a negyedik időt autózta.
A monacói GP-n a hagyományoknak megfelelően pénteken szünnapot tartottak.

Eredmények, 3. szabadedzés (az f1live.com alapján):

1.  Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:14.378 perc  
2.  Romain Grosjean (francia, Lotus)    1:15.039  
3.  Sebastian Vettel (német, Red Bull)     1:15.261  
4.  Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:15.286  
5.  Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:15.311  
6.  Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 1:15.380

csütörtöki eredmények:

2. szabadedzés:
1. Rosberg 1:14.759 perc
2. Hamilton 1:15.077
3. Alonso 1:15.196
4. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:15.278
5. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 1:15.404
6. Räikkönen 1:15.511

Monacói Nagydíj - A szombati szabadedzés legjobbja is Rosberg volt1. szabadedzés:
1. Rosberg 1:16.195 perc
2. Alonso 1:16.282
3. Romain Grosjean 1:16.380
4. Massa 1:16.394
5. Hamilton 1:16.469
6. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams) 1:16.993
Kulcsszavak: autósport, forma 1, Monacói Nagydíj, Nico Rosberg, Romain Grosjean, Sebastian Vettel
 
Meghalt Ferjáncz Attila örökös magyar ralibajnok Meghalt Ferjáncz Attila örökös magyar ralibajnok Irány a Zempléni-hegység Irány a Zempléni-hegység Michelisz második, Tarquini nyert a zárófutamon a WTCR magyarországi versenyén Michelisz második, Tarquini nyert a zárófutamon a WTCR magyarországi versenyén Jedlóczky L Márk izgatottan várja a TCR Europe hétvégi versenyét Jedlóczky L Márk izgatottan várja a TCR Europe hétvégi versenyét Az eredeti Forma 1-es Williams versenyautó Magyarországon az Avalon Parkban! Az eredeti Forma 1-es Williams versenyautó Magyarországon az Avalon Parkban!
 
Michelisz harmadik a Salzburgringen

Michelisz harmadik a Salzburgringen

2013. május 20.
Michelisz Norbert a harmadik helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) ausztriai versenyének vasárnapi második futamán, a Salzburgringen.
Részletek
Michelisz harmadik a SalzburgringenA Zengő Motorsport Honda Civicjét vezető 28 esztendős magyar pilóta az első futamban nem tudott beleszólni az élcsoport küzdelmeibe, mert a szombati időmérő után autója szabálytalan hátsó szárnya miatt az utolsó helyre sorolták. A repülőrajtos futamban több vetélytársát megelőzte ugyan, de csak a 14. helyig tudott előrelépni.

Az állórajttal induló második versenyen az első sorból kezdhette meg a körözést köszönhetően annak, hogy a büntetés csak az első etapra vonatkozott, az eredetileg elért kvalifikációs kilencedik helye pedig a második futamban - az élcsoport fordított sorrendje miatt - második rajtkockát ért. A futamot a Michelisz mellől induló brit James Nash nyerte, s menet közben még az összetettben élen álló, Nash-hez hasonlóan Chevrolet-val versenyző francia Yvan Muller is a magyar pilóta elé került, de a harmadik hely értékes 15 pontot eredményezett.

"Nagyon szerettem volna nyerni, de nem volt rá esély - idézte Micheliszt csapata közleménye. - Látszott az egyenesekben, hogy úgy mentek el a Chevyk, ahogy akarnak. Természetesen boldog vagyok, egy dobogós helyezés mindig jó, és nagyon jó a legjobb hondás versenyzőként célba érni. Ez volt ma a maximum, amit elérhettünk."

Michelisz harmadik a SalzburgringenMichelisz a szlovákiai (3. hely) és a magyarországi (2.) verseny után sorozatban harmadszor végzett dobogós pozícióban, s ennek eredményeként összetettben a kilencedik helyen áll. A vb-pontverseny állása 10 verseny után (még 14 van hátra): 1. Yvan Muller (francia, Chevrolet Cruze) 198 pont, 2. Gabriele Tarquini (olasz, Honda Civic) 118, 3. James Nash (brit, Chevrolet Cruze) 108, ...9. Michelisz Norbert (Honda Civic) 63
A túraautó-világbajnokság következő versenyhétvégéjét, a 11-12. fordulót egy új helyszínen, Oroszországban rendezik június 8-9-én.
Kulcsszavak: autósport, michelisz, Salzburg, túraautó-vb, wtcc
 
Michelisz kétszer végzett dobogós helyen WTCR szlovákiai futamán Michelisz kétszer végzett dobogós helyen WTCR szlovákiai futamán Michelisz harmadik a Salzburgringen Ecclestone-per - Megszüntetik a pert, Ecclestone 100 millió dollárt fizet Michelisz harmadik a Salzburgringen Duna Autó Autós Gyorsasági Bajnokság IX-X-XI. Forduló I. Synergon Kupa, 2013.10.12-13., Hungaroring Új korszak kezdődik az M-Sport történetében Új korszak kezdődik az M-Sport történetében Goodyear Truck Race abroncsokon futnak a most kezdődő Kamion Európa-bajnokság autói Goodyear Truck Race abroncsokon futnak a most kezdődő Kamion Európa-bajnokság autói
 
Brno után ismét dobogón Makai György

Brno után ismét dobogón Makai György

2013. május 20.
A Salzburgi domboldalon helyet foglaló szépszámú magyar néző örömére, az első futamban megszerzett ötödik helyezés után Makai György a dobogó második fokára állhatott a BMW 325 Challenge Salzburgi futamán.
Részletek
Brno után ismét dobogón Makai GyörgyA csapat másik két versenyzője közül Laczkó Lehel egy 17. és egy 18. hellyel  zárta a WTCC betétfutama ként megrendezett hétvégét, míg Laczkó Levente az első futamban 20. helyet szerezte meg míg a másodikon sajnos kiesett.

Makai: "Végre egy korrekt sorozat, látszott hogy az első 15 nagyon vigyázott egymásra. Sajnos láttam, hogy törtek autók, de nagyon jó meccs volt. Sok néző előtt, ami mégjobban inspirált, nagyon jó verseny volt, nagyon élveztem. Küzdöttünk, nem is kicsit, most is szakad rólam a víz és nagyon hiányzik az oxigén. Remélem a nézőknek is tetszett.

Megtaláltam azokat a pontokat, ahol még gyorsabbak tudunk lenni a többieknél. új autóval kezdtünk neki ennek a szezonnak és most úgy érzem, hogy meccsben vagyunk a bajnokságban. Ennek nagyon örülök és a csapatnak millió csók."

Brno után ismét dobogón Makai György
Kulcsszavak: autósport, BMW 325 Challenge, Laczkó Lehel, Makai György, Salzburg, Vojna Motorsport, wtcc
 
Centenáriumi öltönyben állnak rajthoz a BMW M6 GTLM versenyautók Centenáriumi öltönyben állnak rajthoz a BMW M6 GTLM versenyautók Befejezi együttműködését a McLaren és a Honda Befejezi együttműködését a McLaren és a Honda Michelisz: életem legstresszesebb versenye volt a sepangi Michelisz: életem legstresszesebb versenye volt a sepangi A CUPRA két csapattal működik együtt a WTCR2019-ben A CUPRA két csapattal működik együtt a WTCR2019-ben Kiss Norbi is Goodyearrel versenyez a Hungaroringen Kiss Norbi is Goodyearrel versenyez a Hungaroringen
 
Gyermekkori álma teljesül a hétvégi, Hungaroringen rendezendő magyar bajnoki futamon a Tomracing Motorsport Team motorosának

Gyermekkori álma teljesül a hétvégi, Hungaroringen rendezendő magyar bajnoki futamon a Tomracing Motorsport Team motorosának

2013. május 17.
A tavalyi, 125 GP-ben szerzett összetett bajnoki címe után idén az Alpok Adria bajnokság Superstock 600-as sorozatában is letette már a névjegyét Gyutai Adrián.
Részletek
Gyutai AdriánA Tomracing Motorsport Team pilótája Közép-Európa legnívósabb sorozatában a CBR Honda RR 600-as nyergében a 7. helyen végzett. Hazánk egyik legtehetségesebb motorosának tartott versenyző azonban élete versenyére készül a hétvégén: gyermekkori álmát valóra váltva egy rajtrácson állhat majd példaképével, Talmácsi Gáborral a Magyar Bajnokság hungaroringi futamán.

A hazai gyorsasági motorversenyzés egyik legnagyobb tehetsége, Gyutai Adrián – aki 2007 után első magyar motorosként, nemzetközi bajnoki címet nyert tavaly az Alpok-Adria 125 GP-ben – idén már az Alpok Adria Sorozat Superstock 600-as géposztályában is bizonyított: ugyanis bemutatkozó versenyén azonnal a 7. helyen végzett Olaszországban. Noha a 22 éves paksi versenyző elsősorban nemzetközi versenyeire koncentrál, most mégis ismét motorra száll, hogy a hétvégén a Magyar Bajnokság hungaroringi futamain talán minden idők egyik legerősebb Superstock 600-as mezőnyében – Talmácsi Gábor, Németh Balázs, Chrobák János, Bódis Ricsi – valóra válthassa gyermekkori álmát. 

„Egyáltalán nem volt tervbe véve, hogy a szlovákiai hétvége után, amikor mindkét versenyt a második helyen fejeztem be, ismét elinduljak a magyar bajnokságon. Azonban a csapatomnak és a támogatóimnak köszönhetően mégis ott lehetek a Hungaroringen, és életem versenyére készülhetek. Gyermekkori álmom valósul meg azzal, hogy egyik példaképem, Talmácsi Gáborral egy rajtrácsra állhatok fel, sőt, versenyezhetek ellene.

Az indulók névsorát látva kijelenthető, az eddigi legerősebb mezőny indul a kategóriámban, így hatalmas bravúr lenne tőlem, ha a harmadik hatszázas versenyemen mellettük képes legyek ismét dobogóra állni.

Gyutai AdriánNálam sokkal tapasztaltabb és gyorsabb pilótákkal megyek majd együtt, akiktől az edzések alatt rengeteget tanulhatok, de ígérem, mindent megteszek annak érdekében, hogyha lehetőségem lesz rá, bizony csatára kényszerítem őket. Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy a remélhetőleg minél több néző előtt az egyik kedvenc pályámon jó eredményt érjek el. Ha megint összejönne a dobogó, az hatalmas lelki többletet adna a következő hétvégi, Pannoniaringen rendezendő Alpok-Adria Bajnokság második fordulójához” – fogalmazott Gyutai Adrián.

A Tomracing Motorsport Team motorosa szombaton és vasárnap is rajthoz áll a Hungaroringen Magyar Bajnokság Superstock 600-as kategóriájában, míg utána május 25-én és 26-án a Pannoniaringen indul az Alpok-Adria Bajnokság következő, dupla versenyén.
Kulcsszavak: GP, Gyutai Adrián, hungaroring, motor, motorsport
 
Gyermekkori álma teljesül a hétvégi, Hungaroringen rendezendő magyar bajnoki futamon a Tomracing Motorsport Team motorosának Győzelemre született Nagy Dániel második a Hungaroringen a vasárnapi első futamon Nagy Dániel második a Hungaroringen a vasárnapi első futamon Öt magyar versenyző indul a hétvégén a Hungaroringen a WTCR idei szezon második állomásán Öt magyar versenyző indul a hétvégén a Hungaroringen a WTCR idei szezon második állomásán Gyermekkori álma teljesül a hétvégi, Hungaroringen rendezendő magyar bajnoki futamon a Tomracing Motorsport Team motorosának Városi cirkáló - Honda NF110 Wave Gyermekkori álma teljesül a hétvégi, Hungaroringen rendezendő magyar bajnoki futamon a Tomracing Motorsport Team motorosának Egy éven és több ezer kilométeren át utazik a Harley-Davidson Szabadság kabátja
 
Második lett a Herczig/Bacigal páros a Miskolc ralin

Második lett a Herczig/Bacigal páros a Miskolc ralin

2013. május 16.
Ezzel az igen szép eredménnyel dicsekedhet a šKODA Rally Team Hungaria versenyzőpárosa, akik hétvégén a šKODA Fabia Super 2000-es versenyautójukkal versengtek a WRC-k ellen.
Részletek
Második lett a Herczig/Bacigal páros a Miskolc ralin„Az első versenynapot nagyon vártuk, hiszen tudtuk, az éjszakai pályák sorsdöntőek lehetnek a verseny kimenetelét illetően.

Igorral sokat készültünk az éjszakai autózásra és azt kell, hogy mondjam a felkészülés jól sikerült. Jó volt a tempónk, nem fáradtunk el, végig egyenletes teljesítményt tudtunk hozni, sőt az utolsó 2 szakaszt első időeredménnyel sikerült teljesítenünk. Ezt már többször elmondtam, de újra csak ismételgetni tudom önmagam: ismét bebizonyosodott, hogy Igorral, a navigátorommal nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Az egész éjszaka folyamán szenzációsan jó ütemben tudta visszaadni a közösen feldolgozott információkat, ami nagyban hozzájárult az eredményességünkhöz” – mondta Herczig Norbert.

A šKODA Rally Team Hungaria versenyzőpárosa a 2. napot a 2. helyről kezdhette meg, melyet az egész nap folyamán tartott is. „Az időjárás kiszámíthatatlansága miatt az egész nap az időjárást figyeltük, hiszen két alkalommal volt lehetőségünk a gumiválasztásra, ami mind a kétszer jól sikerült. Az reméltük, hogy az extrém időjárási körülmények a segítségünkre lesznek és egy kicsit meg tudjuk csipkedni a WRC-t. Megpróbáltuk ledolgozni a 12 másodperc körüli hátrányunkat, de sajnos az utolsó előtti gyorsasági szakaszon két defektet is kaptunk, ami végül keresztülhúzta a számításainkat” – mondta Norbert.

A verseny vége a šKODA Rally Team Hungaria párosa számára kifejezetten izgalmasra sikeredett, ugyanis csak 1 db pótkerekük volt, ezért az utolsó gyorsasági szakaszra kénytelenek voltak 3 abronccsal és 1 felnivel rajthoz állni. A csapat így versenyzett és sikerült behozniuk az autót a célba.

Második lett a Herczig/Bacigal páros a Miskolc ralin„A hétvége után összességében boldogok vagyunk, mert a statisztikai adatokra sikerült rácáfolnunk. Ezek szerint ugyanis a WRC – Super 2000-es versenyautók időeredménybeli különbsége átlagosan km-ként 2,5 másodperc. Ehhez képest nekünk a Miskolc környéki pályákon kb. 0,4 km/sec időt sikerült autóznunk”- mondta végül Herczig Norbert.

A šKODA Rally Team Hungaria legközelebb a Veszprém ralin áll rajthoz július 12-14-én. A csapat pilótájára Herczig Norbertre addig egy újabb felkészülés vár, hiszen június első hétvégéjén csapatvezetőjével Kajcsa Zsolttal és még három csapattársával együtt elindul az Ultra Balaton futóversenyen, ahol az 5 fős csapatok a Balaton körbefutásával 24 óra alatt 212 km-es távot kell, hogy teljesítsenek.
Kulcsszavak: autósport, Skoda Motorsport, SKODA Rally Team Hungaria, wrc
 
Második lett a Herczig/Bacigal páros a Miskolc ralin Michelisz a nyolcadik helyen zárta a WTCC magyarországi fordulóját Michelisz kétszer végzett dobogós helyen WTCR szlovákiai futamán Michelisz kétszer végzett dobogós helyen WTCR szlovákiai futamán Második lett a Herczig/Bacigal páros a Miskolc ralin Peugeot 208 T16 Pikes Peak: kilónként egy lóerővel tör a fellegekbe! Második lett a Herczig/Bacigal páros a Miskolc ralin Kazár Miklós és Ferencz Ramón futamgyőzelemmel lettek bajnokok A Škoda is beállt az Apex Racing mögé A Škoda is beállt az Apex Racing mögé
 
Spanyol Nagydíj - Vettel volt a leggyorsabb a második szabadedzésen

Spanyol Nagydíj - Vettel volt a leggyorsabb a második szabadedzésen

2013. május 11.
A világbajnoki címvédő és a pontversenyben most is vezető Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj pénteki második szabadedzését.
Részletek
Spanyol Nagydíj - Vettel volt a leggyorsabb a második szabadedzésenA sorozatban három vb-címet nyert versenyző mögött a hazai közönség előtt szereplő Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres vb-győztes versenyzője végzett a második, Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája pedig a harmadik helyen.

A délutáni gyakorlásra - a délelőtti esős körülményektől eltérően - már száraz pályán került sor, a Red Bullok és a Ferrarik csatájába csak a végül negyedikként zárt Kimi Räikkönen, a Lotus finn versenyzője tudott beleszólni.

Eredmények:

2. szabadedzés (az f1live.com alapján):

1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:22.808 perc
2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:22.825
3. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 1:22.891
4. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 1:23.030
5. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:23.110
6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:23.140
Kulcsszavak: autósport, forma 1, Sebastian Vettel, Spanyol Nagydíj
 
Összeáll a DS Automobiles és a PENSKE AUTOSPORT Összeáll a DS Automobiles és a PENSKE AUTOSPORT A Polestar Cyan Racing felkészülve várja a 2016. évi szezon harmadik versenyét A Polestar Cyan Racing felkészülve várja a 2016. évi szezon harmadik versenyét Spanyol Nagydíj - Vettel volt a leggyorsabb a második szabadedzésen Az Audi a DTM legjobb gyártója 2014-ben Spanyol Nagydíj - Vettel volt a leggyorsabb a második szabadedzésen SKYACTIV-D dízel Mazda6 nyert Indianapolis-ban Spanyol Nagydíj - Vettel volt a leggyorsabb a második szabadedzésen Brit Nagydíj - Ricciardo nyerte az első szabadedzést
 
Spanyol Nagydíj - Alonso nyerte az első szabadedzést

Spanyol Nagydíj - Alonso nyerte az első szabadedzést

2013. május 10.
A hazai közönség előtt szereplő Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnok pilótája autózta a leggyorsabb köridőt a Forma-1-es Spanyol Nagydíj pénteki első szabadedzésén.
Részletek
Spanyol Nagydíj - Alonso nyerte az első szabadedzéstAz asztúriai versenyző mögött csapattársa, a brazil Felipe Massa végzett a második, a francia Jean-Eric Vergne (Toro Rosso) pedig a harmadik helyen Barcelonában.

A címvédő és a pontversenyben most is az élen álló német Sebastian Vettel (Red Bull) a nagyrészt esős gyakorláson csupán néhány kört tett meg, és a 19. pozícióban végzett, márkatársa, az ausztrál Mark Webber 20. lett. Jenson Button, a McLaren brit pilótája nem teljesített mért kört, így értékelhető eredmény nélkül a mezőny végén zárt.

Eredmények:
1. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:25.252 perc
2. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:25.455
3. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 1:25.667
4. Romain Grosjean (francia, Lotus) 1:26.042
5. Adrian Sutil (német, Force India) 1:26.212
6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:26.374
Kulcsszavak: Alonso, autósport, forma 1, Spanyol Nagydíj
 
Spanyol Nagydíj - Alonso nyerte az első szabadedzést Irányjelző Közlekedési Magazin februári ajánló Tim Gábor: Hivatalosan visszalépünk az RCM CUP-ból Tim Gábor: Hivatalosan visszalépünk az RCM CUP-ból Michelisz Norbert a Honda gyári színeiben folytatja pályafutását Michelisz Norbert a Honda gyári színeiben folytatja pályafutását Spanyol Nagydíj - Alonso nyerte az első szabadedzést Csapatfőnöke és Gyulay Zsolt is jó szereplést vár Michelisztől Spanyol Nagydíj - Alonso nyerte az első szabadedzést Ázsiai turné kezdete: Négy Citroën C-Elysée WTCC sorakozik majd fel a rajthoz
 
Magyar győzelem Brnoban

Magyar győzelem Brnoban

2013. május 07.
Makai György az első futamában ötödik, a második versenyen az első helyen végzett a BMW 325 Challenge csehországi versenyhétvégéjén.
Részletek
Magyar győzelem BrnobanA hétvégének pályaismeret és csapattársai nélkül nekivágó Makai az időmérő edzésen megszerzett ötödik helyén az első futamban nem tudott javítani és így ötödikként ért célba.

A második futamra leszakadt az ég, Gyuri saját bevallása szerint még a száraz íveket sem igazán ismerte és további nehézségeket jelentett a vizes körülményekhez való alkalmazkodás. Ez az alkalmazkodás viszont gyorsan ment és remekül sikerült!

A második futam fordított rajtrácsának köszönhetően Makai a negyedik helyről rajtolhatott, és remek versenyzéssel az élre állt. A verseny végére jelentős, szinte teljes célegyenesnyi előnnyel szerezte meg a győzelmet!

Ezután várható volt, hogy a technikai ellenőrzés igen alapos és minden apró részletre kiterjedő lesz, és így is történt. Csavarról csavarra átvizsgálták a BMW-t és mivel mindent rendben találtak az eredmény nem változott. Félő ha Makai a jövőben is eredményesen szerepel akkor Őt magát fogják élve boncolni. Az ellenfeleknek nem kell sokat várni a visszavágás lehetőségére, ugyanis a sorozat a WTCC betétfutamaként szerepel május 18-19-én Salzburgban.
Kulcsszavak: autósport, BMW 325 Challenge, gyorsasági, Makai György, Vojna Motorsport, wtcc
 
Magyar győzelem Brnoban Kamion Eb - Major Benedek ismét futamot nyert Az Audi várakozással tekint a Formula E monacói versenyhétvégéjére Az Audi várakozással tekint a Formula E monacói versenyhétvégéjére Negyedik alkalommal áll rajthoz Michelisz Norbert Szlovákiába Negyedik alkalommal áll rajthoz Michelisz Norbert Szlovákiába Nagy Norbert elsősége Nagy Norbert elsősége Yvan Muller a Moszkvai Esőben is a pódiumon Yvan Muller a Moszkvai Esőben is a pódiumon
 
Michelisz a nyolcadik helyen zárta a WTCC magyarországi fordulóját

Michelisz a nyolcadik helyen zárta a WTCC magyarországi fordulóját

2013. május 06.
Michelisz Norbert a nyolcadik helyen zárta a túraautó-világbajnokság (WTCC) magyarországi fordulójának vasárnap délután rendezett második futamát a Hungaroringen.
Részletek
Michelisz a nyolcadik helyen zárta a WTCC magyarországi fordulójátA Zengő Motorsport pilótája kora délután második volt az első versenyen, így a két futamon összesen 22 pontot szerzett, s az összesítésben előrelépett a 12. helyről a tizedikre.

A második futam egy nagy balesettel indult, az első körben a kettes és a hármas kanyar közötti rövid szakaszon az olasz Gabriele Tarquini Hondája keresztbe állt, majd a gumifalnak ütközött, ahonnan gyakorlatilag "visszapattant" a pályára úgy, hogy nekicsapódott az éppen ott haladó Michelisz autójának. A magyar pilóta Hondája látszólag nem sérült meg komolyabban, de a nyolcadik helyről elrajtolt 28 éves versenyző az ütközés nyomán visszaesett a 11. pozícióba. A pálya megtisztításának idejére a versenybíróság beküldte a biztonsági autót, amely mögött két kört tett meg a mezőny.

Michelisz az újraindítást követően - a több tízezer lelkes magyar szurkoló buzdításától kísérve - sorra előzte riválisait, nyolc körrel a leintés előtt már nyolcadik volt, ám az előtte haladó "ötösfogatot" inkább csak követni tudta, mert bár néhányszor megpróbálkozott az előzéssel, előrébb lépnie nem sikerült. A versenyt a vb-címvédő brit Robert Huff nyerte a marokkói Mehdi Bennani és a szintén brit Alex Macdowall előtt.

Michelisz a nyolcadik helyen zárta a WTCC magyarországi fordulójátA WTCC betétfutamaként rendezett - együléses formaautókat felvonultató - AutoGP kategória délutáni második futamán Kiss Pál Tamás a délelőtti versenyhez hasonlóan az ötödik helyen zárt a 16 fős mezőnyben.
A WTCC következő fordulójára Ausztriában, a Salzburgringen kerül sor május 19-én.
Kulcsszavak: autósport, gyorsasági, michelisz, túraautó-vb, wtcc
 
A Ford Chip Ganassi Racing besöpörte az első három starthelyet a Daytona Rolex 24 órás futam időmérő edzésén A Ford Chip Ganassi Racing besöpörte az első három starthelyet a Daytona Rolex 24 órás futam időmérő edzésén Pontszerzéssel indult az ERT-szezon Bessenyey számára Pontszerzéssel indult az ERT-szezon Bessenyey számára A Hyundai Motorsport folytatja az új generációs i20 WRC fejlesztését A Hyundai Motorsport folytatja az új generációs i20 WRC fejlesztését Örömautózás a Hungaroringen - Igazi sportszeretet, örömteli összefogás! Örömautózás a Hungaroringen - Igazi sportszeretet, örömteli összefogás! Az OMV és Michelisz Norbert a közúti biztonságot támogatja Az OMV és Michelisz Norbert a közúti biztonságot támogatja
 

Találatok száma: 802 Megjelenítve: 631 - 640