Találatok száma: 805 | Megjelenítve: 781 - 790 |
![]() |
IRC szezonnyitó az Azori-szigeteken |
|
2012. február 23.
A šKODA meg kívánja védeni 2012-es IRC konstruktőri bajnoki címét.
|
![]() |
![]() Ennek szellemében mindjárt az első futamon öt Fabia Super 2000 sorakozik fel a rajtnál. Kiváló esélyekkel vághat az azori-szigeteki versenynek a tavalyi S-WRC bajnok Juho Hänninen, illetve az IRC aktuális címvédője Andreas Mikkelsen. Az IRC idei szezonjának versenynaptárában összesen 13 futam várja a versenyzőket. Michal Hrabánek, a šKODA Motorsport versenyigazgatója jól felkészültnek tartja csapatát a „címvédő akcióra“: „Az idén is készülünk az ’IRC-varázslatra’ és sorozatban harmadszor is el szeretnénk hódítani a konstruktőri bajnoki címet. Két gyári versenyzőnk, Juho Hänninen és Jan Kopecký, illetve a šKODA UK Motorsport színeiben induló Andreas Mikkelsen személyében mindjárt három csúcsszínvonalú pilótával állhatunk rajthoz. Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy immár a šKODA AUTO Deutschland csapata is részt vesz a Fabia Super 2000 programban, tovább bővítve az IRC šKODA-családját.“ Juho Hänninen, az S-WRC jelenlegi bajnoka szintén örömmel tekint az Azori Rali elé: „Kedvelem ezt a versenyt. A murvás pályák eleve abszolút kedvenceim, ez pedig egészen egyéni karakterrel rendelkezik, de a táj szépsége is felülmúlhatatlan. Igyekszem a legjobbat nyújtani, és a lehető legtöbb pontot gyűjteni a šKODA számára.“ ![]() összesen 198 versenykilométer 14 gyorsasági szakasza várja a versenyzőket az Azori-szigetek legnagyobb tagja, Sao Miguel vidékein. Az Azori Rali legfőbb jellegzetességei a csodálatos tájakon át vezető murvás utak, a vízzel feltöltődött vulkáni kráter lábánál vezető egyik gyorsasági szakasz pedig igazi helyi különlegességnek számít. További cikkek Loeb, Elena és a Citroen hatodszor is verhetetlenek Rekordot döntött Ken Block és a Ford Fiesta a Gymkhana 4-el A Nissan GT Akadémia Kulcsszavak:
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
Az új Honda Civic a WTCC-ben |
|
2012. február 05.
“Meghoztuk a döntést - közölte Takanobu Ito, a Honda elnök-vezér- igazgatója -, az európai Civic ...
|
![]() |
![]() A projekt sikere érdekében a Honda együttműködik a Mugennel és a J.A.S. Motorsporttal. A Mugennél készül majd a Honda R&D által kifejlesztett egyedi versenyblokk, s a csapattal együtt a cég gondoskodik a motor karbantartásáról minden futam alkalmával. A J.A.S. Motorsport fejleszti ki a versenyautót az új ötajtós Honda Civicből, amely a Honda swindoni (Egyesült Királyság) gyártóüzemében készül. A versenyblokk egy 1,6 literes, négyhengeres, közvetlen befecskendezéses, turbótöltésű benzinmotor, melynek fejlesztése a FIA Super 2000 szabályzata alapján történik. A Honda célja, hogy az idei szezonban néhány „bemutatkozó futammal” kapcsolódjon be a WTCC-be. A tárgyalások jelenleg is folynak az FIA-val, de a tervek szerint a Civic a japán futamon (2012. október 21-én, a Honda suzukai versenypályáján) állna először rajthoz, utána pedig Kínában és Makaón. A későbbiekben a Honda egy kétautós csapatot állít csatasorba (a J.A.S. Motorsport irányításával), amely a 2013-as bajnokság minden futamán indul majd. A versenyzés mindig is alapvető fontosságú volt a Honda számára. Az 1950-es évek végén a Honda elindult az Isle of Man T.T. futamain, a ’60-as években pedig már a Formula-1-ben állt rajthoz. Az FIA WTCC újabb fejezetet nyit a vállalat folyamatos motorsport-tevékenységében, és remek terepnek ígérkezik arra, hogy a világ számos Honda-rajongója előtt bizonyítsa versenyszellemét. ![]() A WTCC az FIA által szervezett nemzetközi túraautó-bajnokság. Az induló járművek műszaki specifikációit az FIA Super 2000 szabályzata határozza meg. A bajnokságon indított járművek sorozatgyártású modellekre épülnek, amelyek több mint 4 személyesek. A bajnokság versenyautóit 1,6 literes, turbótöltésű és közvetlen befecskendezéses benzinmotorok hajtják. A futamok versenytávja 50-60 km. A teljes versenyszezon 12 hétvégét foglal magában (két futam egy hétvégén). Mugen A Mugen a Saitama (Japán) székhelyű M-TEC Co. Ltd. márkája, amelynek legfontosabb tevékenységei a motorsport területén a versenymotorok tervezése, fejlesztése, gyártása és értékesítése, alkatrészek és részegységek készítése a Honda autóihoz, valamint technikai szolgáltatások a versenypályákon. Az M-TEC leányvállalatokat működtet Amerikában (MUGEN America Inc. [USA] és Európában (MUGEN EURO Co., Limited [U.K.]). J.A.S. Motorsport A J.A.S. Motorsport egy versenyautó-építő cég és versenycsapat, amely 1995-ös alapítása óta főleg a túraautó-versenyekre szakosodott. 1997-ben vált a Honda partnerévé a Szuper Túraautók időszakában (STW [Németország] 1998-1999, BTCC [UK] 2000), 2001 óta pedig a Honda Motor Europe nevében a vállalat működteti a Honda Racing ügyfélszolgálatot. ![]() A J.A.S. Motorsport elnöke Maurizio Ambrogetti, ügyvezető igazgatója/csapatfőnöke pedig Alessandro Mariani. További cikkek Rekordot döntött Ken Block és a Ford Fiesta a Gymkhana 4-el A PUMA bejelentette, hogy partneri kapcsolatra lép a BMW Motorsport-tal A Nissan 2012-es Autósport-programjának versenyzői Kulcsszavak:
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
A PUMA bejelentette, hogy partneri kapcsolatra lép a BMW Motorsport-tal |
|
2012. február 03.
A PUMA a mai nap bejelentette, hogy új, többéves partneri kapcsolatra lépett a BMW Motorsport.
|
![]() |
![]() Ez az új partneri kapcsolat, amely 2012. február 1-től lép életbe a PUMA számára kiemelkedő márkamegjelenítést tesz lehetővé minden BMW Motorsport versenyautón és a BMW Motorsport versenyzői és csapatruházatán. A BMW 2012-ben újra részesévé válik a DTM versenyosztálynak miután már eddig is prominens eredményei voltak a GT versenyekben. A PUMA a legújabb újításait és tűzvédelmi technológiáját adja azokhoz a ruhákhoz, amelyekben majd Martin Tomczyk, Bruno Spengler, Andy Priaulx, Augusto Farfus, Dirk Werne és Joey Hand pilóták versenyeznek majd. A PUMA 2004-ben szerződött le először a BMW Motorsporttal, a BMW Williams Formula 1 csapaton keresztül. Ez a kapcsolat tovább folytatódott ammikor a BMW megvásárolta a Sauber F1 istállót, amelyet ettől fogva BMW Sauber F1-nek hívtak. A BMW 2009-ben befejezte F´-es működését annak érdekkében, hogy újjászervezze sporttevékenységét, így most érett meg az idő arra, hogy a PUMA és a BMW Motorsport ismét egyesítsék erejüket. A PUMA a BMW Motorsport számára licensz termékeket fejleszt majd ki globális értékesítésre és terjesztésre. Bár a meglévő európai motorsport piacok lesznek a terjesztés fő területei, nagy figyelmet fordítanak majd a BMW Motorsport termékek eladásainak növelésére a még csak fejlődő piacokon, mint ázsia és Amerika. ![]() Christian Voigt, a PUMA Globális Sport Marketing igazgatója így fogalmazott: “A PUMA nagy örömmel néz a BMW Motorsporttal kötött partneri kapcsolata elé, nagy várakozásokkal élünk, tudván milyen sok sikert könyvelhettünk el közösen abban az időszakban, amikor a F1-ben versenyeztek. A versenyautózásban és az autómérnöki munkában elért eredményeik és örökségük nagyon erős, és az ebben a szegmensben elért globális elismertségük a PUMA erős partnerévé teszi őket a motorsport területén. A licensztermékek fejlesztésében és terjesztésében való nagy tapasztalatunk okán teljesen biztosak vagyunk benne, hogy egy sikeres partneri kapcsolat elé nézünk, amelyből mindkét fél profitál majd. Reméljük, ez az elkövetkezendő évek folyamán csak erősödni fog.” Dr. Thomas Goerdt, a BMW Group Lifestyle kollekciójának igazgatója hozzátette: “2012-től a BMW még aktívabb és fontosabb szerepet fog betölteni a motorsport területén, mint az elmúlt években. Ebből kifolyólag a PUMA-val való kapcsolat megerősítése kezdetektől fogva elsődleges fontosságú volt BMW Lifestyle számára. Vezető sport-életstílus márkaként a PUMA hatalmas profizmussal és globális tapasztalattal büszkélkedhet a licensztermékek fejlesztése és terjesztése terén. Figyelembe véve a múltban eddig elért sikereinket nagy várakozásokkal nézünk a partneri kapcsolat elébe és reméljük az a jövőben is folytatódni fog.” További cikkek A Nissan 2012-es Autósport-programjának versenyzői Dunlop 24H Dubai autóverseny MERCEDES AMG PETRONAS Formel 1-Team néven indul a gyári Ezüstnyíl-csapat Kulcsszavak:
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
Rekordot döntött Ken Block és a Ford Fiesta a Gymkhana 4-el |
|
2012. február 03.
A Ken Block és a Ford Fiesta fő- szereplésével készült, hihetetlen látvány- elemeket ...
|
![]() |
![]() A sikersztori a Gymkhana 1 videóval kezdődött, amelyben Ken Block, a DC reklámarca zsonglőrködött a volán mögött, gumikat égetve és valóságos bűvészmutatványokat kápráztatva el a nézőket. A videóból aztán sorozat lett, amely mára az internet legnézettebb tartalmai közé emelkedett. A DC Gymkhana-sorozat eddigi négy részének összesen 140 millió nézője volt. A Mashable.com Viral Video Chart (internetes videókat rangsoroló oldal) adatai szerint a Gymkhana 4 volt a tavalyi év legnépszerűbb netes videója. A Gymkhana 3 és 4 a közzétételt követően azonnal az első öt legnézettebb internetes videó közé került, és népszerűségük folyamatosan növekszik. Annak ellenére, hogy a Gymkhana-sorozat napjaink digitális világának újszerű internetes hirdetési formájába tartozik, készítéséhez nem vettek igénybe külső reklámügynökséget. A videóval kapcsolatos teljes marketing- és PR-tevékenységet Ken saját csapata látta el, ami sokkoló ébresztő lehet a jóval nagyobb, és sokkal bőségesebb büdzsével dolgozó cégek számára, amelyek hasonló mértékű sikerre vágynak. ![]() “A Gymkhana 4 2011-es sikere valósággal észvesztő volt. Felhívta a figyelmünket az internetes videók hatalmas marketing-értékére. A Gymkhana 5 forgatásának előkészítése már gőzerővel zajlik, és alig várom, hogy a rajongóink láthassák, mivel áll elő legközelebb Ken. Szeretnék gratulálni Kennek a tehetségéhez, a sikerhez, és nagyra értékelem, hogy mindig feszegeti a határokat, arra emlékeztetve minket, hogy mire vagyunk képesek.” – fűzi hozzá Jeff Taylor, a DC Marketingért felelős alelnöke. Ken Block Gymkhana videogyűjteménye a valaha volt egyik legsikeresebb vírusvideó-tartalom, amely ötvözi a motorsportot, a cipőket és az autóipart. Mióta az első Ken Block Gymkhana gyakorló videót 2008-ban bemutatták, a Ken Block Gymkhana videosorozatot a YouTube-on több mint 140 millióan látták világszerte, és eddig tíz tekintélyes viral videodíjat nyert. A Gymkhana 3 video a közzétételét követő kevesebb, mint 24 órán belül elérte az egymilliós nézettséget, amivel egyedi jelenséggé vált a YouTube-on. Ken Block rally-pályafutása 2005-ben kezdődött. Rátermettsége és versenyzői tudása hamar nyilvánvalóvá vált, és az Amerika Rally versenysorozatban megkapta az év Kezdője címet. Block azóta is versenyez ebben a sorozatban; időközben számos dobogós helyezést ért el, többek közt az X Games-ben is győzelmet szerzett. A versenyautóban nyújtott teljesítménye mellett Block vezető szerepet vállalt abban is, hogy az Egyesült államokban is mind ismertebb legyen a sportág. Block a DC Shoes vállalat alapító társtulajdonosa; az ismert sportmárka többek közt világszerte népszerű gördeszkás cipőiről ismert. A márka képviselete és marketingje terén nyújtott intenzív és intelligens teljesítménye révén nemcsak a DC emelkedett fel jelenlegi magas státuszába, hanem sikeres videokampányaival Block is globális hírnevet szerzett magának rallyversenyzőként. Az Ad Age Block ´Gymkhana 2’ nevű játékát a negyedik helyre sorolta a Viral Video of 2009 sorozatban. 2010 januárjában Block szerződést írt alá a Ford-dal, aminek értelmében rajthoz áll a Rally America versenysorozatban és – első amerikai versenyzőként – a Rally Világbajnokságon. További cikkek Egy klasszikus visszatérése: újra Monte-Carlo Rallye MERCEDES AMG PETRONAS Formel 1-Team néven indul a gyári Ezüstnyíl-csapat A Nissan GT Akadémia Kulcsszavak:
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
Ma mutatták be a Forma-1 új versenyautóját |
|
2012. február 02.
Az MP4-27-es autó műszaki bemutatóján a tavalyi 6 futamot nyert versenyautó tovább ...
|
![]() |
![]() Ez is azt az üzenetet hordozza, hogy az új szezonban a korábbi jó teljesítmények folytatása, valamint jelentős fejlődés várható. Miután 2011-ben a pilóták versenyében és a konstruktőri világbajnokságában is második helyet ért el a csapat, az új szezonban a cél az, hogy már az év elejétől kezdve az első helyért legyen versenyben mindkét kategóriában. A Vodafone McLaren Mercedes a 2012-es FIA Forma 1-es bajnokságon idén is két világbajnok pilótát vonultat fel. A világbajnokságot nyert mérnöki csapat további megerősítése, valamint a versenyautó kifinomult és mélyreható műszaki fejlesztései mind világklasszis teljesítményt vetítenek előre. Annak ellenére, hogy az új Vodafone McLaren Mercedes sokban emlékezteti a szemlélőt a tavalyi, több futamon győztes versenyautóra, a 2012-es karosszéria minden elemében jelentős frissítésen esett át, s az összes főbb műszaki rendszer korszerűsödött, illetve újratervezték ezeket az új évadra. A leglátványosabb különbség a kecsesebb hátsó kocsiszekrénynél figyelhető meg, amely az új kialakítással kedvezőbb légáramlást tesz lehetővé az autó hátulja felé, az átdolgozott hűtőrendszer pedig a váltóolaj számára biztosít jobb hűtést. A tavalyi U-alakú oldalsó légterelő szárnyakat is áttervezték - erre az FIA új, a hátsó kocsiszekrény alakját az eddigiektől eltérően meghatározó diffúzor szabályozása miatt volt szükség. A Forma 1 legjobb pilóta párosa már a harmadik éve egy csapatban A Vodafone McLaren Mercedes az egyetlen Forma 1-es csapat, amely két világbajnok pilótával büszkélkedhet: Jenson Buttonnal és Lewis Hamiltonnal. Ők ketten összesen 22 futamgyőzelmet szereztek a Vodafone McLaren Mercedes számára, és a legerősebb, valamint a legkiegyensúlyozottabb csapatot alkotják a versenysport történetében. ![]() Lewis Hamilton hozzátette: "Két Forma-1-es szezon között jó dolog eltávolodni mindentől, megváltoztatni a megszokott körülményeket. A Forma-1-ben az az igazán fantasztikus, hogy minden szezonban újrakezdhetsz mindent az alapoktól. Mindenki a nulláról indul, és ettől mindig megjön a versenyzéshez való kedvem! A mérnöki- és a versenycsapat tovább erősödik Műszaki fronton a példaértékű mérnök hármas - Tim Goss (főmérnök), Paddy Lowe (műszaki igazgató) és Neil Oatley (főtervező és fejlesztésért felelős igazgató) - továbbra is a tervezőiroda magját alkotja. 2012-ben csatlakozik hozzájuk Sam Michael is, akinek az érkezése egybeesik a szerelőcsapat átalakításával a Forma 1-es csapaton belüli továbbfejlődés és bővülés érdekében. Pályán kívül A hatékony szabályozás, valamint „széndioxid-kreditek" vásárlása révén sikerült teljes mértékben ellensúlyozni a károsanyag-kibocsátást. A Vodafone McLaren Mercedes tavaly a világ első „semleges ökológiai lábnyommal" rendelkező Forma 1-es csapata volt. ![]() Jenson február 7-én, kedden kezdi meg az MP4-27-es tesztelését a spanyolországi Jerezben. További cikkek A Nissan 2012-es Autósport-programjának versenyzői MERCEDES AMG PETRONAS Formel 1-Team néven indul a gyári Ezüstnyíl-csapat Márciustól nyílt napok a Hungaroringen Kulcsszavak:
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
A Nissan 2012-es Autósport-programjának versenyzői |
|
2012. január 31.
A GT Akadémiát elvégző első három autó- versenyző - Lucas Ordonez, Jordan Tresson és ...
|
![]() |
![]() A 26 éves spanyol Lucas Ordonez a tavalyi 24 órás Le Mans versenyen bebizonyította, hogy a GT Akadémia mára már bevált módja az olyan versenyzők útra bocsátásának, akik készek és alkalmasak arra, hogy a legmagasabb szintű nemzetközi mezőnnyel versenyre keljenek. Ordonez mindmáig a GT Akadémia legnagyobb siker-történetét jelenti. Elfogadta a következő nagy kihívást, így csatlakozott a Greaves Motorsporthoz, hogy részt vegyen az Európai Le Mans sorozat futamain. Azzal a céllal indul az LMP2 Zytek Nissan-nal Tom Kimber-Smith és Alex Brundle oldalán, hogy megnyerjék sorozat bajnoki címét. A 24 órás Le Mans versenyen Martin és Alex Brundle-lel együtt indulnak. "A 2011-es év hihetetlen volt számomra" - mondta Ordonez. „ Nagyon sokat tanultam a Signatech Nissan csapatnál. Hittek bennem, és bíztak abban, hogy megbirkózom a feladattal. A Nissan most kitűzte elém a következő, nagy kihívást jelentő feladatot: a sorozat bajnoki címének elnyerését. Az a célom, hogy szuper csapattársaimmal és a bajnokság-nyertes csapattal együtt nyerjük meg az Európai Le Mans Sorozatot. A 24 órás Le Mans verseny ismét óriási kihívást jelent számomra, és izgalommal várom, hogy együtt versenyezhessek Martin Brundle-lal, mert sokat tanulok majd tőle. úgy gondolom, hogy Martinnal és Alexszel az egyik legerősebb csapatot alkotjuk az LMP"-ben. Nagyon jó érzés, hogy ezt így kimondhatom!". A legmeredekebben felívelő tanulási görbét 2012-ben a 23 éves francia Jordan Tresson mutatta fel. A GT Akadémia 2010-es győztese bajnokság-nyertes kezdő szezont abszolvált a GT kategóriában, most pedig a Signatech Nissan csapattal feljebb lép az új FIA hosszú távú világbajnokságának LMP2 kategóriájába. Ugyanakkor Ordonez nyomdokait követve nyáron elindul a 24 órás La Mans versenyen is. ![]() A Nissan legfiatalabb és legújabb szerzeménye a 20 éves Jann Mardenborough. A brit versenyző mindössze néhány hónapja nyerte meg a GT Akadémia harmadik évadját. Végig teljesítette a GT Akadémia szigorú tréning-programját, s ezzel felkészült a Blancpain verseny-sorozatra, a Nissan új GT3-as autójával, a Nissan GT-R Nismo GT3-mal fog versenyezni. "Tavaly még a GT Akadémiára sem jelentkeztem, most pedig a küszöbén állok annak, hogy autóversenyzőként megkezdjem első teljes szezonomat."- magyarázta Mardenborough. "Hihetetlenül jó hat hónap van mögöttem, amit a Nissan GT Akadémia versenyző-fejlesztő programján töltöttem, ahol alaposan kezelésbe vett az instruktor-csoport, akikkel életre szóló barátságot kötöttem. Rendkívül izgatottan várom a versenyzést a Nissan GT-R Nismo GT3-mal. Nem vagyok ideges, csak rá akarok kapcsolni és el akarom kezdeni az autó tesztelését. Nagyon nagy pillanat lesz számomra, amikor megkezdem a szezont Monzában, már alig várom! " További cikkek 2011: A Nissan ragyogó éve az autósportban 2012-től négy éven át az m1-en a Forma-1 Adorján Tamás – „Sosem láttam még így!” Kulcsszavak:
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
Adorján Tamás – „Sosem láttam még így!” |
|
2012. január 24.
Adorján Tamás kétszeres magyar bajnok motor- versenyző a 750-es gép- osztályban ...
|
![]() |
![]() „A motorversenyzők világában kiemelten fontos az éleslátás. Minél előrébb és élesebben látok, annál nagyobb biztonságban érzem magam, gyorsabban tudok menni. A versenysport pedig erről szól. Mínusz 3-4-es volt a dioptriám, ami már elég rossz látást eredményezett távolra, ráadásul cilinder is volt a szememen. Ez azt jelenti, hogy akármilyen lencsével is próbálkoztak, sose volt olyan, hogy ne lett volna valahol homályos rész a látómezőmben. 12 éves korom óta hordtam szemüveget, nem emlékszem, hogy milyen volt előtte, nincsenek szemüveg nélküli emlékeim gyerekkoromból. Hiúsági kérdést nem csináltam belőle, de a sportban sok nehézséget okozott. A szemüveg elfér a sisak alatt, de nem a legideálisabb megoldás, mert mozog, csúszkál, főleg ha megizzad az ember. Próbálkoztam kontaktlencsével is, de ezzel volt egy nagyon rossz élményem. Alapvetően elég száraz a szemem, így történhetett meg, hogy a kontaktlencse elmozdult egy verseny alatt és fél kört úgy tettem meg, hogy az egyik szememre nem láttam. Nagyon nagyot estem, súlyos vállsérülésem lett. Többet nem próbálkoztam a kontaktlencsével. ![]() 2012-ben jobb köridőket várok a versenyeken a kezeléstől. Most már nincs semmilyen zavaró tényező a sisakom alatt, koncentrálhatok az eredményekre.” További cikkek 2011: A Nissan ragyogó éve az autósportban 2012-től négy éven át az m1-en a Forma-1 Loeb, Elena és a Citroen hatodszor is verhetetlenek Kulcsszavak:
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
Loeb, Elena és a Citroen hatodszor is verhetetlenek |
|
2012. január 24.
Sébastien Loeb és Daniel Elena győzelmével ért véget a 80. Monte-Carlo Rali. A nyolcszoros ...
|
![]() |
![]() Loeb és Elena a hosszú, négynapos verseny utolsó gyorsasági szakaszát, az 5,16 kilométeres, Ste-Agnes és Col de la Madone közötti « Power Stage »-et alig három és fél perc alatt nyerték meg. Hogy miért siettek ennyire, amikor jelentős előny birtokában szinte csak besétálniuk kellett volna a célba ? – Azért toltuk ennyire, mert ezek a plusz pontok jól jöhetnek majd, ha éles lesz a verseny a bajnoki címért – magyarázta Sébastien Loeb. – A győzelem érzésén kívül azért is örülök nagyon, mert pont ezt a szívemhez közel álló versenyt nyertük meg. óriási volt a hangulat, rengeteg drukker a pálya szélén – nyilván az ő kedvükért is győzni akartunk. Elég nagy előnnyel nyertünk, de távolról sem mondanám, hogy könnyű győzelem volt. Ahogyan sejtettük is, nagyon változó útviszonyokkal kellett megküzdenünk, és a siker nagyban múlott a tökéletes gumiválasztáson, amiért a Citroën Racing technikusainak és a Michelinnek is hálásak lehetünk. Régóta nem volt példa a WRC-ben arra, hogy ötféle gumi közül választhattunk; így mindig megtaláltuk a körülményeknek leginkább megfelelőt. A DS3 WRC tökéletesen működött, teljesen otthon éreztem magam benne, az első perctől kezdve remekül megtaláltuk a tempót vele. Nem rossz érzés így kezdeni a szezont… ![]() – Nem ez volt a legkönnyebb terep egy új autóval való összeszokásra, de azért elégedett vagyok az eredménnyel – foglalta össze tapasztalatait Mikko Hirvonen. – A két havas nap különösen nehéz volt. Aszfalton otthonosabban éreztem magam, és jobb időket is mentem. ésszel kellett menni, nem hibázni, célba érni, pontokat szerezni – erről szólt ez a verseny. Ez össze is jött, most pedig türelmetlenül várom a svédországi futamot, hiszen az egyértelműen az én pályám. Yves Matton, a Citroën Racing frissen kinevezett igazgatója büszke csapata teljesítményére: – Nagyon fontos dolog, hogy így kezdhettük a szezont, és hogy pont egy ilyen legendás versenyen győzedelmeskedtünk. A siker kulcsa a gumiválasztás volt. Mérnökeink hihetetlenül aprólékos előkészítő munkát végeztek, minden eshetőségre felkészültek, ezért tudtuk mindig a megfelelő megoldást választani. Sébastien lenyűgözően kezelte a versenyt. Tudott türelmes lenni, lassabban menni, amikor arra volt szükség, és akkor tolta teljes erőből, amikor a körülmények erre lehetőséget adtak. Mikko pedig hozta, amit vártunk tőle: biztonságban célba ért és értékes pontokat szerzett. Mindvégig ott volt az elsők között, három szakaszgyőzelme pedig bizonyítja, hogy remekül megszokta az autót. Időt adott magának az összeszokásra: ez mindenképpen professzionális hozzáállás. ![]() – Nagyon biztató ez az eredmény. újra lenyűgözött a csapat teljesítménye. Nagy öröm látni, hogy mindenki keményen és lelkesen dolgozik. Kiemelendő, hogy Mikko és Jarmo milyen könnyen és gyorsan beilleszkedett a csapatba. A világbajnokság következő futama február 9. és 12. között zajlik Svédországban. További cikkek Egy klasszikus visszatérése: újra Monte-Carlo Rallye Dunlop 24H Dubai autóverseny A Nissan GT Akadémia Kulcsszavak:
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
Dunlop 24H Dubai autóverseny |
|
2012. január 21.
Egy évvel azt követően, hogy a Mercedes- -Benz SLS AMG GT3 bemutatkozott a Dunlop ...
|
![]() |
![]() Az 5390 méter hosszú Dubai Autodromon lezajlott 24 óra akciódús versenyt követően a német Abu Dhabi by Black Falcon team autóját intették le az első helyen,. A pilóták, Khaled Al Qubaisi, Sean Edwards, Jeroen Bleekemolen és Thomas Jäger összesen 628 kört, 3384,92 kilométert tettek meg, ami egy út távolsági rekord a Dunlop 24H Dubai történetében. A második és harmadik helyen a Heico Motorsport két autója végzett, elől a Bernd Schneider, Maximilian Buhk, Christiaan Frankenhout, Max Nilsson és Andreas Zuber SLS AMG GT3-ja, mögöttük pedig a Bernd Schneider, Kenneth Heyer, Andreas Simonsen and Rodolfo Gonzalez által vezetett testvér-autó. A tavalyi győztes csapat, a Saudi Falcons by Schuberth BMW Z4-esének és pilótáinak (Abdulaziz Al Faisal, Faisal Binladen, Edward Sandström, Jörg Müller és Claudia Hürtgen) jó esélyük volt a harmadik helyre, de mintegy három órával a verseny vége előtt a levegőbeömlőbe került törmelékek miatt visszaestek a negyedik helyre. ![]() Az Abu Dhaby by Black Falcon Mercedes Benz SLS AMG GT3 a verseny második órájában vette át a vezetést és az idő legnagyobb részében az első háromban autózott úgy, hogy soha nem volt egy körnél nagyobb a hátránya az élen állóhoz képest. Az élen végzett három Mercedes és a negyedik BMW mögött az idén a legjobb Porsche az Otto Klohs, Heinz Bruder, Carlo Lusser, Martin Ragginger és Swen Dolenc által vezetett 997 GT3 R volt, amelyet a Fach Auto Tech csapat nevezett. ![]() További cikkek Egy klasszikus visszatérése: újra Monte-Carlo Rallye A Nissan GT Akadémia MERCEDES AMG PETRONAS Formel 1-Team néven indul a gyári Ezüstnyíl-csapat Kulcsszavak:
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
Egy klasszikus visszatérése: Újra Monte-Carlo Rallye |
|
2012. január 21.
Három évig kimaradt az életünkből a Monte Carlo Rallye, de az idén visszatér és “ő” nyitja a FIA Rallye ...
|
![]() |
![]() Alig két hónapja, hogy a 2011-es szezon véget ért, de máris rajtol a 2012-es, mégpedig Dél-Franciaországban és Monacóban, január 18. és 22. között, összesen 430 versenykilométeren, 18 gyorsasági szakaszon. A gyorsoknak már a neve is történelmi emlékeket idéz a ralirajongók számára: Le Moulinon, Burzet, Saint-Bonnet-le-Froid, Saint- Jean-en-Royans vagy a híres Col du Turin, hogy csak néhányat említsünk. A Monte Carlo Rali nemhiába vált klasszikussá: igazi kihívás a pilótáknak, nem kevés fejfájás a mérnököknek, a nézőknek viszont igazi ajándék… Az ötszörös Monte-győztes Sébastin Loeb-Daniel Elena páros nem rejtette véka alá, mennyire boldogok és izgatottak amiatt, hogy újra egyik kedvenc ralijukon versenyezhetnek. A futam egyik fő sajátossága a rendkívül változatos körülmények, de francia-monacói egység minden kihívással bátran néz szembe, és a papírforma szerint esélyesként vág neki a küzdelemnek. „Persze azért mégiscsak három éve, hogy utoljára vezettem ezeken a gyorsokon – igyekszik csillapítani az elvárásokat Sébastien Loeb. – De nincs kétségem afelől, hogy hamar felveszem a ritmust. Az előző szezon vége óta szinte egy percre sem álltunk meg, de ez a verseny annyira különleges, hogy sohasem lehetünk biztosak semmiben.” A gumiválasztás olyan tényező lehet, amely alaposan megkavarhatja a kártyákat a hétvégén. – ötféle gumit viszünk, három slicket, egy télit és egy szögeset, így elég nagy lesz a választék. Még ha nem is lesz igazi téli időjárás, óriási különbséget okozhat az is, hogy melyiket választjuk a három slick közül. – mondja Loeb. ![]() „Idei célunk amilyen egyszerű, olyan nehéz is egyben: megtartani mindkét világbajnoki címet. Monte Carlo tökéletes helyszín egy szezonnyitó verseny számára, én magam pedig büszke vagyok arra, hogy a világbajnoki címvédő csapatot irányíthatom – nyilatkozta Yves Matton, aki január 5-e óta vezeti a Citroën Racinget. – A DS3 WRC tavaly 13 versenyből tízet megnyert, mondhatjuk, hogy már az első évben kitűnőre vizsgázott. Sébastien és Mikko két olyan pilóta, akik remekül kiegészítik egymást, mindketten képesek a győzelemre. Biztos vagyok benne, hogy pozitívan tudjuk kezdeni a szezont.” KéT KéRDéS YVES MATTONHOZ, A CITROëN RACING IGAZGATóJáHOZ: A közelmúltban, január 5-én nevezték ki a Citroën Racing igazgatójává. Hogy telt az első néhány nap? Nagyon örültem, hogy visszatérhettem egy olyan csapatba, amelyben korábban már öt évet dolgoztam. Munkám során a közelmúltban is rendszeres kapcsolatban voltam a Citroën Racinggel. A Monte Carlót megelőző két hétben a legfontosabb feladatom az volt, hogy találkozzak kollégáimmal, megismerjem őket, felvegyem a fonalat. Van egyfajta nagyszerű állandóság a Citroën Racingnél, ezért a legtöbb arc már ismerős volt a számomra. Egy jól bejáratott csapat élén dolgozhatok, amelynek neve mára már szinte egyet jelent a győzelemmel. Feltétlenül támaszkodni szeretnék ennek a szervezetnek a tapasztalatára. ![]() A Citroën Racing az előző négy szezonban világbajnoki címet szerzett. A cél az, hogy ezt a sikersorozatot továbbvigyük. Ehhez megvannak az ütőkártyáink: a DS3 WRC, valamint a két pilóta és a mögöttük álló, szilárdan összekovácsolt csapat. Ez a dolog magától értetődőbb része. Ezen kívül elő kell készítenünk a csapat Sébastien Loeb utáni történetét. Bár az ötlet nem tőlem származik, de Thierry Neuville érkezésével elkezdhetjük egy fiatal pilóta „kiképzését”. A Citroën Racing a márka imázsának alapvető építőköve, ezért nemzetközi szinten is népszerűsítenünk kell. Nasser Al-Attiyah érkezése abban segíthet bennünket, hogy a CITROëN nevet a Közel-Keleten is ismertebbé tegye. KéT KéRDéS XAVIER MESTELAN-PINON-HOZ, A CITROëN RACING TECHNIKAI IGAZGATóJáHOZ: Milyen fontosabb fejlesztéseket végeztek a DS3 WRC-n? Mint ahogyan már sokszor említettük, a Citroën Racing munkafilozófiája azon alapul, hogy folyamatosan keressük a javítás lehetőségeit. Az autóink ezért folyamatosan fejlődnek, igaz, néha csak csekély változtatásokkal. Ennek értelmében három jelentős változtatás történt az autón a szezon előtt: frissítettük a motort, új kuplungot szereltünk be és az elektromos rendszeren is módosítottunk. A Michelinnel közösen dolgozva finomítottunk az autó beállításain, hogy tökéletesen alkalmazkodjon az új aszfaltgumikhoz, amelyek nagyobb védelmet nyújtanak a defekttel szemben. Mikko Hirvonen érkezése is lehetővé tette, hogy javítsunk a DS3 WRC egyes pontjainak kezelésén, hiszen támaszkodhattunk Mikko óriási tapasztalatára és szakmai érzékenységére. A Monte Carlo nyitja a bajnokságot. Ez a verseny nagy tiszteletnek örvend és óriási érdeklődést kelt, ugyanakkor köztudottan nagyon nehéz is. Melyek a csapat előtt álló fő kihívások? ![]() általános értelemben véve az a célunk, hogy a pilótáink egész évben a lehető legjobban érezzék magukat az autóikban. Ez Sébastien és Daniel esetében már több éves tapasztalaton alapul, de mindent megteszünk, hogy Mikko és Jarmo igényeinek is eleget tegyünk. KéT KéRDéS SéBASTIEN LOEBHöZ Egyértelműen csalódott volt, amikor a Monte Carlo Rally kikerült a naptárból, így örömmel látta, hogy visszakerült, igaz? Számomra ez teljesen világos: a Monte Carlo Rallye-nak ott a helye a világbajnokságban. A világ leghíresebb raliversenye, a világbajnokság nem létezhet nélküle. Ráadásul olyan verseny, ahol általában jól szerepelünk. Nagyon jó a gyorsasági szakaszok kialakítása és mindig remek a hangulat. és persze azt se felejtsük el, hogy a környék Daniel számára hazai pálya. Biztos vagyok benne, hogy sokkal szívesebben ül be mellém a jobb egybe itt a DS3 WRC-ben, mint tavaly a bal egybe a DS3 R3-ban. Az új szezonban új csapattársakkal versenyeznek. Eddig zökkenőmentes a munkakapcsolat Mikko Hirvonennel? Eddig csak ellenfélként ismerem Mikkót, jó érzés most egy oldalon versenyezni. Jól kijövünk egymással és megvan bennünk a kölcsönös tisztelet is. A munkaszokásainkon kicsit változtatni kell, hiszen angolul beszélünk, de ezt abszolút pozitívan fogom fel. Egyelőre egyformán érzünk az autóval kapcsolatban, de ez a korábbi csapattársaimmal is így volt. Mikkónak rengeteg tapasztalata van, és olyan csapattól érkezett, ahol szintén nagyon erős autóval dolgoztak. Biztos vagyok benne, hogy új ötleteket hoz a fedélzetre, ami segít nekünk, hogy tovább fejlődhessünk. ![]() Hogyan sikerül a beilleszkedés a Citroën Racing csapatába? Először is hihetetlen élmény volt az, amilyen meleg fogadtatásban részesítettek. Egy olyan csapat tagja lettem, ahol az emberek igazi szenvedéllyel fordulnak a munkájukhoz. Különösen nagy hatással voltak rám a szigorú munkamódszerek és az, hogy minden apró részletre figyelnek. Bár a csapat túlnyomó része francia anyanyelvű, nem voltak kommunikációs problémák. Már teljesen otthon érzem magam. A tesztek és a technikai megbeszélések között már sok időt töltöttem a csapat tagjaival. A csapat állítólag Sébastien Loeb köré épül, ő az egyes számú pilóta. Nem rémiszti el ez egy kicsit? Nem, sőt értékelem a lehetőséget, hogy Sébastien Loeb mellett versenyezhetek, mert ez a karrierem szempontjából is előny. Ez nem arról szól, hogy van egyes meg kettes számú versenyző. Mindannyian nulla ponttal kezdjük a szezont, és a 2012-es szabályozás igazságossá teszi a versenyt, a csapattársak között is. Bizonyos fokig természetes, hogy a csapat többet vár Sébastientől, mivel már 10 éve velük van, és az elmúlt 8 évben megnyerte a világbajnokságot. Ez egy picit le is veszi a nyomást a vállamról, jobban tudok arra koncentrálni, hogy tökéletesen megszokjam az autót, a csapatot és a működési szabályokat. Mindenesetre én mindig próbálok minden helyzethez pozitívan hozzáállni, mert azt hiszem, ez a legjobb útja az előrehaladásnak. További cikkek A Nissan GT Akadémia MERCEDES AMG PETRONAS Formel 1-Team néven indul a gyári Ezüstnyíl-csapat Színvonalas Forma-1-es közvetítéseket ígér a közmédia Kulcsszavak:
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
Találatok száma: 805 | Megjelenítve: 781 - 790 |